A Keleti Maffia Gyöngyszeme 1. Fejezet

Író: RIA   Kategória: Homoszexualitás +18

                                                  1. Fejezet

A város lassan csendesül a beköszöntő est sötétjében. Az utcákat beborítja az éjszakai lámpák sárgás fénye. A átlagemberek többsége végzett már munkájával és most sietve iramodik haza nyugovóra térni. Mit sem sejtenek abból a világból, mely a látszat színfalak mögött, valóban létezik és kegyetlenebb mint az valaha is gondolni mernék. A mocskos alvilág, a rettegett maffia, mely markában tart mindent, háttérből figyel, mint prédájára vadászó vérszomjas vad. Az Ő szemét nem kerülheti el semmi. Ez egy olyan veszélyes hatalom, melyről a kis átlagemberek mit sem sejtenek. Akárcsak én. De ez így van rendjén.       

Nagyot ásítva a monitoromra pillantok, amin a munkámmal ellentétben a pasziánsz kártyalapjai villognak. Még az átlagnál is unalmasabb az életem. Huszonhárom évesen, könyvelői állást vállalni egy nagy irodaházban, felér egy fejbelövéssel. De én szeretem a munkámat, még ha a fizetésem a béka valaga alatt is van, valahol nagyon mélyen. Megcsörrenő telefonom ránt ki mélabús gondolatmenetemből. Az új titkárnő hív, aki még elég lelkes ahhoz, hogy elnézze neki mindenki a malőrjeit.

• Halló, Akita Yujut, vagyis Akita Yukit keresem. Bocsánat. – nevet bele a telefonba zavarában.

Semmi baj. Mások is nehezen jegyezték meg szokatlan nevem, nála miért lenne másképp? Érthető, mert ez itt Amerika és kevés a japán. Bár igaz én se vagyok született japán. Csak félvér. Édesanyám, akitől a nevemet is kaptam, elhagyta Tokyot a szülővárosát apám kedvéért. Velem meg már itt az államokban esett teherbe, így én soha nem jártam japánban. De a nyelvet folyékonyan beszélem. Rövid csevegés után leteszem a telefont és a hazainduló tömeg közé vegyülök. Nem sietek, mert még senki sincs otthon. Párom reggelig dolgozik, ráérek az üres lakásba hazatérni.Útközben egy parkon keresztül sétálok, hogy kicsit kiszellőztessem az agyam. Ledobom magam egy padra, és fejemet hártrahajtva élvezem az est kellemes hűvösét. E békés idillből egy felém tornyosuló árnyék és egy mély hang zökkent ki.
 

• Bocsánat. Megtudod, mondani mennyi az idő?

Fejemet előrehajtva ránézek. Egy negyven év körüli, sármos férfi áll előttem, kedves mosolyal arcán. Elegáns testre szabott öltönye és méregdrága Rolex aranyóra a karján árulkodik róla, hogy jó ízlése van, na meg rohad sok pénze.

Elmosolyodom kacéran. Rég volt már, hogy ennyire átlátszó szöveggel akartak felszedni.

Gyengéden megfogom karját és magam elé emelem, majd a méregdrága Rolex aranyórájáról leolvasom neki a pontos időt.

• Fél nyolc van. –  válaszolom kedvesen és miközben visszaengedem karját, egy leheletnyit simítok rajta. Csak hogy érezze azért tetszett az ismerkedő szöveg.  
   

Erre már Ő is elmosolyodik. Látszik, kissé zavarban van, de nem adja fel újabb és újabb csábító szöveget ránt elő tarsolyából. Aranyos, és szimpatikus, minden bizonnyal adnék neki egy esélyt ha nem lennék már foglalt. De engem köt a szavam mellyel örök hűséget fogattam és hitvesi esküt tettem. Sajnálkozó mosolyt erőltetek arcomra és megértetem vele, hogy ez most nem fog összejönni nekünk.

• Nagyon sajnálom, mert igazán tetszel. Gyönyörű egzotikus szépség vagy – mondja szomorúan. - Bízom benne, hogy még összefutunk egyszer.

Ez minden bizonnyal nem fog megtörténni! De ezt nem mondom ki hangosan, csak integetve elbúcsúzom. Hozzászoktam, hogy rendszeresen belebotlok udvarló férfiakba. A nőket abszolút nem vonzom, rám se néznek. De ez nem is csoda. Hisz törékeny, lányos külsővel megáldott, meleg fiatal férfi vagyok. Itt az államokban, bomlanak a hasonló neműek az egzotikus félvérekért.

Most már gyorsítok lépteimen, igyekszem haza. A lakásomba érve villanyt gyújtok, majd elindulok, hogy jó nagy habos fürdőt vegyek. Élvezem, ahogy a forró víz kényezteti fáradt testem. Pihentető relaxációmat a bejárati ajtó nyikordulása szakítja félbe. Kiugrom a kádból, majd magam köré tekerem, falatnyi törölközőmet.  

• Megjöttem – szól az unott mély hang.

Csodálkozó arccal lépek ki a fürdőből. Alig múlt kilenc óra. Nem gondoltam, hogy házastársam ilyen korán hazaér. Csak reggelre vártam érkezését. Biztos megint razzia miatt be kellett zárni egy estére a szórakozóhelyet, ahol kidobóként dolgozik.

• Szia. Milyen korán megjöttél. Megint razzia miatt zártatok?

• Ja – jön az egyhangú válasz.

• Amúgy milyen napod volt?  –  kérdezem.

• Szar – a válasz tömör, de velős.

• Bővebben?

• Kurva szar! – mondja unottan és elindul a konyha felé.

• Kajás vagy?

• Aha – jön a szintén nem túl nyakatekert rövid válasz.

Már megszoktam. Nikolasz soha nem volt egy szószátyár típus. Bár az Ő munkájához nem is kell sok beszéd. Elég hozzá, hogy magas és jól ki van gyúrva. Izmos testfelépítésétől mindig is odáig voltak a csajok, de beton kemény arcszerkezete miatt nagyon kevesen merték megszólítani.

Kapcsolatunk nem most kezdődött, még iskolás éveinkre vezethető vissza. Nikolasz volt a focicsapat kapitánya én meg a rajzszakköré. Történetünk tipikus. Ő volt az iskola kemény fiúja, vagány volt és vakmerő a lányok bálványa, én pedig a visszahúzódó, törékeny kis nebáncsvirág. Mindig megvédett, amikor kikezdtek velem én pedig mindig hálás voltam neki. Hálámat egy idő után a testemmel fejeztem ki, így elég hamar össze is jöttünk. Nem mondhatnám romantikusnak vagy szerelmesnek a kapcsolatunkat. Viszont az ágyban mindig jól megtaláltuk a közös hangot egymással, és az együtt töltött évek is összekovácsoltak minket. Ezzel nem is lenne gond, viszont elkövettem egy óriási hibát! Egyik ismerősünk születésnapján, melyet Las Vegas-ban egy puccos Casino-ban ünnepeltünk, elég sok italt fogyasztottunk. Utálom!  Két korty is elég, hogy a fejembe szálljon. Ekkor Nikolasz alkoholmámoros állapotban elvitt egy kis kápolnába, ahol pár dolcsiért hivatalosan összeadnak két férfit. Elég vicces volt, vagy inkább röhejes. Az alkohol hatása, vagy pillanatnyi elmezavar, nem tudom melyik volt felelős azért, hogy „igent” mondtam, és házastársa lettem egy férfinek.

Kiszedem és konyhaasztalra rakom a már majdnem kihűlt vacsorát.

• Tessék, bon appetit hozzá. Megyek, elrakom magam holnapra. – ezzel el is indulok a hálószobánk felé.

Ekkor megfordul és utánam jön. Úgy kap el, mint egy ragadozó, aki már rég feni a fogát a kiszemelt zsákmányra.

• Akkor nem is vagy éhes? – kérdezem kissé meglepődve.

• De, nagyon! –  válaszolja és szája sanda vigyorra szalad.

Én is elmosolyodom, mert tudom most kegyetlenül fel fog falni. Megragadja fenekem és az ölébe kap. Karjaimmal izmos nyakát, lábaimmal derekát fonom át. Meg se kottyan neki így tartani engem. Hevesen szájon csókol, majd erősen magához présel, hogy érezzem igencsak merev férfiasságát. Megborzongok, ahogy ágyékomnál érzem a nekem feszülő izgalmát. Elindul velem a hálószobánk felé. Lábával nem nagy erővel berúgja az ajtót. Ágyunkra dob, majd letépi rólam falatnyi törölközőmet és hasra fordít. Nos megszoktam, hogy Nikolasz vad, heves és durva szex közben. Egy mozdulattal kapja le magáról felsőjét. Hátam fölé hajol egyik kezével félresöpri hajam és mélyen belecsókol nyakamba. Megborzongok. Ekkor elkezd nyelvével lefelé haladni gerincemen, egészen le fenekemig. Hirtelen megragadja derekamat és megemeli csípőmet. Ennek következtében elé tárul testem egyik legérzékenyebb pontja. Nyalni kezd, nyelve oly forrónak tűnik, hogy úgy érzem tüzes karikákat rajzol ánuszom köré. Halk sóhajok hagyják el ajkamat és nem tudom megfékezni sóvár testem remegését. Egyik kezével elengedi derekam és hímtagomat kezdi simogatni. Nem bírom tovább, mindjárt elélvezek. Ezt megérzi és gyorsan elenged, majd felegyenesedik. Hallom, ahogy övcsatja csattan és lerúgja magáról utolsó ruhadarabjait. Térdre ereszkedik az ágyon mögöttem. Elérkezett a pillanat, amikor már nem igazán tudok gondolkozni. Két oldalról határozottan megragadja derekam, jelezvén vége a játéknak. Elkezd befelé nyomulni, nyálától sikamlós nyílásomba. Érzem, ahogy szétfeszít belülről. Mikor teljesen felnyársalt lüktető férfiasságára, megáll. Ekkor már sikolyok törnek fel belőlem és nem tudom kontrollálni magam. Elkezd mozogni bennem, olyan tempót diktálva melyet még a lélegzetem se tud követni. Nem kell sok, hogy mindkettőnk teste megfeszüljön és gejzírként törjön ki belőlünk az élvezet. Levegő után kapkodva fekszem az ágyon és próbálok magamhoz térni. Nikolasz nehézkesen lábra áll, majd zihálva kimegy a szobából. Lépteiből hiányzik a dalia. Konyha felé veszi az irányt. Gondolom most már a vacsorára is megjött az étvágya. Én még elszaladok letusolni, majd gyorsan ágyba bújok aludni. Tudom holnap nagyon kemény napom lesz.

Reggel kávémat sincs időm meginni, oly gyorsan rohanok az irodába. Havi zárás miatt asztalomon tornyosulnak az iratok. Ma biztos nagyon későn megyek haza. Megint egy rohadt nap. Soha nem lesz ennek vége? De sajnos tudom, hogy nem állunk rózsásan anyagilag. Mostanában Nikolasz is kevés pénz hoz haza és az én fizetésem sem veri a plafont. Szóval szükségem van erre az állásra, de nagyon! Ezekkel a gondolatokkal fejemben vetem bele magam a munkámba.

Késő délutánra mikor is elkészülök egy jelentős adag papírmunkával és a statisztika is kész, engedélyezek magamnak egy kis szünetet, na meg egy jó erős kávét. A folyosó szinte teljesen kihalt, mint ahogy az irodaház is lassan. Mindenki siet haza, lejárt a munkaidejük. Csak én rontom itt még a levegőt. Azt automatához érve a falnak dőlök. Várom, amíg lejön az erős fekete. Becsukom szemem és érzem, ha nem állva lennék, még el is tudnék aludni. Ekkor orromba kúszik egy izzadtsággal kevert erős parfüm illat. Hirtelen kinyitom szemem, mikor is egy nagy busa fej néz rám közelről.

• Yuki te még itt vagy?  –  kérdezi tőlem.

• Igen igazgató úr! –  mondom hebegve.

Erre elmosolyodik és megkér, hogy ha végeztem a kávézással mennyek az irodájába a statisztikákkal és kimutatásokkal karöltve. Nagyot nyelek, mert még van mit átnéznem rajtuk. Kávémat egy nyeletre lehajtom és rohanok az irodámba. Nagyon sok az irat szinte alig bírom el. Egyensúlyozva, hogy nehogy szétszórjam, sietek az igazgatói irodába. Ügyetlenül kopogok.

• Gyere! – válaszol a határozott erős hang.

• Bocsánat meghoztam a kimutatásokat. – mondom félszegen.

Még sosem jártam az igazgató irodájában. Gyönyörű hatalmas helység nagy padlótól plafonig érő üvegablakokkal. Igazgató pont előtte áll és kristálypohárból alkoholt kortyol. Rám se néz. Megindulok a drága faragott asztala felé, hogy a kért dokumentumokat letehessem. Ekkor érzem, egyik lábam megakad a szőnyeg sarkában és elkezdem elveszteni egyensúlyom. Térdre esek és szétszórom magam előtt a papírokat. Basszus csak ez kellett! Morgom magamban és próbálom időrendi sorrendben összeszedni. Ekkor az igazgató leteszi poharát és elindul felém. Megáll előttem közel hozzám. Láthatóan nem érdekli, hogy azokon a papírokon tapos, amiket én nagy munkával csináltam tökéletesre.

• Ó Yuki, milyen ügyetlen vagy! Az ilyenért büntetés jár ám! - kéjes vigyorral az arcán néz le rám.

 Még közelebb lép négykézláb támaszkodó énemhez, és lehúzza a nadrágján a cipzárt.

• Mindig is azt akartam, hogy előttem térdelj. Most pedig szopj le! – hangja komoly és ellentmondást nem tűrő.

Ijedtemben olyan gyorsan vágom álló helyzetbe testem, hogy még magam is meglepődöm.

• Bo-bo-bocsánat uram. Ne-ne-nekem még meg kell csinálnom egy fontos munkát. - ezzel hátat fordítok, és a menekülési útvonalat keresem.

Csuklómat megragadva iszonyat erővel ránt vissza, egészen a faragott asztaláig. Ott két kezemmel asztallapnak támaszkodva tartom meg egyensúlyom, Ő pedig szorosan mögém áll. Érzem, hogy az ijedségtől megremegek. Ekkor elkezdi ingemet kigombolni és mellkasomat simogatni. Basszus ezt én nem akarom, nagyon nem! Egyik kezével durván hajamba túr, hátrarántja fejem, majd bő nyállal a nyakamba nyal. Másik kezét kihúzza szétgombolt ingem alól és ágyékom felé veszi az irányt. Tenyere hirtelen rásiklik a férfiasságomra. Egy rémült sikoly hagyja el ajkamat. Ettől elveszti önuralmát és felbőg, mint egy szarvasbika. Most már durva. Erővel nyomja le felső testemet az asztallapra és tépve próbál megszabadulni ruháinktól. Ijedség, kétségbeesés, undor, na meg hányinger kavarog bennem.

• Meg foglak erőszakolni! Magamévá foglak tenni Akita Yuki! –  üvölti, a nyál csak úgy fröcsög a szájából.

Az asztalon kepesztve próbálom kiszabadítani magam kellemetlen helyzetemből. Míg nem, a nagy vergődésemben a kezem ügyébe akad egy toll. Villámsebesen ragadom meg és gondolkodás nélkül vágom kézfejébe. Fájdalmasan felüvölt, majd hátrébb lépve enged szorításomon. A másodperc tört része alatt lököm el magam az asztaltól és rohanok szélsebesen az ajtó felé. Hallom amint hörögve üvölt utánam.

• Neked annyi! Ki vagy rúgva! Soha többet nem kapsz itt állást te ócska kis hímringyó!

De akkor nem érdekel, nem igazán jutnak el szavai a tudatomig. Csak miután már elhagytam az irodaházat, és úgy érzem biztonságos messzeségig futottam, gondolkodok el a hallottakon.

• A picsába! – kiáltom, és erőtlenül csapok bele a levegőbe.

Mért velem történik ez? Most már nincs munkám. Ha jobban belegondolok, amekkora befolyása van más cégeknél ennek a perverz igazgatónak egyhamar nem is fogok munkát kapni. Mit csináljak, hogy mondjam el Nikolasznak? Még bolyongok egy darabig, mint Ábel a rengetegben, aztán ráveszem magam, hogy hazatérjek. Nagyon késő van, Nik már biztos elment dolgozni. Jutnak eszembe a gondolatok. Besurranok a nappaliba. De tévedtem. Nikolasz a kanapén elnyúlva egy száll gatyában, nézi a tévét.

• Kurva késő van, hol voltál? – jön a szemrehányó kérdés.

• Neked is, szia. – válaszolom flegmán, majd konyha felé veszem az irányt.

Kiveszek a hűtőből egy ásványvizet. Teljesen kiszáradt a torkom az elmúlt órák eseményeitől.

• Dolgoztam. – válaszolom most már nyugodtabb hangon.

• Kin? – kérdezi gúnyosan.

• Há-há, rohadt vicces.

Arcom ekkor komor lesz, és a padlóra mélyesztem tekintetem. Nagyot nyelek és próbálom összeszedni, mind magamat, mind a gondolataimat.

• Nik, beszélnem kell veled. – suttogom halkan, de komolyan.

Nem szól egy szót sem csak felül a kanapén és kikapcsolja a tévét. Szemeit kérdően az enyémbe mélyeszti.

• Nik én… Nikolasz, én elvesztettem az állásomat! – hangom elcsuklik, és szememben könnyek gyülekeznek. Nem a rühes állásom elvesztése miatt sírok, hanem a nem rég elszenvedett megaláztatás fájdalmas emlékei törnek ki belőlem.

Ekkor feláll a kanapéról, odajön hozzám és átölel. Izmos karjai oltalmat nyújtó melege, nagyon jól esik.

• Ne sírj te buta. Megoldom, majd több melót vállalok be. – hangja mély és megnyugtató.

• Szó se lehet róla így is sokat dolgozol, és alig találkozunk! Nem akarom, hogy miattam, még többet vállalj magadra. Az első munkát elvállalom, amit találok, esküszöm! – kiáltom határozottan.

Nem válaszol, csak még jobban magához ölel. Behunyom szemem és ajkára tapasztom számat. Majd holnap tiszta fejjel minden jobb lesz. Gondoltam én.

                                                        xxx

Már vagy egy hónap telt el azóta, hogy csúnyán kirúgtak, de még mindig nem találtam munkát. Ahogy megtudják a nevemet, már el is utasítanak. Várható volt, számítottam erre. Lehangoltan vonszolom testem az utcán. Az eddigi sivár kis életem még unalmasabb lett. Egy bár mellett állok meg. Alig vannak bent. De ez természetes hisz nappal van, itt majd este indul be az élet. Ledobom magam a bárpultnál egy székre. A pult mögül egy vidám lány szólít meg.

• Szióka. Mit adhatok? – kérdezi mézédes hangon.

• Munkát. – mondom viccesen. Erre a lány egy kicsit elcsodálkozik, de töretlenül mosolyog rám.

• Azzal nem szolgálhatok sajnos. De egy jó hideg sört tudok adni. A vendégem vagy rá.

• Kösz, de nem. Nem iszok alkoholt. – felelem. "Utoljára, amikor ittam férjhez is mentem", fut végig a gondolat az agyamban. Magamban nevetek egyet.

• Szóval munkát keresel, mihez értesz? – kérdezi kíváncsian.

• Igen keresek, de nem találok. Amúgy könyvelő vagyok. 

• Az jó, én fodrásznak tanultam, de nem jött össze. – vallja be a lány nevetgélve.

• És szerinted ez kit érdekel Sindy? - szól neki egy mély komoly hang.

A lány csak egy grimaszt vág és kinyújtja a nyelvét az illetőre. Oldalra kapom a fejem és szemeim nagyra kerekednek. A hang tulajdonosa ledobja magát hanyagul a mellettem lévő bárszékre, és karját a vállamra téve, magához húz.

• Rég láttalak kicsi Yuki. Nem változtál semmit, talán csak szebb lettél. – mondja és közben egy ellenállhatatlan mosolyt varázsol arcára.

• Atyám, Leon te vagy az? – ámulok el. Általános iskolás korunk óta nem találkoztunk. Csodálom, hogy felismert. Régen szomszédok voltunk és sokat játszottunk együtt.

• Persze, ki más lennék?! – mondja nevetve. - Viszont te tényleg nem változtál semmit. Ugyanolyan törékeny és vonzó vagy, mint régen. Igazából kisfiúként szentül hittem, hogy te „lány”  vagy.

• És mikor jöttél rá, hogy lányos kinézetem ellenére fiú vagyok? - kérdezem hangomban némi kacérsággal.

• Amikor megláttalak egyszer a bokorban pisilni. Egy világ omlott össze bennem. – mondja nevetve, majd rágyújt egy cigarettára. - Kérsz?

• Nem köszi, nem dohányzom.

• Iszol valamit Yuki? – vigyorog a szája sarkában.

• Csak egy ásványvizet, köszi.

• Hé Sindy, hozz a kettes bokszba egy bubis vizet, nekem meg a szokásosat! – mondja flegmán.

 Leülünk és elkezdünk beszélgetni. Van miről tényleg jó pár éve nem találkoztunk.

• Szüleid, hogy vannak? – kérdezi érdeklődve, miközben jó adag füstöt fúj ki a száján.

• Apa meghalt öt éve.  –  felelem szomorúan.

• Basszus, őszinte részvétem érte. Jó fej volt az öreg. – mondja együttérzően.

• Édesanyám, apa halála után összezuhant. Visszaköltözött japánba. Azóta nem is láttam, csak telefonon tartom vele a kapcsolatot. -  Érzem kicsit lehangoló lesz a beszélgetés, ezért visszakérdezek én is. - Na és vele mi újság?

• Velem, nem sok minden – felei. - Szüleim elváltak, de nem is bánom, tudod alkoholista volt mindkettő. Én meg otthagytam a sulit. Inkább eljöttem gettózni, mint hogy az iskolapadot koptassam feleslegesen. Most meg alig dolgozom és mégis van lóvém. 

• Jó neked, hogy ilyen pénzes melót találtál –  mondom lehangoltan.

• Yuki, beajánlhatlak az egyik ismerősömnél, aki ép könyvelőt keres! Akarod? – kérdezi komolyan, miközben szemei résnyire szűkülnek.

• Persze hogy akarom! – kiáltok fel.

Ha tudná, hogy már egy hónapja megállás nélkül, csak állást keresek. Az összes újságot végigbújtam, minden ismerősömet felhívtam. Megígértem Nikolasznak, hogy az első munkát elvállalom, ami adódik.

• Oké, de fogod bírni? Ez nem ilyen kislányoknak való meló, mint amilyen te vagy. – egyik szemöldökét felhúzva mosolyog rám.

• Csezd meg Leon, nem vagyok lány és jelenleg nincs olyan meló amit, ne vállalnék el! – kelek ki magamból dühösen.

• Jó! – kiált fel. - Akkor vedd úgy, hogy le van zsírozva. Holnap kettőre legyél a Ryder street sarkán, és ne késs!

Elcsodálkozom, hogy ez csak ilyen könnyen ment. De nem rágódom rajta, inkább örülök, hogy kapok egy lehetőséget. Elég sokáig maradok a bárban régi ismerősömmel. Témából ki nem fogyva társalgunk, mikor órámra nézve látom, már igen késő van. Még megiszom maradék vizemet, majd hálásan köszönök el tőle. Hazafelé veszem az irányt. Ki kell pihennem magam. Holnap frissnek és lehengerlőnek kell lennem a castingon.

Már majdnem délután kettő van. Én egy jó félórával előbb érkeztem a megbeszélt helyszínre. De itt a madár se jár, elég kihalt és lepusztult az egész környék. Betört kirakatüvegek, a falon olvashatatlan graffitik és az utcán hömpölygő szemét, nem valami bizalomgerjesztő látvány. Messzi távolból hirtelen üvegcsörömpölést, majd kutyák ugatását hallom. A hideg futkos a hátamon ettől a helytől! Remélem, minél hamarabb megérkezik munkaadóm, mert nem szívesen tölteném tovább itt az időm. Szinte kérnem sem kell és az utca végén lassan befordul egy sötét metálfekete autó. Az üvegei is sötétek nem is látni ki ül benne. Erre sem mondanám, hogy megnyugtat, de legalább történik valami. Ekkor a fekete monstrum elém guru és megáll. A hátsó ablak lassan kétujjnyit leereszkedik. Nagyot nyelek. A résen át próbálom kivenni, hogy ki lehet a kocsi belsejében, de semmit se látok, olyan korom sötét van bent. Ekkor hirtelen egy smaragdzöld szempár villan rám belülről. Szinte világít a sötétben.

• Akita Yuki?   –   kérdezi komolyan.

•  Igen az vagyok. –  mondom kissé bátortalanul.

Tekintetét végigfuttatja rajtam, majd kitárja a kocsiajtót. Int, hogy szálljak be. Egy hideg, vészjósló érzés kúszik végig gerincemen. Kissé megremegek. Fejemben egy hang figyelmeztet, hogy ne szálljak be! De megpróbálok nem foglalkozni előrelátó rossz megérzéseimmel.

Pedig mennyire kellett volna!!!