A Keleti Maffia Gyöngyszeme 4.Fejezet

Író: RIA    Kategória: Homoszexualitás +18

           4. Fejezet

Telnek, múlnak a hetek és egyre jobban élvezem, hogy ezzel a bandával lehetek. Annyira megszokom Őket, hogy szinte a részemmé válnak. Már cseppet se bánom, hogy anno beültem a feketemetál autóba a smaragdzöld szemű Bred mellé, és ide jöttem dolgozni. Ha régen valaki azt mondta volna nekem, hogy - részt veszek majd egy utcai bandaösszecsapásban, ami lövöldözéssel végződik, vagy majdnem végignézem egy székhez kötözött ember kivégzését - annak biztos nem hittem volna el. Mint ahogy azt se hittem volna soha, hogy a keleti maffia fővezérének leszek a könyvelője. A szűrke kis életem eszméletlenül felpörgött és megváltozott. Már olyan dolgokon se akadok ki, amin régen biztos hánytam volna. Bár amit még mindig nem tudok megszokni az-az, amikor nap, mint nap felkerekednek a fiúk és elmennek „ ügyeket intézni ” . Valahogy még mindig eszméletlen aggodalom lesz rajtam úrrá, amikor látom, hogy felfegyverkezve elindulnak Főnökkel az élen, akinek ott feszül a fekete kesztyű a kezén. Ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy épségben és élve térjen vissza mindenki. De persze vannak unalmas hétköznapok is, amiket kimondottan élvezek.     

A mai nap is ilyen. Hál’ Istennek nem történt semmi véres esemény. Én nyugodtan dolgozom az irodában a fiúk pedig épp a testüket edzik a fenti konditeremben. Összeszedek pár fontos papírt, amit alá kell íratatnom a Főnökkel, majd felmegyek hozzájuk. Ahogy belépek a helységbe, eltátom a számat. Az ajtóval szemben, a terem végében ül a Főnök és izmait dolgoztatja. Nyelek egyet és megpróbálom nem bámulni. Baloldalon Bred, Eddy, Roy és John dolgozik. A terem jobb oldalán pedig kicsi Boby, Kevin a sebhelyes és Timoti a vörös hajú fiú munkálkodik. Elcsodálkozok még nem láttam a srácok felső testét fedetlenül. Eddy mellkasán, hátán és még lejjebb is, amit persze már nadrágja takar, végig színes tetoválások futnak. Mind két mellbimbójában piercing fityeg. Odasuhanok a vezérhímhez, hogy aláírattassam vele a papírokat. Ekkor rám néz és elmosolyodik. Leteszi a súlyzókat, majd feláll. Minden izma kőkeményen feszül. Ahogy így fölém magasodik, érzem csak, hogy mennyire törékeny is vagyok hozzá képest. Vigyorog, aztán aláfirkantja a papírokat. Látom, jól szórakozik azon, hogy nem tudok teste látványával betelni. Zavartan elkapom tekintetem és kifelé sietek a teremből. Ahogy elhaladok fiúk mellett, megakad a szemem Boby fiún, akinek már jól izmosodik a teste fiatal kora ellenére. Előbújik belőlem a kisördög és érzem, ezt nem hagyhatom ki.

• Azta Boby! Álmomban se gondoltam volna, hogy neked ilyen jó tested van! – mondom incselkedve.   

A fiú, gyermeki arcára mosoly ül ki és hálásan néz rám, mint egy kölyökkutya, akit éppen megdicsértek. Ekkor hallom a hátam mögül, hogy a Főnök dühős bika módjára fújtat egyet. Boby oldalra kapja a fejét és arcáról lefagy a mosoly, majd rettegés váltja fel.       

• Yuki, kérlek ne mondj ilyeneket, én még élni akarok! – motyogja rémülten, miközben a Főnök dühös arcát nézi.   

Magamban kuncogok egyet és szemem sarkából figyelem a Dominik reakcióit. Ekkor mélyen hangon hozzám szól.

• Szóval tetszik? És mégis melyikünknek van jobb testfelépítése?  –  kérdezi keményen és kíváncsian.   

• Természetesen Boby-nak. – vágom rá gyorsan.

Ekkor a Főnök szemeiben villámok kezdenek cikázni és mind két keze ökölbe szorul. Még egy darabig szórakozok magamban, aztán megkegyelmezek Boby fiúnak. Felnevetek hangosan és kezemmel gyengédem megborzolom haját.

• Nyugi kicsi Boby. Édes vagy, de nem vagy az esetem. Nekem nem jönnek be az ilyen „cukipofa” fiúk.  – nevetem, majd kilibbenek az ajtón. 

A Főnök még pár percig mozdulatlanul áll, majd tekintetét Boby-ra kapja, szemeivel ölni tudna. A fiatal srác összébb húzza magát és lesüti tekintetét. Ekkor a Főnök elindul utánam, de egy pillanatra megáll a félelemtől ledermedt Boby mellett, majd odavakkant neki.  

•  Te dolgozzál Cukipofa!  -  hangja nevetségesen gúnyos.

Lejön a vaslépcsőn, majd becsörtet utánam az irodába. Elém áll szorosan. Nyelek egyet, majd lassan hátrálni kezdek. Ő úgy követ, mint egy mágnes. Végén hátamnál megérzem a falat, és hogy innen már nincs tovább. Két oldalról, mint két kezét a falnak támassza, hogy még menekülni se tudjak és közelebb lép. Hirtelen ijedtemben tenyereimet a meztelen mellkasára szoritom, hogy eltoljam magamtól. Szart se ér! Az én erőm az övéhez képest vicc. Közelebb simul. Egyre mélyebben kezdem venni a levegőt. Rikító jég kék szemeit az enyémbe mélyeszti.   

• Szóval nem tetszik a testem? Pedig még nem is láttál mindent. -  hangja mély és csábító.

Nyelek egyet. Illata bódítóan az orromba kúszik. Összerezzenek. Tenyerem alatt érzem, hogy mellizma megfeszül, és örült tempóban kezd verni a szíve. Felsóhajtok. Ekkor lassan nekem nyomja csípőjét, most már teljesen összesimulunk. Állunk és mereven nézünk egymás szemébe, miközben leheletnyit összeér a szánk. De nem csókol meg, csak vár. Egyre jobban gyorsul a légzésünk. Testemen végighullámzik a forróság. Résnyire nyitom ajkaimat, egyszerre mozdul velem és Ő is nyitja. Egymás szájába sóhajtunk lassan. Ekkor gyengéden megnyalom kiszáradt alsó ajkamat, ezzel akaratlanul az Övét is. Megremeg, és halk nyögéssel válaszol mozdulatomra. Majd nagyon lassan Ő is kidugja nyelvét és gyengéden hozzáér az enyémhez.

Nyílik az ajtó és Bred lép be rajta kopogás nélkül. Arca komoly és szigorú.

•  Főnök, Billy van itt!  -  mondja határozottan.

Ijedtemben visszarántom nyelvemet észre se véve, hogy ezzel végignyalom Dominikét. Ö nem siet, lassan veszi el tőlem ajkait. Én mereven bámulom a padlót zavaromban. Ekkor kellemetlenül felsóhajt. Majd ahogy elhúzza testét az enyémtől, kezeivel gyengéden végigsimít. Az ajtó felé veszi az irányt. Mikor smaragdzöldszemű társa mellett elhalad, megáll egy pillanatra és keményen odaszól neki.

•  Kösz Bred! -  szavai marnak, mint a sósav.

Mikor kiér az ajtón, Bred lehunyja a szemét és mélyet lélegez, majd rám néz.

•  Jól vagy?  -  kérdezi.

Nem válaszolok, mert hát mért ne lennék jól. Inkább egy kedves mosolyt erőltetek magamra és elindulok kifelé.

A Főnök kint áll és egy kövér, nagy hasú férfival beszélget. Mielőtt megkérdezném, hogy ki ez a Billy ipse, már érkezik is a válasz az időközben lejövő fiúktól. Megtudom, hogy a legnagyobb és legismertebb strici a szakmában. Ő küldi az ügynökségétől a Főnöknek a hím prostikat.

• Kösz, de nem kell. Ne küldj többet! -  mondja a Főnök és cigarettára gyújt.

• Miii? Na, ne ugrass már! De hisz csak velük tudod levezetni a felgyülemlett feszültséget. –  mondja elkerekedett szemekkel a nagyhasú.           

• Akkor sem kell! Majd levezetem máshogy, megtanulok hímezni. –  poénkodik Dominik.  

Most, hogy belegondolok már jó ideje nem volt a Főnöknél senki. Utoljára azzal a nagyorrú sráccal volt az irodában, aki annyit üvöltött, hogy nem tudtam tőle dolgozni. De mért nem akar több prostit? - Persze elhessegetem ezt a kérdést a fejemből, hisz semmi közöm hozzá. Látszik, hogy a kövér ipse még most se tért magához a döbbenettől, de elbúcsúzik, és kifelé veszi az irányt. Ekkor a Főnök szól, hogy mára ennyi és menjen mindenki haza. Igaz is mostanában mindig olyan sokáig szoktunk bent lenni, szinte már itt élünk. Nikolaszt is alig látom, nagy ritkán találkozunk, már azt se tudom mikor döntött ágynak utoljára. Most nem is baj, ha korán hazaérek. Mindenki elkezd szedelőzködni. A Főnök kezébe kapja kocsi kulcsát és elindul felém. Ekkor hirtelen Eddy vág elé és nagy vidáman közli, hogy arra van dolga, amerre én lakom, ezért szívesen eldob haza. A Főnök szemei elsötétülnek, de nem szól egy szót sem, csak irányt vált és a nagy vasajtó felé indul.

Eddyhez pont passzol az agyon tuningolt autója. A kocsi ugyanis tele van nonfiguratív ábrákkal, mint ha csak ki lenne tetoválva, pont mint Ő. Nevetek magamban majd beszállok. A sok autó egyszerre indul meg és szépen konvojban haladnak. Mi hamar az első elágazásnál elfordulunk. Eddy felvillantja az elakadásjelzőt jelezve a többieknek, hogy „hello”. Jókat hülyülünk a kocsiban, bírom a humorát. Aztán hirtelen egy könyvtár mellett megállunk. Elnézést kér és szól, hogy egy percre ki kell ugrania, de nagyon siet. Oké gondolom, annyi belefér. Bár elképzelésem sincs Eddynek mi köze van egy könyvtárhoz. Ekkor látom, hogy odasiet a bejárathoz, ahol egy vele egy magas vékony szemüveges srác áll szépirodalmi kötetekkel a kezében. Talán Ő a könyvtáros? Gondolom magamban. Olyan kis mulyának és esetlennek látszik. Olyan „okoska” típus. Váltanak pár szót, aztán Eddy magához húzza és átöleli, majd szájon csókolja. Hú, az állam is leesik! Annyira érdekes látványt nyújtanak, pont teljesen ellentétei egymásnak. De azért nagyon édesek. A szemüveges srác fülig pirulva búcsúzik el és könyveit szorongatva elrohan. Ekkor Eddy visszajön és hanyagul bevágódik a kocsiba. Nem szólok semmit, csak fülig érő szájjal vigyorgok rá. Na ekkor már Ő is lángvörös lesz.  

• Mi van, az ellentétek vonzzák egymást!  -  mondja miközben neki is mosolyra húzódik a szája.

• Jártok?  - kérdezem kedvesen.

• Valami olyasmi.  -  feleli zavartan.

Elárulom neki, hogy szerintem édesek voltak együtt és a csók is aranyos volt. Na, erre még vörösebb lesz, és az utat kezdi bámulni, miközben nem tudja jóleső vigyort leszedni arcáról. Valahogy rákattanunk erre a csók témára és elkezdjük boncolgatni.   

• Te Eddy, mért nem láttam még a Főnököt smacizni?  -  kérdezem kíváncsian és érzem, kezdek én is fülig pirulni.

•  Ja azért mert nem szokott! – mondja határozottan.

• Nem szokott???  –  döbbenten pislogok.

• Aha, ez aranyszabály nála „ smárolni csak azzal, akibe beleszeretsz ” ! – idézi a Főnökét.

Ez komoly, de ha belegondolok igaz, hisz senki nem csókolózik eszetlenül bárkivel az utcán. Még egy ideig hülyülünk a kocsiban, aztán lassan megérkezünk házunk elé. Megköszönöm a fuvart, meg az izgis csevegést és beindulok a lakásba. Nikolasz nincs sehol. Nem tudom, hogy azért mert még nincs itthon, vagy már nincs itthon. Mostanában nem lehet tudni nála, amióta előléptették a munkaideje teljesen változó. A konyhában bekapok néhány falatot, hisz alig eszek mostanában, aztán a hálószoba felé veszem az irányt. Kicsit szédülök, ezért érzem jót fog tenni egy kiadós alvás. 

Következő nap korán telefonál a Főnök, hogy ne siessek be, mert nincs most semmi olyan fontos meló. Csak Ők mennek megint a fiúkkal „ ügyeket intézni ” . Elég, ha délutánra beérek. Visszanyúlok az ágyra és felhívom édesanyámat. Öröm hallani édesen csilingelő hangját. Jót csevegünk. Anyukám mindig japánul beszél velem. Emlékszem, amikor még együtt volt a kis családunk, akkor is csak az anyanyelvén társalgott velünk. Apa halála óta meg kizárólag csak japánul hajlandó megszólalni. Telefont letéve még visszaalszom egy kicsit.

Koradélután mikor beérek a központba, a fiúk már benn vannak és dohányoznak. Látom Bred ép a lángvörös hajú Timoti kezét kötözi. Kicsit elsápadok és riadtan nézek végig mindegyik fiún, hogy nekik vajon nincs valami sérülésük. Hál’ Istennek nincs! Aztán, hogy nehogy észrevegyék aggódásomat, be is megyek gyorsan az irodába dolgozni.

Már késő délután van, amikor észbe kapok, hogy teljesen belefeledkeztem a munkámba és fel se álltam még. Ekkor nagyot nyújtózok, majd megszédülök. Dominik karol át, hogy el ne vágódjak a padlón, és néz rám aggódó szemekkel.  

•  Ettél ma egyáltalán valamit? – kérdezi, és lassan elenged öleléséből.  

•  Nem nagyon. – válaszolom halkan.  

Kimegy, majd szól fiúknak, hogy szedjék össze magukat, mert elmegyünk a Silver Dragon nevű bárba, enni és iszogatni. Én kimondottan örülök, mert a bárt Leon barátom vezeti, aki ajánlotta nekem ezt az állást. Legalább így megköszönhetem neki.

Az Ezüst Sárkány-ba érve, Leon rohan köszönteni minket. Mélyen meghajol Dominik előtt, a fiúkkal pedig kezet fog udvariasan. Én barátságosan átölelem, majd elindulunk egy eldugott bokszba leülni. Leon és a többi alkalmazott úgy ugrál körülöttünk, mint ha valami királyok lennénk. A fiúk tömény alkoholt isznak és hangosan mulatnak. Én kihasználva az alkalmat, a bárpulthoz megyek Leon után.

• Még meg sem köszöntem, hogy munkát ajánlottál nekem. - mondom kedvesen.

• Ó, nincs mit kicsi Yuki! - mosolyogja, miközben a legjobb whisky-jét veszi elő a pult alol, hogy kivihesse a fiúknak.

• Hé, Leon! Mért nem ülsz le velem egy kicsit dumálni? Ez a te bárod, majd mások ugrálnak helyetted. - mosolygom.

• Na persze! Itt nincs olyan, hogy „én bárom” ! Nézd, a keleti maffia nem ebből a nyolc főből áll akiket te ismersz. Ők csak az erős belső mag. Itt minden a keleti maffia alá tartozik. A kikötők, az üzletek, a szorakozóhelyek, az utcák, de még az átkozott sarki fűszeres is. Itt nincs olyan, hogy „enyém” ! Lehet, hogy az én nevem alatt fut ez a bár, de szerinted kinek a területén fekszik? Igen, a keleti részen, ezért minden hónapban tejelek a Főnöknek és jelentek a történtekről. Én az Ö alázatos kutyája vagyok, mint ahogy itt mindenki más is. Ez itt Dominik birodalma.

• De én vagyok a könyvelője, minden szorakozóhelyből és egyébből befolyt pénzt én kezelek. Nem láttam még, hogy ...

• És a magánszámláján lévő pénz is te kezeled? Mit gondolsz miből van ennyire sok pénze, luxusvillája a hegyen és megannyi drága autója? Hát nem abból, hogy hajnalba kimegy a piacra hóvirágot árulni.

• Oké, gondoltam, hogy nem a lotton nyerte, de ...

• Nézd Yuki! Örülök, hogy te csak a „szép” részét látod ennek az alvilági maffiának! Tudod régen ez a keleti rész egy fertő és borzalom volt. Sok olyan nagykutya akarta vezetni, akiktől mentsen meg a jó Isten! Aztán jött Dominik és rendbe tette ezt a bűzölgő pöcegödrőt. Bármit is gondolsz most a Főnökről, ne hidd, hogy olyan rossz ember. Ha Ö nem lenne ez az egész keleti rész összeomlana. Ö tart mindent a kezében, kell valaki aki ezt a szart renbe teszi és vezeti. Ha pedig ehhez az kell, hogy én is behódoljak és alázatos kutyája legyek...akkor waú, waú.
   

Mosolygok egyet, majd engedem, hogy Leon kivigye az asztalunkhoz a piákat. Én is elindulok, hogy leüljek a fiúkhoz, amikor hirtelen megint megszédülök. Dominik kérdez valamit Leontól, majd elindul hátra a bár irodájának irányába. Mikor visszaér, egy kis fekete táska van a kezében. Csodálkozva nézek rá. Kinyitja és elővesz egy fehér kis műszert meg egy vastag töltőtollnak kinéző tárgyat. Majd rám néz.

•  Megméred magadnak, vagy csináljam én? -  kérdezi kedvesen.

Nem értem mit kell nekem csinálnom? Nézek értetlenül a Főnökre. Rámutat a címkére melyen az áll, hogy vércukormérő. Ilyet se láttam még. Aztán Dominik elővesz egy új steril tűt és beleteszi a tollnak kinéző tárgyba. Érzem, kezdek rosszul lenni. Gyerekkorom óta tű fóbiám van. Szemmel láthatóan ellenkezek a mérés ellen. Ekkor a Főnök, hogy megnyugtasson, bemutatja magán a műveletet. Az ujjbegyéhez helyezi a tollhegyét és megnyom rajta egy kis gombott, majd egy halk kattanás és az ujjából elöbbuggyan egy csepp vért. Nem tűnik vészesnek. Elmagyarázza nekem, hogy lehet rajta állítani fokozatokat, hogy milyen erővel és milyen mélyre menjen a tű. Kezdek egy kicsit megnyugodni.      

•  Ígérem, nem okozok fájdalma. – mondja Dominik kedvesen.

•  Na persze! -  arcomon látszik, hogy ezt nem veszem be.

• Ha ügyelek arra, hogy ne nyomjam túl erősen és túl mélyre beléd, akkor nem fog fájni. –  mondja kétértelmű flörtölő vigyorral.  

Na, ekkor lángsörös lesz a fejem és a tekintetem a bárpult felé terelem. Nos, egy kicsit kételkedem abban, hogy nem fog fájni, de azért bevállalom a vércukor mérést. Csak essünk már túl rajta! Közelebb csúszik hozzám, az egyik kezével megfogja a tollnak látszó tárgyat és a lefertőtlenített ujjamhoz teszi. Kicsit megremegek. Rám néz kérdően, hogy mehet –e? Én mély levegőt veszek és jelzem, hogy mehet. Ekkor a másik szabad kezét, hirtelen hajfürtjeim közé simítja, majd óvatosan megcsókol. Végigfut a gyönyör a testemen, ahogy forró ajkait megérzem. Gyengéden csókol, szinte simogat szájával. Majd résnyire nyitja ajkait és lassan átcsúsztatja nyelvét a számba. Beleremegek az érzésbe. Hihetetlenül érzéki és finom minden mozdulata. Mind kezével mind nyelvével cirógat. Annyira élvezem, hogy megfeledkezem a külvilágról. Hallok egy kis kattanást. Dominik kinyitja a szemét és lassan visszahúzza nyelvét a számból. Ajkaival még egyszer gyengéden végigsiklik az enyémen, majd az asztal felé fordul. Én még most se térek magamhoz. A Főnök közben megállapítja, hogy tényleg leesett a vércukrom és kéne valami magas szénhidrát tartalmút ennem, vagy valami cukros löttyöt innom. Én mivel még mindig nem hiszem el mi történt, lángoló arccal a mosdóba sietek.

•  Meg…megcsókoltad?  –  kérdezi Bred. Hangja keserű, mint a méreg.

•  Te is láttad nem?  –  válaszol vissza Dominik lazán.

Ekkor Bred smaragdzöld szemei méregzöldbe sötétülnek. Majd feláll, kocsi kulcsát kezébe kapja, és köszönés nélkül elviharzik. A többiek totál ledöbbenve állnak az események előtt. Majd Eddy kezd el viccelődni, hogy oldja a feszültséget. Nem tudom hány perce lehetek a mosdóban, de még mindig bizsereg a szám. Nem értem mért csinálta? Biztos csak heccből volt. Tuti, hogy csak szórakozott velem. Gondolataimat elhessegetve visszamegyek, hogy végre egyek valami finomat.

Hétfőn, mindenki serényen dolgozik a központban. Egyedül csak a Főnök nincs, egész nap nem láttuk. Kicsit aggódom, de folytatom a munkámat. Már késő délután van, amikor a fiúk befejezik tevékenykedésüket és a dohányzó asztal köré gyűlnek. Még mindig nincs itt Dominik. Ekkor hirtelen kivágódik a vasajtó és bejön nyolc marcona talpig felfegyverzett fickó. Az irodából látom, hogy a fiúk arca ijedté és komollyá válik. Mindegyik úgy pattan fel a székről, mintha rajszögbe ültek volna. Így pusztán fegyverek nélkül, esélyük sincs a másik bandával szemben, öngyilkosság lenne kikezdeni velük. Riadtan nézek ki az irodából és meg se merek mozdulni. Feszült csend lesz, a fiúk meg se rezdülnek, amíg a nyolc marcona feléjük veszi az irányt. Ekkor Bred aki most automatikusan átveszi a vezető szerepet, mindenkit figyelmeztet, hogy maradjanak nyugton. Senki ne ugráljon bármi is történjen. Tudja, ha most pattogni kezdenek, akkor itt elszabadul a pokol. A másik banda emberei flegmán szórakoznak. Felborogatják a hamutálakat, belerúgnak a székekbe. Szemmel láthatóan provokálják a fiúkat. De Ők jól állják a sarat és némán tűrik. Jó pár perc telik el ilyen feszültségben. Biztosra mentek tudták, hogy a Főnök nincs bent, mert különben a környékre se merték volna tolni a képüket. A marcona fickók kezdenek egy kicsit eldurvulni. Aztán az egyik, aki végig Brednek pofázik, hirtelen megáll és benéz az irodába az üvegablakokon keresztül. Biztos vagyok benne, hogy Ő a banda vezetője. Csodálkozva néz rám, majd elvigyorodik.

• Látom a keleti maffia fővezére talált egy kis gyöngyszemet magának. -  mondja miközben elindul az iroda felé.    

Bejön és végignéz rajtam, majd megnyalja a száját.  

• Hüm, jól nézel ki. Te vagy a szajhája?  -  kérdezi tőlem és egyre közelebb jön hozzám.

Ijedtemben meg se birok szólalni. Odajön és nekilök a falnak. Ekkor megmozdul Bred, de alig láthatóan John megragadja csuklóját, ezzel visszafogva Őt. Az ipse erőszakosan elkezd fogdosni. Nem tudom, mit tegyek? Szívem szerint szembeköpném, de azaz utasítás, hogy ne csináljunk semmit. Ekkor a bandavezér keze a nadrágomra és férfiságomra téved. Látom, élvezi a molesztálásomat. Nem is gondolkozom a következményeken, csak hirtelen belekarmolok a kezébe. Felszisszen és elönti a düh. Rám üvölt, majd tenyerét a levegőbe emeli és erősen arcon csap. A hatalmas pofontól csúnyán felreped a szám és vérezni kezd. Ekkor Bred keze ökölbe rándul. Csuklójáról lerázza John markát és megindul az iroda felé, de megtorpan, mert a másik banda vezére kijön. Int az embereinek, hogy azonnal menjenek. Nagy robajjal csörtetnek ki a központból. Ekkor mindenki fellélegzik és megmozdul. Elkezdik a felborogatott székeket és hamutálakat rendbe rakni. Látszik rajtuk, hogy örülnek, hogy ennyivel vége lett a dolognak és nem lett pokoli vérontás. Bred berohan hozzám és riadtan rám néz. Felemelem a fejem és én is ránézek. Nem lehetek valami szép látvány. Ekkor magához húz és átkarol. Olyan szorosan ölel, hogy alig kapok levegőt. Pár másodperc elteltével enyhit a görcsös szorításon. Gyönyörű smaragdzöld szemeiben sajnálkozás tükröződik. Keserveset sóhajt, majd gyengéden homlokon csókol. Kimegyünk az irodából. Most már a fiúk tekintetében is erős aggodalmat látok. Megnyalom a felrepedt számsarkát és felszisszenek. Elgondolkodom azon, hogy ha egy ilyen „egyszerű” pofon ennyire fáj, akkor mit élhetnek át azok, akiket a Főnök iszonyat erősen ököllel üt meg. Még a gondolatba is beleborzongok. Ekkor nyílik a vasajtó és Dominik lép be rajta. Riadtan néz rám mindenki. Basszus most, mint csináljak? Gyorsan hátat fordítok és elkezdem szétválogatni a postát. A Főnök megáll és körbenéz. Látszik hamar rájött itt valami nincs rendben. A fiúk persze próbálják leplezni a dolgot. Ekkor mögém áll és megkérdezi, mit csinálok. Viccelődve válaszolom neki, hogy válogatok.

•  Fordulj meg!  –  parancsolja.

Úgy teszek, mint ha meg se hallottam volna. Hirtelen megfog, és magával szembe fordít. A padló felé fordítom arcomat, hogy ne lássa. Ekkor gyengéden állam alá nyúl és felemeli fejemet. Megremeg. Meredten néz csúnyán felrepedt ajkamra, majd behunyja szemét és gyengéden végigsimítja arcomat.  

• Ki tette ezt?  -  szegezi a kérdést a fiúknak. Választ nem kap. Senki nem mer megszólalni.-  Azt kérdeztem ki tette ezt?  -  üvölti.

Mindenki összerezzen, és a padlót kezdik bámulni. Ekkor sötét köd száll a Főnök agyára és iszonyat erővel belerúg a nagy dohányzóasztalba. A hamutálak és minden más, ami rajta volt ezerfelé repül. Majd a hatalmas asztal nagy robajjal felborul és égnek mereszti lábait. Mindenkiben megfagy a vér. Életemben ilyen dühösnek nem láttam a Főnököt. Ekkor Bred szólal meg halkan.

•  Devon és bandája volt. Tudták, hogy nem vagy itt azért merészkedtek ide.

Ekkor a Főnök keze a dühtől ökölbe feszül és irdatlanul arcon üti. Bred mint egy rongybaba hanyatt vágódik és csúszik vagy két métert a padlón. Mindenki rémülten kapja a kezét a szája elé. Én felrohanok az emeletre az elsősegély ládáért. Bred lassan magához tér, ekkor Dominik letérdel mellé. Megragadja az ingét és felrántja.

• Hogy a faszba engedhetted, hogy ezt tegyék vele? –  üvölti Bred arcába.  - Mért hagytad, hogy bántsák, ha egyszer te is szerelmes vagy belé? 

Csend lesz. Néma csend. Mindenki elképedve, nagyra nyílt szemekkel nézi az eseményeket. Még a lélegzetük is elakad. Bred nem válaszol, csak némán elfordítja a fejét, kerülve a Főnök haragtól eltorzult tekintetét. Én ekkor érek vissza az emeletről. Dominik feláll és elindul egy kis szekrény felé. Arca és egész lénye más, mint szokott lenni. Szemeiben gyilkos lángok lobbanak és a pokol ölt testet körülötte. Ilyenkor a legveszélyesebb. Kihúzza a fiókot és elővesz belőle egy elég komoly kézifegyvert. Csőre tölti, majd felveszi fekete kesztyűjét. Felkapja kocsi kulcsát és gyors léptekkel elindul. Már csak a nagy vasajtó kegyetlenül hangos dörrenését halljuk, ahogy becsapódik. Mindenki összerezzen. Odamegyek a földön heverő nyúzott Bredhez, majd keserűen rámosolygok. Ő is visszamosolyogna, de nem tud a fájdalomtól. Feltápászkodik, majd átölel. Látom rajta, hogy borzasztóan sajnálja, a velem történteket. Nem akarom, hogy miattam eméssze magát.

A fiúk visszaállítják az asztalt meg a székeket. Eddy összeszedi a hamutálakat. Bred és én leülünk egymással szemben és Ő elkezdi ellátni a sérülésemet. Rászólok, hogy ne az én sebemmel foglalkozzon miközben neki orrán, száján ömlik a vér. De meg se hallja csak gyengéden folytatja. Ekkor elkomorodok és lehajtom a fejem.

•  Most mit csinál a Főnök?  -  kérdezem hülyén, miközben nagyon is jól tudom a választ.

•  Ha jól sejtem népirtást rendez. – mondja John komolyan.

• Véres leszámolás Devonnal és bandájával. Nyílt kivégzés.  -  sóhajtja Kevin a sebhelyes.

Megremegek és megbánom, hogy feltettem ezt a kérdést. Már csak arra tudok gondolni, hogy ne essen semmi baja. Nem tudom mennyi idő telhetett el mióta elment a Főnök, de biztos nem tíz perc. Ekkor megnyikordul a nagy vasajtó és Dominik lép be rajta. Mindenki felkapja a fejét. Arca nyúzott és teste is. Fekete kesztyűs kezéről csöpög a vér. Az inge több helyen el van szakadva és az oldalán van egy nem kis vágásnyom. Úgy néz ki, mint ha a vágóhídról jött volna. Elindul a zuhanyzó felé. Kis idő múlva kijön félmeztelenül. Oldalán tényleg egy mély vágás van, ami elég szarul néz ki. A kezét és ujjait alig bírja mozgatni, rendesen szétverte valakin. Odajön az asztalhoz és mintha semmi se történt volna, kivesz egy száll cigarettát a dobozból, és rágyújt. Csak parányit megrezzenő arcizmából lehet következtetni, hogy pokolian fájhat neki minden mozdulat. Ekkor megfogom a csuklóját gyengéden, és elkezdem magam után húzni. Gondolom, minél hamarabb el kellene látni a sebeit, és egy kiadós pihenés se tenne neki rosszat.

•  Hé… hová viszel?  -  kérdezi kedvesen.

•  Fel a „magánirodádba” . –  válaszolom.

Elvigyorodik és megáll, ezzel megállítva engem is. Megfordulok, és rá nézek.

•  Most akarsz elcsábítani?  Ilyen állapotban nem fogok tudni sokat nyújtani, de felőlem. – vigyorogja.

•  Hülye!  -  válaszolom.

• Mondhattad volna korábban is, hogy ettől indulsz be. Akkor hamarabb rendeztem volna népirtást. -  poénkodik.

•  Csak el akarom látni a sebeidet, aztán ágyba duglak pihenni.  –  mondom határozottan.

•  Hüm,  „ ágyba - dugni ”   milyen érdekes nekem is ez jutott eszembe. –  vigyorogja flörtölve.

•  Rohadt vicces  -  morgom.

Most már kicsit erősebben szorítom meg a csuklóját, csak hogy érezze a törődést, majd a nagy vaslépcső felé vezetem. Nem ellenkezik. Mielőtt bemennénk az emeleti szobába, ami szinte csak egy ágyból áll, odasúgja nekem.

•  Egy ártatlan bárányka viszi be a vérszomjas farkast a saját barlangjába. Nem is félsz?

• De nagyon! – válaszolom flegmán, majd megszorítom szétvert kezeit és behúzom a szobába.

Az ágyra ülünk egymással szemben. Miközben ellátom sebeit, még csak fel se szisszen. Biztos pokolian fájhat, de ennek szikrányi jelét se adja. Az évek alatt megtanulta, jól tűrni a kínokat. A bal kezét kezdem kötözni, csendben tűri, majd másik kezével óvatosan elsöpri a hajamat az arcomból és felrepedt számsarkára néz.

•  Fáj?  –  kérdezi halkan, majd gyengéden megcirógatja arcomat.

•  Ezt inkább én kérdezhetném! -  mondom keményen.

Elmosolyodik, majd hanyatt dől, hogy oldalán lévő vágást is el tudjam látni. Kijövök a szobából és lemegyek a többiekhez. Kíváncsian néznek rám.

•  Na? – kérdezi Roy.

• Alszik. – válaszolom.

Bár ezt nem is csodálom, hisz teáját telenyomtam nyugtatóval és erős fájdalomcsillapítókkal. Bred mereven, szótlanul bámulja az asztal sarkát. Majd feláll és közli, hogy hazavisz kocsival. Nem ellenkezem, mert már nagyon késő van és a számsarka is sajog rendesen. Elköszönünk a többiektől, majd Bred átkarolja derekamat és a kocsija felé vezet. Már mélyen alszom, amikor megcsörren a mobillom. Álmosan ránézek az órára hajnali kettő. Ki lehet az ilyenkor? Kómásan szólok bele a telefonba, majd megremegek és kiejtem a telefont a kezemből. Japánból jött a hívás.

Másnap reggel komoran megyek dolgozni. Tekintetem fátyolos és szememben riadt szomorúság. A fiúk vidáman köszönnek, de arcukról hamar lehull a mosoly, amikor meglátnak. Intek, hogy „reggelt” nektek is és szótlanul az irodába megyek. Próbálom kétségbeesett bánatom a munkámba fojtani. Először Eddy jön be viccelődni, de látja, hogy ma nem vagyok vevő a humorára ezért hamar békén is hagy. Laptopom elé ülök, de nem tudok koncentrálni, ujjaim remegnek a billentyűkön. Ekkor hallom, hogy az emeleti szobaajtó megnyílik és valaki lejön a vaslépcsőn.

Dominik álmos és nyúzott fejjel bemegy a fürdőbe. Bár jobban néz ki mint tegnap, de azért még nem az igazi. Kis idő múlva kijön és az iroda felé veszi útját. Belép, majd megtorpan. Ismer már annyira, hogy azonnal észrevegye, hogy valami nincs rendben.

•  Baj van?  -  kérdezi aggódva.

•  Nincs.  –  válaszolom miközben rá se nézek.

•  Látom.

• Csak fáradt… vagyok… ennyi az egész. -  hangom néhol kissé elcsúszik.

Odajön és fehér fáslival kötözött kezével megsimogat, majd kérdően a szemembe néz. Én gyorsan elkapom a tekintetem és a monitorra meredek. Úgy teszek, mintha rengeteg munkám lenne.

• Rendben – mondja halkan – ha bármiben segíthetek, kint megtalálsz.

Kimegy, majd rágyújt egy cigarettára. Nagy lendülettel kezdek dolgozni, bár szinte oda se figyelek, mit csinálok. Csak össze-vissza kapkodok. Ekkor újra nyílik az ajtó és most Bred jön be rajta. Be se csukja maga mögött, csak egyenesen odajön és lehajtja laptopom tetejét, majd izzó smaragdzöld szemeivel rám néz.  

•  Mért nem mondod el mi a baj?

• Mondtam már, hogy nincs …. - ekkor végleg elcsuklik a hangom és ömleni kezd a könny a szememből. - Édesanyám haldoklik.  – törnek elő belőlem a fájó szavak.

Bred arca komollyá és merevvé válik. Teljesen lefagy, se szólni, se megmozdulni nem bír.

• Tegnap este hívtak fel japánból. Sürgősségi mentővel vitték a Tokyoi Keio Kórházba. Állapota válságos. Csak egy életmentő műtéttel tudnak rajta segíteni. – zokogom ki magamból a szavakat. 

Majd csönd lesz átkozottul nagy csönd. Szomorú hangom törik meg a hallgatást.

• Sok... én nem tudom...  -  szavaim elakadnak.  Majd erőt véve, kipréselem magamból a fájó kellemetlen mondatot. -  Sokba kerül a műtét, nagyon sokba. Nem tudom kifizetni. Egy éves fizetésem is kevés lenne.

Kezem a szám elé kapom, könnyeimtől alig látva rohanok ki az irodából, ki egészen a friss levegőre. Bred ekkorra tud megmozdulni először. Hajába túr és maga elé mered. A Főnök lép be irodájába komor arccal. Nyakában lógó karikagyűrűket szívéhez szóritja, majd asztala felé veszi az irányt és felkapja telefonját.

•  Halló központ. Kérem, kapcsolja a Tokyoi Keio Kórházat.   

Már vagy jó tíz perce lehetek kint a friss levegőn, ami most igazán jót tesz. Fejemet a nagy vasajtó nyikorgására kapom fel. Mind a nyolc fiú kijön és komoly arccal néznek rám. Dominik ekkor megszólal.

• Hazaviszlek. Rád fér a pihenés. Szeretném, ha kivennél legalább két nap szabit. – mondja kedvesen és szavai nyugalmat árasztanak.

• Rendben, köszönöm.  –  mondom, most már kiegyensúlyozottabban.