Volt Egy Tánc  1. Fejezet

Író: RIA   Kategória: Romanikus +14

                                                  1. Fejezet

Szürke hasú lusta felhők kúsztak lomhán a délutánba hajló kék égen. Csendes szellő fújt végig a nyugodt tájon. Csak egy sárga taxi néhol felhörgő motor hangja szakította félbe, e békés magányt. A sárga jármű komótosan végighaladt a hatalmas fákkal szegélyezett úton, majd egy öreg vaskapuhoz érve behajtott az elhagyatott rezidenciára.

E borúsan kopár kertudvarban mindenhol gaz borítja az egykoron gyönyörű rózsabokrokat. A díszes márványszökőkutat is elfedte már a zöld moha. A hatalmas, elhagyatott kert közepén magaslik egy üres és kopár kastély. Látszik, hogy ódon falai egykoron szebb időket éltek meg.

A szél hirtelen feltámad, majd a megsárgult, elhullott leveleket lefújja a hatalmas kőlépcsőről. A taxisofőr rosszallóan néz ki a volán mögül, majd hátraszól az utasának, hogy megérkeztek. Az ajtó nyílik és az idős hölgy kiszáll. Botjára támaszkodva előre lép, majd felemeli kalappal takart arcát. Öreg szemeiben érdekes fények gyúlnak e hely láttán. Mint ha ezernyi emlék rohanná meg hirtelen.

A taxisofőr áll még pár percig némán, majd megkérdezi a hölgytől, hogy felkísérje –e a hosszú lépcsőn. A néni mosolyogva nemet int, majd botja segítségével megindul a kastély felé.

Rozsdásan nyikorogva megnyílik a nagy faragott ajtó és az idős hölgy becsoszog a romos palotába. Mindenhol pókháló, por és kosz lengi be a teret. A betört ablaküvegeken át beszűrődő fény megvilágítja az elhagyatott folyósokat. A szélmozgástól néha meglebbennek a feketésszürke rojtosra szakadt ódon függönyök. A fali gyertyatartókban is, csak a rég elégett viasz pihen. Talán ötven éve is meg van, hogy betette ide bárki is a lábát. De a nénike izgatottan csoszog végig a hosszú folyóson, hogy a végén egy nagy bálterembe érjen. Remegő kezével leveszi a kalapját, majd körbenéz. A zsebéből egy régi tárgyat húz elő. Szemei könnybe lábadnak. Öreg ujjait végigsimítja a táncfüzet borítóján, amin az Ő ifjúkori arcképe látható és a neve: Arabella.

Megrohamozzák az emlékek és hirtelen szeme előtt mozifilmként kezdenek peregni múltjának nosztalgikus képkockái.

A kopár ódon falak díszes pompába váltottak át szeme előtt, és az egész bálterem visszarepült a múltba, amikor még tizennyolc éves volt. Maga előtt látja amint fiatal Önmaga hatalmas fodros ruhában áll a hall melletti helységben és aznap készített táncfüzetét nézegeti. Azon töpreng éppen, hogy nem-e volt túlzás a neve alá még az arcképét is rátennie, de gondolatmenetéből egy vékonyka hang zökkenti ki.

• Arabella kisasszony. Kérem, megérkeztek az uraságok. Vezessem őket a táncterembe?

• Igen, Margarett. Köszönöm. Kérem, szóljon, hogy azonnal megyek én is.

• Igen is kisasszony.

Nagyot sóhajt, majd finom mozdulattal megigazgatja fodros ruháját. Megindul a bálterem felé, bár lába inkább vinnék másfelé. Nem a tánc az, amihez nem fűlik foga, ó dehogy! A tánc a mindene. Hanem a hatalmas ajtó előtt tolongó elit kékvérű uraságoktól viszolyog.

Az fiatal ifjak meglátják, majd enyhén fej biccentve jelzik, hogy tudomásul vették közeledését. A teljes tisztelet és az úri hölgyeknek illő meghajlás nem jár neki. Hisz Ő nem arisztokrata vagy nemes, csak egy gazdag jó nevű földesúr befogadott lánya.

Édesanyja mikor már nem volt mit enniük és fedél sem volt fejük felett, szolgálatba szegődött az öreg földesúrhoz, aki szolgálatai helyett a kezét kérte. Szegény asszonynak nem volt választása, ezért hozzáment az öregemberhez és így nevet és némi rangot szerzett magának és leányának. Bár ezt nehezen fogadták el az elitnek született gazdag nemesek.

 - "A pornép maradjon a porba és dolgozzék a földeken, ne emelkedjék ki a mocsokból, ne keveredjen tiszta nemesi vérrel" -.

Tartotta ezt a mondás. De mivel Arabella édesanya elkövetett mindent, hogy leánya ne napszámosként dolgozzon, hanem nevet és némi rangot kapjon, ezért a kékvérű arisztokratáknak el kellett viselniük. Bár maguk közé valónak soha nem ismerték el és a kellő tiszteletet sem mutatták felé, mégis megtűrték köreikben.

Arabella arcára erőltetett egy gyenge mosolyt, majd kihúzva magát büszkén a táncterembe lépett. Nemesség ide, arisztokrácia oda, itt most Ő a tanár és az Ő szava diktál.

• Kérem uraim! Fáradjanak be és álljanak a megszokott pozícióban a helyükre.

Az ifjak, mint ha nem is urak lennének, hanem engedelmes baromfik, libasorban bevonultak a hatalmas terembe. Megállva a fiatal és gyönyörű lánnyal szembe. Arabella viszolygó tekintettel végignézett az ismert arcokon, majd mikor az utolsó személyhez ért, hirtelen megállt. Egy új eddig még ismeretlen azúr kék szempár figyelt vissza rá. Mikor tekintetük találkozott a férfi egy kedves és egyben kacér mosolyt küldött jelzés képen a lánynak. Arabella nem volt az a megszeppenő fajta, de egy pillanatra azért észrevétlenül kis pír ült ki orcájára. Nem foglalkozott Ő a férfi nemmel hacsaknem addig, amíg táncot oktatott nekik. De ez a fiú más volt. Annyira vonzó és szenvedélyes. Jól tudta, hogy ki Ő, bár személyesen még sosem találkozott vele ez idáig. Uralkodói család nemes leszármazottja, temérdek vagyonnal és kellő hírnévvel. A fiatal nemes leányok harcoltak kegyeiért, mindent megtettek, hogy egy-egy fényűző báli mulatságra meghívót kaphassanak. Arabella tudta, hogy esélye sincs a fiúnál, bár nem is akart közel férkőzni hozzá. Illedelmesen kihúzta magát, majd legyezőjét elővéve intett a szolgáló lánynak.

• Margarett! Kérem szóljon a hölgyeknek, hogy Ők is fáradjanak a táncterembe.

• Igenis kisasszony! – hajolt meg engedelmesen a cselédlány.

Mikor a fidres-fodros ruhakölteményekben bevonult a fehérnép, a férfiak halk duruzsolásba kezdtek. Szemmel láthatóan felpezsdült bennük a lélek. Ez a táncoktatás nem csak arra volt jó, hogy az ifjak megtanuljanak keringőzni, hanem egyben jó alkalom nyílt arra, hogy titkos randevúkat és találkákat bonyolítsanak le.

Mivel kezdett egy kissé hangossá és fegyelmezetlenné válni a nemesi társaság viselkedése, ezért Arabella figyelmeztetően összecsattintotta a legyezőjét. Erre mindenki elcsendesedett és visszaváltozott gőgös és fennhéjázó kékvérűvé.

• Rendben, akkor megkérek mindenkit, hogy alkossanak párokat.

Szinte mondania sem kellett, mert pillanatok alatt halkan kuncogó párocskák sorakoztak egymás mellett.

• És az Ön párja uram ….?! – fordult az azúrkék szempár felé kérdőn.

• Elnézést még be sem mutatkoztam. II. William Cromwell gróf. – mondta csordultig gőggel szavaiban. Bár ez nem a lánynak inkább a rideg kékvérű társaságnak szólt. – Sajnos nekem nem jutott pár.

El sem hagyták a szavak az ajkát és már az összes hölgy a lábai előtt tolongva, ajánlkozott fel e előkelő pozícióra. Az ifjú gróf tisztelettudóan elnézést kért a hölgyektől, majd udvariasan lerázta magáról a fodros ruhába bújtatott hiénákat.

• Ha meg nem sérteném vele, akkor lenne ma Ön a párom? – kérte bájos kedvességgel Arabellát a férfi. - Többet tanulhatnék magától az oktatótól, ha már egyszer kellő hátránnyal indulok nemes társaimmal szemben.

Arabella pár pillanatig ledöbbenve tekintett csábítójára, majd gyorsan összeszedve igent mondott. Nem állt szándékában egyik tanítványával sem közvetlenül táncolni, de félt, hogy botrányt törne ki, ha visszautasítaná az uralkodói család leszármazottját. Az ifjú kacér mosollyal lépett oktatójához, majd gyengéden átkarolta derekát. Mindketten felvették a megszokott pózt. A zene elindult és minden pár egymást követve, táncolva suhant a parketten. Arabella kemény tekintettel figyelte tanítványait. Túl büszkének kellett mutatnia magát ahhoz, hogy megengedjen bármi hibát oktatás közben. Próbált ügyet sem vetni a gyönyörű azúrkék szemű nemes férfiról, aki a derekát ölelte.

• És egy, és kettő,...  magasabbra a fejeket! Kecsesebb testtartást! - hangzottak szájából a figyelmeztetések.

• Maga még gyönyörűbb, amikor ilyen szigorú - súgta halkan a nemes ifjú, bár tudta ezzel nem tud több figyelmet nyerni Arabellától.

• Kérem Cromwell gróf úr! Legyen szíves és a keringőre figyeljen.

• Kérem kisasszony, szólítson csak simán William-nek. Ha meg nem sértem kegyedet, én is szólíthatnám Arabellának?    

• Szó se lehet róla! Maga át akarja hágni a nemesi szabályokat és gúnyt akar űzni belőlem? - háborodik fel Bella.

• Eszemben sem volt kisasszony. Soha nem űznék Önből vagy nemesi címéből gúnyt, de szerettem volna érzelmeim megnyilvánulásával, figyelmét magamra vonni.

• Ha szeretné a figyelmemet elnyerni, akkor inkább a táncba vetett tudásával nyűgözzön le, kérem.

• Ahogy óhajtja - mondja a fiatal gróf, majd kitörve a többiek közül, vad keringőbe kezd. Úgy pörgeti és vezeti Arabellát, hogy Ő követni is alig bírja.

Bella mindenre számított csak arra nem, hogy a nemes gróf ily jól tud táncolni. Mint ha anyatejjel szívta volna magába a keringő csodás lépéseit. Azon kapja magát, hogy az azúrkék szemű ifjú már kipörgette a táncteremből és a kivilágítatlan teraszon lejtik a keringőt. Arabella megszédül, majd a grófba kapaszkodik kétségbeesetten.

• William hagyd abba! - kiált rá.

• Ó szóval mégiscsak sikerült magamra vonnom a figyelmedet Arabella! Már a magázódást is elfelejtetted irányomban és a nevemet is egyszerűen ejtetted ki.

• Jaj ne! Elnézését kérem II. William Cromwell gróf. Majdnem elvesztettem az eszméletemet, ezért szólítottam ily illetlenül. Bocsásson meg kérem.

• Ne kérlek! Maradjunk a tegeződésnél. Nem kell másnak megtudnia. Kérlek, Arabella.

• Ez nem megengedett köreinkben. De ha maga óhajtja, talán tehetek kivételt - mosolyogja Bella. - Honnan tud, gróf Wil... jaj ne haragudj, vagyis honnan tudsz, William ilyen jól táncolni?

• Mennyivel jobban hangzik. Ígérem ez a mi kettőnk titka marad. - mosolyog vissza a fiú kedvesen. - Tudod akinek a felmenői az uralkodói családból származnak, annak kőtelezően tudnia kell már öt évesen táncolni. Külföldi oktatókat hívtak számomra, hogy megtanuljak. - ezt annyira természetesen mondta az ifjú gróf, hogy még maga is meglepődött rajta. Szavaiban egy csepp gőg vagy fennhéjázás nem volt. Úgy beszélgettek mint két fiatal az ültetvényeken.   

• Vissza kellene mennünk. Már biztos feltűnt a többieknek, hogy eltűntünk. Nem szeretném, ha a szájukra vennének és szárnyra kapna valamiféle alaptalan pletyka - mondja, Arabella.

• Én egy cseppet sem bánnám, ha rólunk pletykálnának. Veled soha nem bánnék meg semmit Bella.

• Szavaid csábítása, gyengédséggel hat szívemnek érzékiségére. De tudd, nem vagyok könnyen csábuló fehérnép, aki behódol, csak mert egy nemes gróf idéz hozzá szép szavakat.

• Sosem gondoltam, hogy könnyű nő lennél, Arabella! Gondolatomban, te egy erős, büszke, nemes nő vagy, akiből sugárzik a méltóság. Sohasem találkoztam még ily csodálatos nővel előtted.

Zúgolódás hallatszik ki a bálteremből ezért Arabella szól az ifjú hódolójának, hogy térjenek vissza a táncterembe. A többi kékvérű észre se vette, hogy eltűntek. De ez rájuk is vall. Mindenki saját magával van elfoglalva és nem törődik másikkal. Ennek most igazán örül Bella, mert nem szerette volna, ha pletyka kap szárnyra róla.

A táncóra lassacskán végéhez ér és a fiatalság távozik. Csak William áll még a terem szélénél és vár. De egyik szolgálója mélyen meghajolva előtte, tudatja vele, hogy megérkezett a hintó. Nincs mit tenni, még az uralkodói leszármazottaknak is be kell tartani a szabályokat. William keserűen sóhajt, majd levegőbe dobva egy csókot elmegy. Arabella a felső szintről néz megbújva, majd mikor biztosra véli a gróf távozását, Ő maga is induláshoz készülődik.

• Arabella kisasszony - szólítja meg a szolgáló.

• Már mind elmentek, Margarett. Kérlek, beszélj velem rendesen - mosolyogja a lány.

• Rendben Bella. Olyan csodálatos voltál ma is. Ragyogtál, és ahogy kezelted ezeket a nemes paprikajancsikat. Lenyűgöző volt.

• Köszönöm. Próbálok megmaradni közöttük, bár kissé nehéz.

• Kérdezhetek valamit? - pirul el a cselédlány.

• Persze Margarett kérdezz bátran.

• Ki volt azaz új nemes ifjú azúrkék szemekkel?

• Nos, Ő II. William Cromwell gróf, egy uralkodói család leszármazottja.

• Olyan daliás férfi! Csodás testalkat és az arca olyan szép mint, ha angyalok faragták volna - lelkendezik a cselédlány pironkodva.

• Jaj Margarett! Nem szabad az ilyen szép mesebeli hercegeknek behódolni. Bármely hölgyet megkaphatják. Biztos mindig más nő melegíti ágyukat - mondja keserűen Arabella.

• Az lehet, de ez a gróf nagyon komolynak tűnt mikor udvarolva hódolt neked.

• Te láttál minket?

• Ne haragudj, kérlek! Éppen a padlót söpörtem, mikor kitáncoltatok az erkélyre. Olyan gyönyörűek voltatok és olyan szépen mutattatok egymás mellett. Mint egy mesebéli álompár. Csak véletlenül hallottam meg udvarló szavait a grófnak. Nem hallgatóztam ám!

Arabella csak mosolyog a szolgálón, majd megigazítja habos-babos ruhakölteményét és szól, hogy most már térjenek haza.

Egy egyszerű kocsi érkezett értük. A birtok is egyszerű ahová hazatértek. Semmi pompa semmi ragyogás. Az öreg nemes meghalt már, aki lányának fogadta Bellát. Igaz megörökölte a földet és a házat, legelőt és az állatokat, de sajnos a tartozásokat is. Mire kifizetett mindent már csak a föld és ház maradt meg neki, még a bútorok és vagyontárgyak nagy részét is el kellett adni. A cselédek, inasok és szolgálók hada is elhagyta a birtokot. Csak Margarett maradt bátyával, a lovászfiúval és öreg kovács édesapjukkal. Ők végeztek minden munkát, míg Arabella megállás nélkül táncórákat adott, hogy az abból befolyt pénzből feltartsák magukat, na és persze a látszatot.

• Megágyazzak neked Bella? Csinálok estére friss nyugtató teát is. Szeretnéd?

• Köszönöm, Margarett, de ne fáradj. Te is sokat dolgoztál ma, rád is rád fér a pihenés.

• Kérlek a szolgálód vagyok... - nem tudja befejezni a mondatot, mert Arabella közbevág.

• A barátnőm vagy és nem a cselédem! Ezt ne felejtsd el! Megmondtam mikor meghalt az öreg, abban a feltételben maradhattok, ha nem tekintetek úrasszonynak. Ugyan olyanok vagyunk Margarett. Semmiben sem különbözünk.

• De igen is különbözünk, te akkor is nemes vagy ízig-vérig, még ha nem is annak születtél. Csodálatos erős, nemes nő. Én pedig buta cselédlány. Nem vagyunk ugyan olyanok. Én még írni és olvasni se tudok.

Ekkor Arabella játékosan megcsípi a lány karját, aki felszisszen. Majd kérdőn néz rá nagy barna szemeivel.

• Fájt? Na látod - mondja és belecsíp a sajátjába is. - Nekem is fáj. Látod nincs különbség. Ha elesel és megütöd magad, ugyan úgy fáj neked, mint nekem, ha elvágod az ujjad, ugyan úgy vérzel, mint én. Csak is és kizárólag mások előtt kell mutatnunk a "nemes és cseléd" színjátékot. Különben nem maradhattok mellettem a birtokon és talán engem is száműznek innen.  

• Jaj, Arabella én mindent megteszek, hogy együtt élhessünk itt mindannyian - mosolyogja a lány kedvesen.

Elbúcsúznak és mindenki nyugovóra tér.

Madárcsicsergésre ébred másnap reggel Arabella. Rég volt, hogy ilyen nyugodtan és kellemesen tudott aludni. Bár az is lehet, hogy ennek egy azúrkék szemű ifjú volt az oka.

• Arabella drágaságom, most fejtem meg korán a tehenet. Margarett leányom már fel is forralta. Innál-e egy bögrével leányom? - kérdezi kedvesen az öreg kovács, akit Bella szinte apjaként szeret.

• Persze Ben bácsi, köszönöm. Gyertek, reggelizzünk együtt, úgy jobban esik az étel. - mosolyogja gyermekien Bella.

• Rendben leányom, szólok a többieknek.

Asztalhoz ülnek mind és falatoznak, közben kellemesen beszélgetnek. Olyanok, mint egy nagycsalád. A faragott birtokkapu kinyílik, majd egy díszes kocsi hajt be, amit vagy hat telivér ló húz. Ilyen közlekedési eszközt és a hintókat csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak. Tudják, hogy ki érkezett ezért gyorsan felugranak és ki-ki a saját szerepébe bújik gyorsan.

A kocsis leugrik a fogatról, majd kinyitja a díszes ajtót. Nehezen kievickélve egy öreg, pókhasú, kacérbajuszú férfi száll ki. Megköszörüli torkát, majd egy csodás virágcsokrot húz elő hátam mögül.

• Arabella, kedvesem! - kiáltja. Remélem nem zavartam meg kiskegyed reggelijét? Ha nem bánja csatlakoznék.

• Nem bánnám, sőt megtisztel vele Herison Danmark úr - mondja megjátszott kedvességgel, pedig a gyomra kavarog.

• Ó friss tej? - fintorogja az öreg nagy hasú. - Teát már fel sem szolgálnak?

• Dehogy nem. Margarett! - kiált a lánynak, aki nemrég kapta fel szolgálóruháját.

• Igen kisasszony. Állok szolgálatára, mit óhajt? - hajol meg mély tisztelettel.

• Először is, hogy ne kelljen ennyit várni egy cselédre! Vagy talán nem szeretne a háznál dolgozni? Ha mégis, akkor jobban figyeljen a szolgálói teendőire. Azonnal szolgáljon fel teát. Remélem nem túl nagy kérés tőlem és nem haladja meg cseléd munkájának képességeit? - mondja pattogó keménységgel, miközben szíve szakad meg a fájdalomtól, hogy így kell beszélnie barátnőjével.

• Igenis kisasszony. Bocsánatáért esedezem. Azonnal hozom a teát.

• Micsoda csodás úri kisasszony maga Arabella. Egyedül viszi ezt a nagybirtokot és mégis kemény tud maradni a cselédekkel. Ismereteim szerint nincs még egy olyan nő, aki ezt bírná férjura nélkül csinálni. Erről jut eszembe, gondolkodott a házassági ajánlatomon? Akárhányszor megkérem kiskegyed kezét, mindig visszautasít. 

Arabella kellemetlenül nyeli le a szájában lévő falatot. Tudja, hogy nevelőapja már régen odaígérte Őt ennek az öregembernek, de képtelen beadni a derekát. Biztos minden anyagi gondja megoldódna és dolgoznia se kellene soha többet, de úgy érzi akkor se tudja megtenni. Az idős Herison se volt mindig dúsgazdag. Egy egyszerű és alsóbbrendű nemes volt csekély birtokkal és vagyonnal. A sok kékvérű se nézte jó szemmel köreikben. Viszont csalással és szerencsejátékkal hatalmas vagyonra tett szert. Így hamar az arisztokraták magas és fényűző körébe emelkedett. Bella nem teheti meg, hogy megsérti, de engedelmes hitvese se szeretne lenni. A kacér bajuszos idősúr meghívja Arabellát a nap további részében egy csodás lovasbemutatóra. A lány nem mondhat nemet, ezért illedelmesen elfogadja a meghívást. El is hajtanak a díszes kocsival.

A nap hamar szaladva telik, melynek Arabella nagyon örül. Későbe fordul az este és a díszes kocsi begördül a birtokra. Búcsúként kezet csókol Herison úr, majd sietve távozik. Arabella fáradtan nyitja a nagy faragott ajtót, de meg is rémül azon nyomban. Margarett guggolva kuporog a lépcső tövében és keservesen zokog. Egy fehér hivatali papírt szorongat kezeiben.

• Mi történt, míg nem voltam itthon?

• Jaj borzalom, szörnyűség! -  zokog fel a szolgáló. - Jöttek a lovasezred katonái, átnyújtották a hivatali levelet és elvitték édesapámat.

• Micsoda? Hogy lehet? Mutasd azt a leveled - dühöngi Arabella.

• Sajnálom, nem tudtam elolvasni. De azt mondták a katonák, hogy egy behívó. Minden harcképes öreget összeszednek a falúkból és a birtokokról. Toborozzák Őket.

• Hogyan? De hisz a háború még el sem érte országunkat. A határmezsgyéken csak kisebb forradalmi összecsapások vannak, de a háború még messze van. Lehet, hogy minket nem is érint.

• Azt mondták a katonák, hogy már a szomszédos országok nehezen tudják tartani a védvonalaikat. Ezért toboroznak innen harcképes embereket. Apa már idős, megszolgálta már az idejét. - sírja ki magából a fájó szavakat Margarett. - Ott volt 1912. április 14.-én amikor elsüllyedt azaz átkozott Titanic. Ezreket mentett ki a jegyes óceánból, majdnem elvesztette az egyik lábát. Harcolt a forradalomban is. Mit várnak még tőle? Mért nem adják meg neki a végtiszteletet. Ha eljő az ideje, had haljon meg a családja mellett, és had temessük el rendes földi sírba. Már sosem fogom látni újra az apámat, még csak el sem temethetem majd tisztességben!

• A pokolba is! - üvölt fel Arabella nemesi úri hölgyhöz nem méltóan. - Holnap táncóráim lesznek, találkozok a kékvérű ivadékokkal. Bevetem mindenem, amim csak van és megpróbálok apánknak felmentési, menesztési jogot kérni a harcmezőről.

• Nem tudom, hogy háláljam meg ezt neked? Köszönöm, hogy egy ily nemes úri hölgy atyjának szólítja az én egyszerű kovács apámat. Ennél nagyobb tiszteletet nem is mutathatnál felé. Köszönöm - mosolyogja most már hálásan a cselédlány.

• Ez a legkevesebb. Úgy érzem mióta kisgyermekként elvesztettem vérszerinti édesapámat, csak Ő tölthette be szívemben azt az űrt, amely atyai szeretet után sóvárgott. Megteszek mindent, hogy hazamenesszék.

• Nem vagyok egy okos lány, csak egy cseléd. De tudod arra még én is rájöttem, ha ekkora nagy a baj a fronton, akkor nagyon hamar ide fog érni a háború és akkor mindenkit be fognak sorozni. Fiatalokat, nyomorékokat, betegeket... és igen még a nemeseket is. Persze a legtehetősebbek, majd mentik úri irhájukat, de nem mindenki teheti majd ezt meg.

• Igen, ebben igazad van Margarett. Sok nemes vesztheti el birtokát, vagyonát, illetve rangját. Történelem során sokszor volt, hogy a legúribb bárókból, grófokból porban fetrengő kutyák lettek. Még jó, hogy nekünk a szeretteinken kívül már nincs sok mindenünk, amit elveszthetünk.

• Persze, de ha nem tudsz apámon segíteni és később a bátyámat is besorozzák...! Bele se merek gondolni, akkor mi lesz?! Ketten maradunk nők a birtokon a háború alatt. Ez még a te hihetetlen nagy, büszke erőd is meghaladja Arabella.

• Tudom - sóhajt fel keserűen Bella. - Az a legésszerűbb, ha még időben elfogadom Herison Danmark nemes úr leánykérési ajánlatát.

• Nem! Kérlek Arabella, még csak a fejedben se forduljon meg ez az ötlet. Édesanyád azért szenvedet annyit és azért áldozta az egész életét egy öreg nemesnek, hogy te boldogan úri kisasszonyként nőhess fel. Biztos nem az szerette volna látni, hogy te is egy öreg kékvérűnek adod a kezed és a fiatalságod. Kérlek.

Mindketten lelkükben maró fájdalommal, emésztették jövőjük esélyeit. A háború közelgő szele, mindannyijuk életére rányomta hűvös, kegyetlen bélyegét.