A Keleti Maffia Gyöngyszeme 8.Fejezet

Író: RIA    Kategória: YAOI +18

                                                   8. FEJEZET

Az ablakon át beszűrődő reggeli napsugarak kellemes fényére ébredek. A szoba üres, egyedül fekszem a hatalmas franciaágyban. Talán jobb is így. Egyenlőre még nem tudom, mit mondjak Dominiknek, ha találkozom vele. Végigszalad az agyamban a tegnap történt események gyönyörű sora és érzem, a kislábam ujjáig vörösödöm. Próbálok megnyugodni és gyorsan összekapni magamat. Lesietek a konyhába. Látom, a többiek már rég fenn vannak. Eddy hatalmas ölelés közepette kezembe nyom egy nagy bögre kávét. Rámosolyogva megköszönöm. Szememmel a Főnököt keresem. Beszélgetés tompa zaja szűrődik ki a bejárati ajtó felől. Kiosonok, majd megtorpanok. Látom Dominik sietve indul valahová, de előtte még vált pár szót Breddel. Csak beszélgetésük foszlányait hallom.   

• Mi a szart szívtál? Ne bazd fel az agyam -  mérgelődik Dominik.

• Jól van, felejtsük el -  mondja Bred.  -  De mielőtt még elmész... szóval...

• Mi van baszod, nyögd már ki? -  morogja a Főnök.

• Szóval… tegnap este Yukit  „Kincsemnek”  szólítottad.

• Igen és?

• Komolyan is gondoltad?  –  kérdezi Bred halkan.

• Igen teljes mértékben!  –  jelenti ki Dominik határozottan és keményen. -  Kincsemnek hívom, mert Ő tényleg olyan számomra, mint egy csodálatos kincs. Gyönyörű, drága, értékes. Soha semmi igazán jó nem történt velem ebben az elbaszott szar életemben, mindig csak a poklot jártam, Viszont Ő elhozta nekem a mennyországot.

• Oké azt hiszem megértettem -  mondja Bred és lehajtja a fejét. -  Akkor nem tartalak fel.

• Mond meg Yukinak, hogy ne haragudjon, de egy nagyon sürgős dolgot el kell intéznem. Ja és Bred,... ha nem jönnék vissza, akkor te vagy a főnök. Számítok rád!

Bred smaragdzöld szemei elkerekednek és színárnyalatot váltanak. Mire mondani tudna valamit, addigra a Főnök már villámsebesen el is hagyja a Hotelt.  

Kétségbeesett arccal néz utána. Biztos vagyok benne, hogy Dominik nem gondolta komolyan azt, hogy nem fog visszajönni. Csak azért mondta, mert ezzel akarta tudtára adni mennyire is bízik Bredben. Odamegyek hozzá és hátulról átölelem. Összerezzen hirtelen, majd gyorsan megfordul szembe velem és viszonozza az ölelést. Most már eltűnt a kétségbeesés az arcáról. Visszamegyünk a konyhába a fiúkhoz, és nekilátunk enni. Egész nap jól érezzük magunkat, bár nagyon hiányolom Dominikot. Viszont amit észreveszek, hogy Bred teljesen megváltozott amióta ma Ő a vezető. A beszéde a stílusa a kisugárzása, szinte mindene. Nem ismerem ezt a Bredet, én csak azt a kedves, állandóan ölelgető smaragdzöldszemű srácot ismerem, aki mindig olyan aranyos velem. De most tényleg teljesen más. Mikor már késő délután jár az idő, úgy döntünk, hogy felmegyünk Dominik szobájába kártyázni. Összegyűlünk a kis tárgyaló helységben a nagy asztalnál és belekezdünk a zsugázásba. Bred megnyer gyorsan vagy három játszmát, aztán elnézést kérve kimegy a helységből. A fiúk természetesen ugratják, hogy persze könnyű volt így nyernie, hogy nincs itt Dominik. De rájuk se figyel. Végigfekszik a Főnök ágyán. Utána megyek és kedvesen rámosolygok. Sandán, sátánian vissza mosolyog, majd kezével int, hogy menjek oda. Odalibbenek hozzá, majd egy laza mozdulattal megragadja a kezem és magára ránt. Elkerekednek a szemeim és megdöbbenek. Végignyúlva a testén heverek. Pár percig szótlanul néz rám, majd átkarol. Nagyon furcsán érzem magam. Bár megszoktam, hogy állandóan ölelkezünk, de nem az ágyban. Simogatni kezd, de nem úgy, ahogy eddig, hanem érzékien. Egyre jobban kezd nem tetszeni a dolog. Majd felemelem mellkasáról a fejemet és kérdően ránézek.  

• Tudod Yuki… ha nem jönne vissza valami oknál fogva a Főnök, akkor én veszem át a teljes irányítást. Én leszek a keleti maffia fővezére -  tekintete megváltozik.

Soha nem láttam még ilyennek. Arca kemény és érzelemmentes, gyönyörű smaragdzöld szemei sötétek és félelmetesek. Egész kisugárzásában inkább hasonlít most egy démonra, mint arra a kedves srácra, akit ismerek.

• Én kerülök hatalomra – folytatja Bred. -  Nekem fogják félni és tisztelni a nevemet. Akkor enyém lesz minden. Érted? Minden!... Ebbe beleértve TÉGED IS !

Tudom, hogy akkor én leszek az Ő alkalmazottja és a könyvelője, de érzem ezt most nem így értette. Hirtelen erősen magához szorít és egy gyors mozdulattal átfordul velem. Most már alatta fekszem és nagyra nyílt szemekkel bámulok rá. Teljesen ráfeszül a testemre. Nem is sejtettem, hogy ennyire erős. Még megmozdulni se bírok.

• Azt hitted, hogy csak a Főnök zúgott beléd teljesen? Észre se vetted én mit érzek irántad?   

A döbbenettől levegőt se bírok venni. Soha nem hittem, hogy Bred gyengéd érzéseket táplál felém. Nekem Ő mindig olyan volt, mint egy testvér, vagy mint egy igaz barát. Teljesen elcsodálkozom azon, amit mondott. Pár percig tekintetemet fürkészi. Talán a reakciómra kíváncsi. Majd hirtelen arcomhoz hajol és szájon csókol. Nagy csodálkozásomban még tiltakozni is elfelejtek, majd magamhoz térek és elrántom a fejem. A csókja teljesen más volt, mint Nikolaszé, aki megszokásból csókolt vagy Dominiké, aki szerelemtől elvakulva gyengéden tapad ajkaimra. Bredé más. A birtokolni akarást éreztem benne. Ő nem szeretni akar, hanem megszerezni, mint valami trófeát. Ránézek és szomorúvá válok. Ezt észreveszi és megremeg. Arcáról lehull a gyilkos keménység és újra a régi kedves Bred néz rám. Majd megszólal.    

• Bocsánat. Nem akarom, hogy szomorú légy. Tudod, inkább maradok legjobb barát számodra, mint sem, hogy boldogtalannak lássalak -  mondja kedvesen.

Teljesen meghatnak szavai. Nem tudom, hogy bele tudnék – e valaha szeretni Bredbe? Soha nem gondoltam rá romantikus értelemben. De ettől függetlenül fontos számomra és nagyon szeretem Őt.

• Tudod Bred. Attól még, hogy nem vagyok szerelmes beléd, az még nem jelenti azt, hogy nem is szeretlek. Az érzés, amit legjobb barátként érzek irántad, van olyan erős, mint bármely más érzelem.

• Köszönöm Yuki -  mondja és szemeit könnyek homályosítják el. De gyorsan letörli, nehogy észrevegyem.

Még egy pár percig ölelkezve fekszünk az ágyon, majd elengedjük egymást és mosolyogva visszamegyünk a fiúkhoz, akik jól szórakoznak kártyázás közben.

Nem tudom mennyi lehet az idő, mikor Dominik megérkezik. Fáradt és nyúzott, de azért kedvesen mosolyog rám. Szólok, hogy ha nem gond egy kicsit visszavonulok a szobám magányába, mert szeretném édesanyámat felhívni, már jó pár napja nem beszéltem vele. Intenek a srácok, hogy oké. A Főnök meg elmegy forró fürdőt venni lazítás képen. Telefonom képernyőjére pillantva észreveszem, hogy Nikolasz vagy egy tucatszor keresett és jó rég hagyott üzenetet is nekem. Pont olvasni készülök az sms-ét amikor hallom, hogy a bejárati nagyajtón valaki erősen kopogtat. Ki lehet az? Nem úgy volt, hogy ide nem jön senki? Lerakom a mobilom és lemegyek a halba. A lábaim hirtelen földbe gyökereznek a döbbenettől. Nikolasz áll az ajtóban dühösen. Bred beengedi és elindul az emelet felé, hogy szóljon nekem, de megtorpan, mert látja, hogy már lejöttem. Kellemetlen a helyzet egy kissé ezért szólok Niknek, hogy kövessen a szobámba, ott tudunk beszélgetni.

Valami nincs rendben, Nikolasz olyan más, mint szokott lenni, és az se jellemző rá, hogy utánam jönne bár hová is. Főleg nem ilyen rohadt messzire. Arca és tekintete olyan furcsa. Nem szól semmit csak áll némán és egy kék fehér csíkos karton dossziét szorongat a kezében. Nem értem mi a baja. Próbálunk pár szót váltani egymással, de nagyon nagy a feszültség kettőnk közt. Olyanok vagyunk, mint két idegen. Mikor változott így meg minden? Megpróbálok kedves lenni és örülni annak, hogy látom Őt. Leülünk az ágyamra és elkezdünk beszélgetni. Már jó pár perce semmitmondó témák hangzanak el, amikor is Nikolasz szorosan közel ül hozzám és megfogja mind két kezem, majd mélyen a szemembe néz. Kissé meglepődöm. Belekezd a mondatba, de nem tudja befejezni, mert az ajtón kopogtatnak és belépnek. A Főnök az kedves mosollyal az arcán. Egy száll törölköző van köré tekerve, mert most jött ki a fürdőből.

• Bocsánat Kincsem de...  -  hangja hirtelen elakad.

Elkerekedett szemekkel néz ránk és a döbbenettől lemerevedve megmozdulni se bír. A szobában megfagy a levegő. Egyikünk se tud megszólalni. Majd Dominik a kezeinkre néz, ahogy egymáséit fogjuk. Arcáról lehullik a kedves mosoly és szemei fátyolossá válnak. Megremeg, majd nyel egy nagyot és rekedt mély hangon megszólal.

• Elnézést, hogy rátok törtem. Nem is zavarok tovább -  hangjában keserves szomorúság.

Tekintetét lekapja rólunk és villámgyorsan kimegy az ajtón. Úgy érzem, mindjárt megnyílik alattam a föld, és lezuhanok a mély sötét semmibe. Szívem és gyomrom összerándul. Fel akarok állni, hogy utána menjek, de nem tudok, mert Nik keze erősen szorít. Ránézek és megijedek. Arca eltorzul a dühtől. Most először érzem, hogy van oka rá, hogy mérges legyen.

Belegondolva, még ha nem is feküdtem le Dominikkel, azért az ami kettőnk között történt már réges-rég túllépte a főnök beosztott kapcsolatot. Várom, hogy Nikolaszból kitörjön a dühöngő vadállat. De tévedek. Nik nem szól egy árva szót sem, csak leteper az ágyra és elkezdi letépni a ruháimat. Durva mint mindig, de most mégis valahogy más. Próbálok ellenkezni de bűnösnek érzem magam, azért amit a háta mögött tettem Dominikkal. Ezért összeszorítom fogaimat és tűröm a büntetésem. Megszoktam, hogy Nik csöndes fajta, néha előtör belőle egy halk sóhaj szex közben, de ennyi. Most viszont hangosan élvez és nyög. Becsukott szemmel és széttett lábakkal fekszem alatta. Majd arra leszek figyelmes, hogy forró cseppek hullanak az arcomra. Hirtelen kinyitom a szemem és megremegek. Nikolasz szemeiből ömlenek a könnyek és arcán nem élvezetet, hanem mély szomorúságot látok. Megrémülök és akaratlanul is átölelem. Ö is magához szorít és könnyezve mozog tovább bennem. A másik szobában a fiúk abbahagyják a kártyázást, mert Nik hangos nyögéseire lesznek figyelmesek. Bred észbe kap és a fiúkkal kirohan a tárgyalóból a szobába. A döbbenettől teljesen lefagynak. A Főnök kétségbeesetten üti ököllel a falat. Már mind két kezén fel van szakadva a bütyök és ömlik belőle a vér. Ekkor megremeg, majd zokogva térdre rogy, jégkék szemeiből ömlenek a szívet tépő, fájdalmas könnyek. A méltán retteget, szilaj kemény nagyvezér most végkép megtört. Bred felkarolja és kiviszi a mosdóba, hogy a többiek ne lássák így. De mindenki aggódik érte. Tudják, hogy leírhatatlanul szenved most miattam. John egy jó nagy adag nyugtatót és altatót kever a piájába, hogy mikor visszaérnek, megitassa vele azt. Nagyon gyorsan üti ki az ital, mert perceken belül összeesik az ágyán és mély álomba zuhan.

• Így lesz neki most a legjobb -  mondja szomorúan John. - Bármennyire nem akar róla tudomást venni. de... Ő is csak egy ember.

Mindenki elkeseredve nézi a Főnököt és nem tudják, mi tévők legyenek. Ekkor Bred felugrik és félre lökve mindenkit, nagy hévvel elindul a szobám felé.

• Engedjetek, kinyírom azt a szemét gecit! -  ordítja.

A fiúk alig bírják visszafogni. Roy megpróbálja lenyugtatni miközben a többiek ész érvekkel próbálják meggyőzni.

• Bred, azzal semmit sem érsz el, ha megölöd Nikolaszt! - üvölti neki Timoti. - Bármennyire fáj, Yuki az Ő hivatalos házastársa, papíron hozzá tartozik. Nem pedig a Főnökhöz! Annak a fasztarisznyának minden joga megvan, hogy szexeljen Yukival.

Sok erőfeszítésükbe telik a srácoknak mire Bredet észhez térítik.

Lassan csendesül Nik és a szorításomon is enged. Kirántja belőlem férfiasságát és rám spricceli forró nedveit. Nem igazán élvezte Ő sem, ez lerí róla. Letörli könnyeit, majd rám néz és megsimogatja az arcomat. Nem értem mi volt ez az egész.  

• Azt hiszem, most elmegyek zuhanyozni  -  mondom és felállok az ágyról.

• Én pedig hazamegyek -  mondja Nik határozottan.

Nézek rá, de egy szóval se marasztalom. Ekkor Ő is feláll az ágyról és felveszi levetett ruháit. Majd mikor felöltözött, kezébe kapja a kék fehér csíkos karton dossziét és elindul kifelé. Még egy utolsó forró csókot lehel homlokomra, aztán eltűnik. Az ablakomból nézem, ahogy szemeit törölgetve beszáll a kocsiba és elhajt. Elmegyek zuhanyozni. Mikor végzek, benézek a Főnök szobájába a nyitott ajtón keresztül. Dominik az ágyon, kiütve alszik, Bred összeomolva önti magába a whiskyt és egymás után szívja a cigarettákat, a fiúk pedig tanácstalanul ülnek és bámulnak a semmibe. Lehangoló látvány. Nem tudom, mit tegyek. Visszamegyek a szobámba és megpróbálok minél hamarabb elaludni.             

Másnap korán reggel jön át Bred szólni, hogy keljek, mert lassan indulunk. Hamar elszállt ez a pár nap. Jelzem, hogy oké. Gyorsan összeszedem mind magamat mind a cuccaimat és indulásra késszen, lemegyek a lépcsőn. Amikor leérek, a halba elképedek. A fiúk úgy néznek ki, mint ha most jöttek volna valami horror film forgatásáról. Köszönök a megviselt zombi társaságnak, majd kinézek a bejárati nagy ajtón. Látom, John akkor segíti be az egyik kocsi hátsó ülésére a Főnököt, aki még mindig félájult állapotban van. Felveszem sporttáskámat, majd fájón búcsút intek ennek a csodás Hotelnek.    

Az út hosszú, rohadt hosszú. Én szándékosan nem ülök abba az autóban, amiben Dominik fekszik. Annyi gondolat és kérdés kavarog bennem. Próbálok nem ezen agyalni. Majd Boby fiút kérem meg, hogy beszélgessen velem, mert félek befordulok mire hazaérünk. 

Már délután van, mire megérkezünk. Elsőnek az én házamnál állunk meg. Kiszállok és elköszönök a srácoktól. Ekkor Dominik is kikászálódik az autóból és rám néz. Mindig sármos és szívdöglesztő arca most megviselt. Szemei vörösek és duzzadtak tekintete pedig olyan mintha most jött volna egy temetésről. Fáj így látnom Őt. Úgy átölelném, úgy magamhoz szorítanám, de csak állok mereven és bámulok a nagy semmibe. Most Dominik se tud megszólalni, csak néz rám szomorúan és némán. Ekkor Bred töri meg a hallgatást és szól, hogy itt ne hagyjam a csomagjaimat. Jelzem, hogy eszem ágában sincs aztán hátat fordítva nekik elindulok a lakásomba. Ekkor Dominik rekedt mély hangja állít meg.  

• Ne gyere holnap a központba Kincse…..  vagyis Yuki. Mert holnap kettőre jön a legfőbb ügyész. 

Meg se fordulok, csak bólintok, hogy megértettem, majd szélsebesen beviharzok a házba. Könnyeimet nyelve lefürdők gyorsan és az ágyra vágom magam. Majd felhívom édesanyámat és beszélgetek vele jó sokáig, nem törődve telefonszámlámmal.

Reggel mikor magamhoz térek, elkezdek gondolkodni azon, hogy mit is kezdjek magammal. Az irodába nem mehetek, mert kettőkor jön a főügyész, Nikolasz pedig tegnap óta nem jött haza. Vagy kitudja mióta nem. Kimegyek a konyhába, hogy egyek valamit, de nincs étvágyam. Csak forgatom a számban az ételt, de nehezemre esik lenyelni. Leszedem a hűtőajtóra ragasztott cetlit, amire Nikolasznak írtam ki a Hotel címét majd összegyűrve a kukába dobom. A tv se tud igazán lekötni. Ekkor egy reklám zenéje ránt ki a mélabús bambulásomból. Beugrik, hogy van egy olyan számla, ami hibás és a dátum is lemaradt róla. Ebből még igencsak nagy baj is lehet, főleg ha meglátja a főügyész. Most mi a szart csináljak? Mindenképp be kell mennem a központba.

Basszus, de megtiltotta Dominik! Mitévő legyek? Jó pár percig agyalok ezen, majd a faliórára nézek. Végül is még messze van kettő. Meg tudom oldani mire a főügyész odaér. De akkor sietnem kell. Azonnal felkapom a telefonom és hívok egy taxit. Izgulok, hogy ne fogjunk ki minden piros lámpát. Viszonylag hamar beérek. Hál’ Istennek még senki nincs bent. Villám gyorsan az irodába rohanok és elkezdem a hibás számlát keresni. Megtalálom viszont az a probléma, hogy a kifizetés Dominik számlájáról lett kiegyenlítve. Ezért bele kell mennem a magán számlájába. Még soha nem tettem eddig. Kicsit izgulok, de Ő adta meg a pin kódját és azt mondta megbízik bennem. Különben is ezt most érte, és a cégért teszem.     

Megnyitom az oldalt és igencsak elcsodálkozom. Sejtettem, hogy a Főnök nem csóró, de hogy ennyire sok pénze van azt álmomban se gondoltam. Gyorsan visszafelé lapozok az kifizetésekben, hogy megtaláljam a hibás számla dátumát. Miközben sietve keresek, a sorok között, megakad tekintetem egy kiugróan magas összegű átutaláson. Tudom, hogy semmi közöm hozzá kinek és miért fizetett ki ennyire sok pénzt, de akaratlanul is szemem elé kerül. Tekintetem merevvé válik a megdöbbenéstől. Azt a hatalmas összeget a Tokyoi Keio Kórháznak utalta át. Ezt nem hiszem el! Érzem, torkomban gombóc keletkezik, és szememben könnyek gyülekeznek. Szóval a Főnöknek köszönhetem, hogy édesanyám most életben van. Nem csak az én életemet mentette meg kétszer, de még anyukámét is. Ha mostantól életem végéig azon lennék, hogy visszaháláljam neki ezt a sok jót, az is kevés lenne. Megtörlöm arcomat és megpróbálok a dolgomra koncentrálni. Így is versenyt futok az időmmel.       

Mikorra már majdnem kész vagyok mindennel hallom a nagy bejárati vasajtó megnyikordul. Basszus ne! Kiáltok fel magamban. Bred és a többiek jönnek idegesen. Látszik, hogy be vannak tojva a mai nap miatt. De ezt nem is csodálom, hisz senkit sem csábít a börtön hűvöse. Meglátnak és arcukra kiül a rémület. John rohan be és kiált rám.

• Te meg mért vagy itt? Nem megmondta a Főnök, hogy ne gyere ma be!   

Sűrű bocsánat kérések közepette, próbálom nekik elmagyarázni, hogy ez most nagyon fontos volt. Tisztában vagyok vele mekkora bajba sodortam most magam, de akkor is meg kellett ezt tennem. Mindenki ideges és feszült. A srácok egymás után gyújtanak rá. Most már én is kezdek pánikba esni, mert lassan kettőt üt az óra. Kijavítok mindent, majd elkezdek gyors rendet rakni az iratok közt. Ekkor érkezik meg a Főnök. Rá se ismerek. Olyan, mint egy élőhalott. Észre se vesz, csak elhalad az iroda előtt és a dohányzó asztalhoz megy, hogy rágyújtson. Ekkor hirtelen megáll és megremeg. Lassan felém kezdi fordítani a fejét. Nekem annyi! Ez már biztos. Dominik felordít és tajtékozva az iroda felé ront. Berúgja az ajtót.    

• Bred, miért van itt Yuki? – üvölti kikelve magából.       

Nem értem mért nem velem üvölt és mért nem nekem szegezi kérdését. Csak állok és nézek némán. Bred sem szól semmit. Ekkor a fiúk felé fordul dühösen, de benne marad a szó. Mert a vasajtón kopogtatva megjelenik a legfőbb ügyész. Az egész központban megfagy a levegő. Mindenki mozdulatlanná merevedve figyeli, ahogy a pasas bejön. Nem tudom, mit tegyek ijedtemben. Ezért hátat fordítva a falt kezdem bámulni, majd szöszmötölni kezdek néhány papírral. Tudom, hogy hülyeség amit csinálok. Mert attól még, hogy én nem látom a főügyészt, azért Ő még lát engem. Én barom! Hallom, hogy kint Dominik a lehető legudvariasabban beszélgetésbe kezd vele.

Eltelik pár rohadt hosszú perc, majd a főügyész szól, hogy ha nem gond most már az irodában szeretne egy kicsit körbenézni. A Francba! Miért nem húztam el a csíkot addig, amíg még lehetett?! Nem tudok ezen sokáig rágódni, mert irodába lépve hangosan rám köszön a főügyész. Tudom, hogy nagy udvariatlanság úgy visszaköszönni valakinek, hogy még a szemébe se nézünk, de én most lefagytam és nem tudok megfordulni. Pár percig csönd van majd hallom, hogy megindul felém. Hátam mögé áll és az egyik tenyerét a falhoz nyomja mellettem, majd közel hajol a fülemhez.   

• Bocsánat. Megtudod, mondani mennyi az idő?  -  suttogja kedves hangon. 

Nagyot nyelek, majd a falat támasztó kezére nézek. Ekkor veszem észre karján a szolidan szép Rolex aranyórát. Elmosolyodom.

• Fél nyolc van. - válaszolom kedvesen. Pedig csak két óra múlt tíz perccel.

• Szóval emlékszel? -  nevet fel vidáman.    

Hogy ne emlékeznék, hisz nem mindennap akarnak a parkban gazdag fószerek, ilyen átlátszó szöveggel felszedni. Megfordulok és kedvesen rávigyorgok.  

• Látod mondtam, hogy még összefutunk -  húzza mosolyra a száját.

Én ebben nagyon kételkedtem, de úgy látszik Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek. Kezet fogva illedelmesen bemutatkozunk egymásnak, majd összeszedek néhány dossziét. A hosszú tárgyaló asztalhoz ülünk. Elkezdünk beszélgetni. Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire normális fazon.  

• Tudod nem rég jártam egy hatalmas irodaházban. -  kezd bele a mondandójába. - Az igazgató letartóztatás alá került, mert nagyon sok stiklijére derült fény. Erre számítani lehetett. Viszont ami teljesen ledöbbentett, hogy a cég könyvelését átnézve nem találtam hibát. Semmi kifogásolni való nem volt benne. Először nem akartam elhinni ezért felkértem még egy szakértőt, hogy Ő is ellenőrizzen át töviről hegyire mindent. Vitathatatlanul pontos és precíz munka volt. Gyorsan megnéztem a könyvelő nevét. Ismeretlen japán név volt ezért kikerestettem az adatbázisból az illetőt. Gondolhatod mennyire meglepődtem, amikor megláttam, hogy te vagy az.    

Ezt el se tudom hinni. Mivel soha nem kaptam magas fizetést annál a cégnél, se prémiumot ezért úgy éreztem, hogy nem éri meg ennyire jól végeznem a munkámat. Viszont most nem bánom. Vigyorgom magamban.   

• Szóval a cég igazgatóját letartoztatták?  -   kérdezem és érzem, elönt egy kis boldogság.

• Természetesen  -  jelenti ki komolyan.

Talán mégiscsak elnyeri mindenki a méltó büntetését? Gondolkodom el ezen. Majd remegő kézzel az asztalra teszem a dossziékat és iratokat. Ez persze csak töredéke a könyvelésnek, de ha tüzetesen átnézi úgyis rájön, hogy nincs minden rendben. Papíron ez csak egy kis cég, egy magánvállalkozás. Asztal alatt farmeromba törlöm izzadt tenyeremet. Próbálom leplezni, hogy nagyon izgulok.      

Megfogja az iratokat majd belenézés nélkül lazán belelapoz, az illem kedvéért. Majd becsukja a mappákat és rám mosolyog.

• Nem hiszem, hogy lenne ezeken mit néznem. Aki ilyen pontos munkát tudott egy hatalmas cégnél végezni annak ez a kis vállalkozás meg se kottyan.  

Elvörösödöm és érzem hatalmas megkönnyebbülés és jóleső boldogság kezdi elönteni a testemet. Ami tortúrát ez miatt végigjártunk, amennyit ez miatt idegeskedtünk és izgultunk, még egy távoli Hotelbe is elmentünk. Hihetetlen! Ha előre tudhattam volna. Mosolygok magamban. Ekkor a főügyész feláll és közli, hogy lassan távozik, mert még van rengeteg elintézni valója. Megkér, hogy kísérjem ki a kocsijáig. Ott még váltunk pár szót majd megígérteti velem, hogy egyszer elmegyek vele vacsorázni. Persze igent mondok, és kedves mosolyt erőltetek arcomra. Elbúcsúzunk, aztán a főügyész gyors tempóban elhajt.  

Visszamegyek a srácokhoz. Érzem, a sok izgalom miatt most remegni kezd a lábam. Közlöm a fiúkkal, hogy megnyugodhatnak, most már minden rendben van, majd kimerülten az egyik székre roskadok. Mindenki arcáról elszáll az idegesség és a feszültség. A Főnökre nézek vidáman, de elmegy a jó kedvem. Dühös, döbbenettel néz rám. Majd feláll és elindul a kijárat felé.   

• Köszönöm Yuki, hogy megmentettél minket és a céget  -  hangja kemény és mérges.

Bizonyára halálra aggódta magát, amíg én bent tárgyaltam a főügyésszel. Továbbá haragszik is, mert mindent megtett azért, hogy megóvjon engem még azt is megtiltotta, hogy idejöjjek. Viszont én magasból tettem erre. Persze, csakis azért, mert neki akartam jót. De ez most már teljesen mindegy. Rohadtul fáj, hogy ekkora távolságot tartunk egymástól. Egyre jobban kezd Dominik egy láthatatlan falat építeni kettőnk közé. Félek, ha sokáig várok már nem lesz erőm lerombolni. Fájó érzések kavarognak bennem. Olyan lehangoltnak érzem magam, pedig most igazán örülnöm kéne. A fiúk odajönnek és kedvesen megölelgetnek. Majd John szólal meg. 

• Tudod Yuki, életemben nem láttam a Főnököt annyira önfeledten boldognak, mint akkor a Hotelben. Megszoktuk, hogy mindig hideg, mogorva és kemény. Viszont abban a pár napban teljesen más ember lett. Szinte a föld felett lebegett és ragyogott. Aztán jött Nikolasz és most a poklok poklát járja.

Szeretnék, de nem tudok erre mit mondani. Ekkor észreveszik, hogy teljesen elszomorodtam ezen és megpróbálnak felvidítani. Sajnos nem járnak sikerrel. Bred magához szorít, majd felajánlja, hogy hazavisz kocsival. Elfogadom, majd a többiektől elbúcsúzva elindulunk kifelé.            

Házunk elé érve még egy darabig beszélgetek Bred-del, aztán átölelem és elköszönök tőle. Hosszú és szar nap volt ez a mai ezért csak arra vágyom, hogy lezuhanyozzak és ágyba bújjak, de gyorsan. Bemegyek a nappaliba és a villanykapcsolót kezdem matatni a falon. Majdnem átesem a nagy sporttáskámon, amit még azóta se pakoltam ki. Látom, hogy a hálószobából halovány fény szűrődik ki. Mi a fene, Nik itthon van? Közelebb botorkálok az ajtóhoz, ami résnyire nyitva van, majd be akarok lépni, hogy köszönjek neki. De megállok és lefagyok. Sokszor döbbentem meg életemben, de a mostani az mindent felülmúl. Nikolasz az ágyunkon éppen egy fiatal sráccal szeretkezik. Bármennyire is próbálom nem elfogadni a tényt, de igen szeretkezik. Velem mindig durva volt szex közben talán úgy is mondhatnánk, hogy mindig csak jól megkefélt. De ez most más. Ezt a vékony hosszú szőke hajú srácot olyan gyengéden tartja karjai közt, olyan finoman csókolja, mintha porcelánból lenne. Érzem, nem kapok levegőt és a torkomat egy hatalmas gombóc kezdi eltorlaszolni. Vajon most ismerhette meg ezt a fiút, vagy régóta tart ez a kapcsolat köztük? Ekkor Nikolasz gyengéden megcirógatja és azt mondja neki.  

• Szeretlek!

Szeretlek…Szeretlek…Szeretlek…Szeretlek…Szeretlek…Szeretlek… visszhangzik a fejemben hangosan.    

Megremegek, és szám elé kapom a kezem. Forró könnyeim patakokba kezdenek hullani. Rádöbbenek, hogy ez a kapcsolat kettőjük között nem most kezdődött. Nem tudom velem mért nem volt soha ilyen Nikolasz. Egyszer nem mondta, nekem hogy szeret. Most döbbenek rá, hogy mekkora egy nagy marha is vagyok. Miközben örült szerelmesen próbáltuk megtartóztatni magunkat Dominikkal, addig Nik vígan szerelmeskedett a hátam mögött ezzel a sráccal. És még én éreztem bűnösnek magam, még nekem volt lelkiismeret furdalásom. Mekkora hülye vagyok. Hátrébb lépek lassan, de lábam megakad egy szatyorban, amit sikerül felrúgnom. Halk puffanással esik ki belőle az a kék fehér csíkos karton dosszié, amit magával hozott a Hotelbe. Lehajtom a fejem és a kicsúszott papírokra nézek. A lapokon szereplő fekete betűk szemeimbe égnek. Válási dokumentum. Az alján Nikolasz aláírásával. Megremegek. Szóval ennyire komolyan gondolja. Ekkor döbbenek rá, hogy azért tett meg akkora utat utánam, hogy közölje velem, hogy el akar válni. Ezért volt furcsa és ezért sírt szex közben. Talán ha tudtam volna, hogy az lesz az utolsó alkalom, amikor együtt vagyok Nikkel. Talán más kép álltam volna hozzá. De most már mindegy. Könnyeimet nyelve felveszem és aláírom a papírokat, ezzel érvényesítve válásunkat. Majd cuccaim közül, amit tudok, gyorsan összeszedek és a ki nem pakolt sporttáskámba gyömöszölöm. Majd egy könnyes csókot lehelek a levegőbe Nikolasznak és örökre elhagyom a házunkat. Egy távolabbi Hotelben szállok meg éjszakára. Persze aludni nem tudok. Ekkor édesanyám hív fel telefonomon. Szinte megérezte, hogy most nagyon magam alatt vagyok. Sokat beszélgetünk aztán végül csak kinyögöm neki, hogy elválok Niktől.

• Ó Drágám! Édes kisfiam éreztem én, hogy baj van  -  mondja kedvesen.  -  Ezek szerint nem jöttetek ki jól Niky-vel?

Nos igen, anyukámnak fogalma nincs arról, hogy én egy férfival házasodtam össze ezért azt hiszi, hogy Nik az Niky. Nem mertem soha elmondani neki, hogy meleg vagyok. Bár tudom, hogy elfogadta volna, de akkor is féltem bevallani. Ő mindig is konzervatív gondolkodású régimódi asszony volt. Neki még a házasság szent dolog, amit két ember szerelemből köt és soha nem választ szét. Apával pont ilyenek voltak, rájuk igaz volt „amíg a halál el nem választ” mondás. Bár anya, apa halála után sem ment újra férjhez. Egy ilyen tisztaszívű asszonynak, hogy is mondhatnám el, hogy egy átpiált éjszaka után részegen esküdtem meg egy férfival. Nem ez biztos sokkolná. Tudom, hogy nem örül a válásomnak, de mégis próbálja tartani bennem a lelket. Lassan elköszönök tőle és bármennyire nehéz, de megpróbálok aludni egy kicsit.     

Korán reggel hagyom el a hotelt, majd elmegyek az egyik kikötőbe ahol friss levegőt szívva bámulok ki a fejemből. Próbálom összeszedni magam. Talán jó is így, nem gondolkodva semmin. Nem maradok túl sokáig, mert be akarok menni a céghez. Úgy érzem, beszélnem kell a Főnökkel. Hívok egy taxit és elindulok a központba. A srácok már majdnem mind bent vannak csak Timoti hiányzik. Üdvözölnek és örömmel nyugtázzák, hogy bejöttem. Nem szeretnék egyenlőre semmit se mondani nekik, ezért sporttáskámat is kint hagyom egy nem látható helyen. Megpróbálok úgy viselkedni, mint ha semmi sem történt volna.

Vidámságot erőltetve az arcomra beszélgetni kezdek velük. Akármilyen letört vagy lehangolt is vagyok mellettük akkor is jól érzem magam. Olyanok nekem, mint egy család. Beszélgetés közben számtalanszor pörgetem végig agyamban, hogy miként is mondjam el Dominiknek, hogy most már szabad vagyok. Érzem, kezdek gondolataimtól elpirulni és idegessé válni. Jó ideje hülyéskedünk bent, amikor is hangosan nyílik a nagy vasajtó. Már alig vártam ezt a percet. Boldogan és izgatottan fordulok meg. Nem kellett volna!!!   

Az ajtón Dominik jön be mellette szórósan átkarolva pedig egy velem egy magas, vékony helyes fiúval. A srác erősen csimpaszkodik belé és folyamatosan közelebb bújik hozzá, mint valami macska.

Megremegek. Érzem, szívem ezt már nem tudja feldolgozni. Hihetetlen erőre van szükségem, hogy ne omoljak össze. Csak nézem mereven az ölelkező párosukra és érzem, alig kapok levegőt. Majd Dominik szólal meg.      

• Szeretném bemutatni nektek Chris-t, Ő a szeretőm.  -  hangja érzelemmentes és halk.

Vidáman mutatkozik be a fiúknak. A srácok tekintetén leírhatatlan döbbenetet, és szomorúságot látok, de arcukra erőltetnek egy mosolyt. Próbálnak jópofát vágni ehhez az egészhez. Dominik engem néz mereven, de én ügyelek, hogy még csak véletlenül se nézzek rá. Úgy érzem, menten belehalnék, ha most a szemébe néznék. A fiatal srác, akinek gyönyörű félhosszú lángvörös haja van és kellemes zöld szemei, most felém fordul és rám vigyorog.

• Szia, biztos te vagy Yuki?  -  mondja kissé kényesen.

• Ig-ig-igen én vagyok  -  préselem ki magamból a nehéz szavakat.  -  Örülök, hogy megismerhetlek.  

Érzem ez már több annál, mint amit el tudok viselni. Nem bírom. A szívem, a lelkem és egész lényem kezd darabjaira hullani. Elnézést kérek és szólok, hogy nekem halaszthatatlan dolgom van, ezért most sürgősen le kell lépnem. Majd hátat fordítok nekik és sietve a kijárat felé veszem az irányt. Ekkor Dominik kiált utánam.  

• Yuki...  -   hangja annyira kétségbeesett.

Megtorpanok, de nem fordulok meg. Várok, de nem jön több felelet, ezért keserveset sóhajtva kiszaladok az épületből. Felveszem a táskámat és rohanni kezdek, magam se tudom hová csak innen el. Addig futok, míg a lábam bírja, aztán térdre rogyok, és hangosan zokogni kezdek. Markolom a földet és ordítok. Kihalt egy környék, nem hall senki. Rá roskadok a sporttáskámra és levegő után kapkodva rázkódom a sírástól. Már talán egy jó félóra is eltelik, mire össze tudom szedni annyira magam, hogy lábra álljak és mobiltelefonomról taxit hívjak. A sofőr kissé megrémül, nyúzott kinézetemtől, de hamar segít beszállni a kocsiba.    

• Hova vihetem?  -  érdeklődik kedvesen.

• A reptérre  -   nyögöm ki a választ.

• Merre utazik, ha szabad kérdeznem? 

• Japánba  -   sóhajtóm halkan.

• Ó az szép hely azt mondják. Csak pár napra megy, mikor jön vissza?  

• SOHA !   -  válaszolom határozottan.

                                                      - FOLYTATÁS KÉSŐBB -