A Keleti Maffia Gyöngyszeme 6.Fejezet

Író: RIA    Kategória: YAOI +18

                                    6. FEJEZET

Hétfőn mindenki nekem akar bent segíteni. Mint később kiderül a Főnök utasítására. Nem nagyon értem. De hagyom, had válogassák szét a dokumentumokat, míg én a gépen dolgozom. Közben félhangosan hallgatjuk a híreket, melyben folyamatosan számolnak be utcai és egyéb bandaháborúkról, leszámolásokról, zavargásokról. Mi van meghülyült mindenki? Talán ezért volt már hetek óta olyan ingerült és ideges a főnök? Nincs kizárva, gondolom magamban.

Dominik csak délután érkezik be és nagy kartondobozokat cipel.

•  Mi van Főnök, költözöl? -  hülyüli Eddy.

• Kurva vicces vagy baszod. Inkább segíts és hozd be a kocsiból a többit!  –  mondja  komolyan.     

Most már a fiúk is kimennek és elkezdik a dobozokat behordani. Egyet kinyitok és látom, tele van régi poros dossziékkal.

• Mik ezek Dominik? -  kérdezem kíváncsian. Rám néz, majd kedves mosolyt erőltet gondterhelt arcára.

• Nos kedvesem, ezek öt évre visszamenő könyvelési dokumentumok.  -  mondja nem túl vidáman.

Mi a szarnak hozta ide a régi papírokat? Bár ezt nem kérdezem meg tőle. Inkább kíváncsian lapozok bele a számlákba.

Elcsodálkozom, rengeteg olyan bevétel van közötte, amiről talán jobb volna, ha nem tudnék. Még akkor se, ha én vagyok az új könyvelő. De csöndben szortírozni kezdem őket. Ekkor a Főnök int a fiúknak, hogy jöjjenek be, mert valami komoly dologról akar megbeszélést tartani. Mindenki besiet az irodába.    

• Szóval – kezd bele Dominik, - bizonyára feltűnt nektek, hogy mostanában nincs minden rendben.

Ezt a hülye is észrevette, bár mindenki megpróbált nem foglalkozni vele.

• Az a helyzet, hogy bár rég lehetett tudni, de azért váratlanul ért mindenkit a legfőbb ügyész halála – mondja komolyan.

•  A tolókocsis vén fószer az estélyről, igaz? -  kérdezem hirtelen.

• Igen -  mondja és rágyújt egy cigarettára.  -  Most mindenki gyorsan át akarja rajzolni a hatalmi térképet. De no para, már megtettem a lépéseket ebben az ügyben. Az én területemre senki nem fogja a lábát betenni, azt garantálom.

Szóval ezért rohangált és tárgyalt annyit azon az estélyen. Ezért egyezkedett a japán negyed uraival a Yakuzákkal. Fut végig a gondolat az agyamon.

• Viszont ami aggasztó azaz, hogy holnap s.o.s megválasztják az új legfőbb ügyészt. Mindenki tudja, hogy az új csóka nem kispályás és rohadtul nem Korrupt. Nem lehet megvesztegetni, lefizetni vagy „ jóba lenni vele ” . Egy törvényes, erkölcsös faszkalap. Aki meg akarja változtatni a dolgokat és tiszta vizet akar tölteni ebbe a nagy rohadó, bűzölgő bilibe. Minden vezérre és nagykutyára rászállt az én tökömet is keményen szorongatja. De mivel nekem mindenki falaz, így nem én vagyok az első az étlapján. Ezzel némi időt nyerhetünk. De mostantól mindent meg kell tenni, hogy ne tudjon beleköpni a levesünkbe. Ha kibukik valami, akkor itt borul minden. Gondolom, senki nem akar a sitten megrohadni mostantól? – kérdezi, majd aggódó tekintetét rám emeli.   

Basszus mivel én vagyok a cég könyvelője engem fognak legelőször elővenni, ha valami gond lenne. Most már megértettem mér idegeskedett és mérgelődött annyit mostanában a Főnök. Mért volt mindig gondterhelt az arca. Végig aggódott. Dominik elnyomja a cigarettáját és önt magának egy pohár whiskyt. Mindenki emészti magában az elhangzottakat. Senki nem örül a tényeknek. Majd felállnak és kimennek rágyújtani. Én is elindulok kifelé, de Dominik megfogja a kezem és visszahúz. Magához ránt és erősen átölel. Hirtelen levegőt se tudok venni. Érzem, hogy nem csak arcom, hanem egész testem egy másodperc alatt lángba borul. Ekkor kinyitja a szemét és rám néz. Nagyot nyelek. Odahajol lassan a fülemhez és halkan belesuttog.   

• Ne aggódj, megvédelek. Nem engedem, hogy belekeveredj ebbe az egészbe, te tiszta fogsz maradni, mint a hó. Nem engedem, hogy bemocskoljanak. Ha borul minden, akkor én fogom elvinni a balhét, erre megesküszöm neked -  suttogja gyengéden.

Ahogy a mély hangján a fülembe búg, ahogy magához ölel, szívem elkezd hangosan verni oly annyira, hogy félek, mindenki meghallja. Zavarba jövök, és lángvörös arccal kimászok öleléséből és megköszönöm szavait.

Majd a mosdóba veszem az irányt. Hiába mosom hideg vízzel az arcomat, a lángolás csak nem akar alább hagyni, mint ahogy a heves szívverésem sem.

Mi a fene van velem? Soha nem éreztem még ilyet, soha egy férfi se váltott még ki ilyeneket belőlem. Belenyúlok a farzsebembe, hogy egy papír zsebkendőt vegyek elő. Ekkor megakad a kezem az igazolvány tartómba. Túl vastagnak érzem, nekem nincs is ennyi iratom. Kiveszem és elképedve látom Nikolasz igazolványait, jogosítványát, fegyverviselési engedélyét. Jaj ne! Kiáltom magamban. Összekeverhettük reggel a nagy rohanásban a papírjainkat. Próbálok Nik-re csörögni, hogy tudassam vele, hogy elmegyek, a szórakozóhelyre ahol dolgozik, hogy kicserélhessük az iratainkat. De ki van kapcsolva a telefonja. Odamegyek a Főnökhöz és elmondom neki a történteket és kérem, hogy engedjen el, mert ez most nagyon fontos. Közli, hogy csak abban az esetben, ha Ő vihet oda személyesen. Mivel nagyon jól tudom, hogy Nikolasz miként reagálna, ha meglátna minket együtt. Ezért kérem, sőt könyörgöm neki, hogy valaki más vigyen el. Mivel Bred jelenleg házon kívül van ezért Johnt jelöli ki erre a feladatra.

• Nem szívesen megyek bele ebbe - sóhajt, majd cigarettára gyújt. - John legyél éber és az én Roveremmel menjetek, azon golyóálló az üveg. Minden percben legyél elérhető.

Kimegyünk a nagy monstrum Range Rover-hez. Elkezdek bemászni, míg Dominik félrevonja köpcös, tarkopasz társát és vált vele pár szót.

• Te fogsz vigyázni Yukira. A kezedbe adtam azt ami az életemben a legfonosabb számomra!  Remélem felfogtad milyen felelősség is van most rajtad? Ne okozz csalódást! - hangja olyan éles, hogy szinte metszi a levegőt. - Induljatok, addig hívom Luiset, hogy nemsokátra ott lesztek.  

Én már bent ülök a batár terepjáróban és nem hallom amit beszélgetnek, de Dominik megfeszülő arcizmán látom, hogy valami nagyon fontosat mondott az előbb Johnnak. Lassan elindulunk én pedig megpróbálom újra felhívni Nikolaszt, de még mindig ki van kapcsolva. John nem egy beszédes típus, de ez most nem is baj, mert annyira bele vagyok merülve a saját gondolataimba. Már elég rég megyünk, mikor lassulni kezd az autó. Kérdően rá nézek Johnra, de Ő még csak felém se fordul, csak mereven az utat nézi. Arcára feszültség ül ki.   

•  Mi a baj? Valami nincs rendben?  -  kérdezem egy kicsit aggódva.

• Nos, ez a rész még bőven a mi hatáskörünk alá tartozik, de mível itt rengeteg a szórakozóhely, bár és casino ezért sokan szemetvetettek erre a területre. A Főnök a kezében tartja a dolgokat. Túl nagy a hatalma, hogy bárki ujjat merjen húzni vele. De most csak ketten vagyunk és biztos figyelnek is minket, nem árt óvatosnak lenni.

Ezzel én is egyet értek. Megállunk a neonfényes szórakozóhely mellett. Mivel már késő délután van, ezért elkezdett zajlani bent a nagy élet. Hangos zene elnyomott dübörgését lehet kint hallani. Kiszállunk a batár terepjáróból és elindulunk a hátsó bejárat felé. Az utca elég sötét és nem valami bizalomgerjesztő. A szórakozóhely falán lévő biztonsági kamerák felénk fordúlnak, felkapom a fejem a mozgásukra. Ekkor hirtelen kocsi fékcsikorgást hallunk. Pillanatok alatt megáll előttünk és mögöttünk egy-egy sötétített üveges autó. Kiugrik négy fekete maszkot viselő, tetovált ipse. Halálra rémülök. John előrántja a fegyverét és elém ugrik, de abban a percben fejbe vágják egy viperával. Látom összeesni magam előtt. Ekkor egy iszonyatosan nagy, nyilalló fájdalmat érzek a nyakamon, amely áramütésként rohan végig testemen. Megremegek és ájultan rogyok össze. A mellettem álló nagydarab fószer elteszi a sokkolót és felkap, majd a kocsiba vág.

Fogalmam nincs, mennyi ideje lehetek ájult állapotban. Lassan kezdek magamhoz térni. Undorító hulladék és dögszag csapja meg az orromat. Mint ha valami szeméttelepen lennénk. De a szememet csak lassan bírom kinyitni. Nem, ez nem szemétlerakó ez valami pince lehet. Nagyon sötét van csak egy ócska törött lámpa himbálódzik a mennyezeten. Most érzem csak, hogy mennyire dohos a levegő. Szinte nyelni is alig tudok. Egy székhez vagyok kötözve, a kezeimet már alig érzem, annyira belevág a kötél, amivel hátraszorították. John egy nagy vascsőhöz van kikötve, viszont Ö már felettébb nincs olyan jó állapotban, mint én. Kopasz fejéből ömlik a vér. Arca össze vissza van verve, szinte fel se ismerem. Soha életemben nem féltem még ennyire. Ereimben elkezd megfagyni a vér. Sírni tudnék a rémülettől, de próbálom visszatartani. Most erősnek kell lennem. Ekkor az öreg vasajtó kegyetlenül nyikorogva kinyílik és pár maszkos férfi lép be rajta. Érzem, hogy a rettegés lesz úrrá rajtam. Nem tudom a reszketést abbahagyni. Az egyik ipse odalép hozzám, majd a maszk alatt beleröhög a képembe.  

• Te lennél a félelmetes és rettegett keleti maffia fővezérének a gyöngyszeme? Ugyan már? -  neveti gúnyosan. -  Te csak egy beszari kis hímringyó vagy – mondja és ad két gyenge pofont.

Nyelek egyet. Majd megfogja és beletúr a hajamba, erősen hátrarántja a fejem.

• Nem csak a szajhája vagy igaz? Hanem a könyvelője is?  -  sziszegi a képembe. 

Nem merek megszólalni, de még levegőt venni sem. Nem tudom mit tegyek, nem tudom mit mondjak. Mindig az a kép jut eszembe, amikor a Főnök végzett ki egy embert a székhez kötözve. Ne, én még nem akarok meghalni! Főleg nem így. De nincs időm ezen gondolkodni, mert a kezeimet eloldozzák és felrántanak, majd egy másik székre löknek. Egy laptop előtt találom magam.

• Tudom, hogy te csinálod a cég összes könyvelését, számlázását. Azt is tudom, hogy az átutalásokat is te csinálod -  hangja félelmetes.

• Neeem! Nem Ö csinálja! Csak a Főnök kurvája, nem tud semmit! -  ordítja John.

Ekkor az egyik nagydarab maszkos odamegy, és kegyetlenül gyomorszájon rúgja Johnt. Aki erre elhányja magát.

• Téged meg ki a faszom kérdezet bőrhajú? -  üvölti neki a faggatóm, majd folytatja. - Nos, hol is tartottunk? -  mondja gúnyos nyájassággal. -  Ja igen ott, hogy megfogod és szépen átutalod nekünk egy külföldi számlára a cég minden vagyonát. Beleértve a főnököd magánszámláján lévő összeget is.

•  Nem tudok a magán számlájához hozzáférni –  szalad ki a számon az igazság.

Ezen meglepődik az ipse és hangosan felnevet. Majd ökölbe rándul a keze és irdatlanul arcon üt. Hanyatt esem és elterülök a földön. Még az eszméletem is majdnem elvesztem. Lassan nyitom ki a szemem, erős fájdalmat és kellemetlen ízt érzek. Ekkor látom, hogy ömlik a számból a vér. Halálra rémülök. A maszkos hapsi megfog és a hajamnál fogva ránt fel a földről, majd újra a székre lök.

• Akkor próbáljuk meg még egyszer -  mondja kicsit higgadtabban, majd a kezeimet megszorítva ráteszi a billentyűzetre. -  Akkor el is kezdhetnénk az utalást, nem?  

Szorongás fog el, végkép nem tudom mihez kezdjek. A félelemtől mozdulni sem bírok. Ekkor látom, a maszkos faggatóm kezdi elveszteni a türelmét. Hirtelen egy mozdulattal kirúgja alólam a széket. Nagyot esek megint. Megfogja a kezemet és nagyon erősen megszorítja.

• Látom engedetlen kis ribanc vagy. De se baj, ha nem akarod elkezdeni, majd besegítek. Talán ha kezdetnek eltöröm az ujjaidat az inspirálni fog téged. Majd eltöröm a kezedet és a lábadat is, aztán a bordáidat és így tovább. Kíváncsi vagyok, meddig fogod bírni a fájdalmat?

Megremegek. Érzem, arcomon végigszalad egy könnycsepp. Jaj ne, most nem eshetek pánikba, nem sírhatok! Ekkor az ipse még egyszer megpróbálkozik rávenni engem az átutalásra, de látja nem állok kötélnek. Dühösen megragadja kisujjamat és egy erőteljes mozdulattal eltöri. Felsikítok! Hallom, ahogy a csontom reccsen egy hangosat és érzem a testemen végigfutó kegyetlen fájdalmat. Most már sírva fakadok, ezzel olajat öntök a tűzre. Meg se várja, hogy magamhoz térjek, az iszonyatos fájdalomból már érzem, hogy a következő ujjamat is eltöri. Már alig vagyok magamnál.

• Lehet, hogy ez a kibaszott hímkurva tényleg nem tud semmit? -  hallom ahogy mondja a másik maszkosnak.

Az egész testemet örült kín járja át. Ekkor még fél szemmel látom, hogy John-t is kezelésbe veszik ketten. Érzem, kezdek elájulni. A szemem már csukva van, csak hangokat hallok. Ekkor nagy durranással kivágódik a vasajtó és emberek rontanak be rajta. Mint ha a pokol démonait hallanám üvölteni. Lövések dörrenek, fájdalmas ordítás tölti be a teret. Talán tényleg ilyen lehet a pokol? Gondolkodom el ezen, mikor is egy kéz érint meg gyengéden.

• Úristen neee! A francba csak ezt ne!  -  hallom a Főnök kétségbeesett kiáltását.

Érzem, ahogy átkarol és felemel. Lassan kinyitom a szemem. Életemben olyan rémült és kétségbeesett arcot még nem láttam, mint Dominiké, ahogy rám néz. Biztos nem lehettem valami bizalomgerjesztő látvány. Magához szorít, és teste rázkódni kezd. Meg mernék esküdni rá, hogy sír. Ekkor a fülemhez hajol, és elcsukló hangon mondja.

•  Könyörgöm, soha többé ne ijessz rám ennyire! Ne tedd, ezt velem kérlek !!!

Nem tudok megszólalni, csak egy bárgyú mosolyt kísérlek meg, örülten sajgó arcomra erőltetni. Próbálom jelezni a Főnöknek, hogy letehet. Csak óvatosan és lassan állít lábra, figyelve, hogy megtudok –e állni rajtuk. Segítséggel, de megállok. Ekkor az eszméletlenül fájó kezemre nézek. Eltört ujjaim elég szarul néznek ki. Rémisztő látvány. Elkap a rosszullét. Belekapaszkodok a Főnökbe és átölelem. Ö is magához szorít. A dohos levegőben most a bűzölgő vér szagát lehet érezni. Ekkor nézek csak körbe. Mindenhol a fekete maszkos hullák tetemei hevernek a földön. Bred és a többiek John ájult testét viszik ki a helységből. Most már én is menni akarok, mégpedig gyorsan erről az átkozott helyről. Ránézek Dominikre és jelzem neki, hogy menjünk. Tekintete komoly mégis nyugalmat áraszt felém. Ekkor fejem felett a hátam mögé néz. Szemei hirtelen tágra nyílnak és a rémület cikázik át rajtuk. Villám gyorsan megfordul velem és egész testével betakarva a falhoz nyom. Hallok egy hatalmas lövést, majd még egyet. Kinyitom a szemem. Lángvörös hajú Timoti áll füstölgő fegyverrel és az egyik fekete maszkosra fogja, akinek ép átlőtte a koponyáját. De akkor mi volt a másik lövés? Dominik mosolyogva rám néz.

•  Jól vagy?  - kérdezi majd rikító jég kék szemei fátyolosan elsötétülnek.

Kezei elgyengülnek derekamon és a teste meginog. Ahogy mosolyog rám, szájából vércsík bukkan elő és végigszalad az állán. Hallom, ahogy Timoti kiabál nekem, de fel sem fogom, hogy mit. Dominik lassan lefelé kezd csúszni, le teljesen a földig. Ekkor veszem észre, hogy hátba lőtték és ömlik belőle a vér.  

•  Breeed! – kiáltom. -  Bred segíts, könyörgöm!

A fiúk ész nélkül rohannak vissza, de mire az ajtóba érnek megmerevednek. A padlón ülök és keservesen zokogok, miközben szorítom magamhoz a Főnököt, aki mozdulatlanul fekszik ölemben. Szájából és testéből ömlik a vér. Fehér ingemet is átfesti mély bordóra. Bred magához tér, és mint a villám odajön és felhúzza a földről a Főnököt. Ekkor már Kevin is segít neki és válluk közé fogva rohannak ki a dohos sötét helységből. Én is rohanok utánuk. Felfoghatatlan számomra, hogy annyi fájdalom mellett, amit testemben érzek, hogy vagyok képes rohanni. De valahogy ez most nem érdekel. Beugrunk az autóba és Roy már indít is. Bred ül mellette és folyamatosan hátra felé fordulva beszél hozzám. Én pedig a Főnököt nézem, aki a hátsó ülésen fekszik félig az ölemben. 

•  Mért... mért csinálta ezt?  -  kérdezem síró hangon.

• Mert te vagy neki a legfontosabb -  mondja Bred. - Te vagy a gyenge pontja Yuki, az egyetlen dolog, amivel meg tudják sebezni.

Egy ilyen hatalmas, retteget embert is le lehet győzni? Még az ilyen kemény vezéreknek is lehet gyenge pontja? Elhessegetem gondolataimat és fejemben zakatoló kérdéseket. Dominikra nézek, és arcát mellkasomhoz ölelem. A hátára szorított kezem már nem látszik a vértől. Remegek és beszélni kezdek hozzá. Csak egy kis idő után veszem észre, hogy már nem beszélek, hanem üvöltök. Mindenfélét ígérgetve, könyörgök neki, hogy ne haljon meg, és ne hagyjon magamra. De valószínűleg Ő ebből nem érzékel semmit. Szorítom magamhoz és szememből ömlő forró könnyeim arcára hullanak. A késő esti meleg ellenére, engem ráz a hideg. Lesimítom arcáról a ráhullot könnyeimet. Ekkor veszem észre, hogy már nem lélegzik.

Megáll az idő számomra. Ülök és nézek ki a fejemből, de az agyam nem képes rá, hogy felfogja az eseményeket. Olyan, mint ha nem is velem történne, mintha egy filmet néznék. Nem tudok gondolkodni, csak bámulok a semmibe. Hallom, hogy Bred ordítva beszél nekem, de már nem jutnak el hozzám szavai. Megáll a kocsi és nyílik az ajtó. Fehér köpenyesek nyúlnak be rajta. Ketten a csuklómat szorítják és beszélnek hozzám.

• Uram, el kell engednie! Kérem uram, így nem tudunk segíteni. Engedje el! -  kiabálják nekem.   

Kintről a szél gyengéden végigfúj az arcomon, mintha csak Ő is kérne, hogy engedelmeskedjek. Egy pillanatra összerezzenek és engedek görcsös szorításomon. Így végre ki tudják venni a Főnököt a kezeim közül. Csak ülök és magam elé meredek. Kezeim és ruhám tiszta vér. Bred ragad meg és ránt ki a kocsiból. Minden olyan, mint egy lassított felvétel. Látom, ahogy a fehér köpenyesek hordágyra teszik a Főnököt és rohannak be vele az épületbe. Mi is követjük Őket. A testem és a lábaim mintha maguktól mozognának. Beérve érzem, ahogy az orromba kúszik a fertőtlenítő steril szaga. Hirtelen Bred a mellkasomra téve kezét megállít, hogy innen már nem mehetünk tovább. Szememmel követem Dominikot. Rohannak vele és egy nő ballonból lélegezteti, miközben egy másik folyamatos szívmasszázzsal próbálja életben tartani. 

• 28 év körüli fehér férfi, körülbelül 190 cm magas az utcáról hozták be. Lőtt sérülés a háton. Légzése leállt... - már nem hallom tovább a nő szavait, mert egy lengő ajtó mögött eltűnnek.

Reszketek, és úgy érzem, nem kapok levegőt. Bárhogy próbálok lélegezni, csak fuldoklom. Ekkor Kevin a sebhelyes jön oda hozzám és szólal meg, ezzel visszarántva engem a szörnyű valóságba.  

• Ne félj Yuki itt jó kezekben lesz. Ismerem az orvos csávót, számtalanszor varrt már össze. Nem kérdez sokat és jó pénzért nem jelenti a rendőrségnek a dolgokat - mondja megnyugtatás képen. 

Nem tudok megszólalni, csak leroskadok egy székre, combomra teszem a kezemet és úgy görnyedek előre. Lábaim között bámulom a padlót. Remegni kezdek és elhomályosul a kép, majd könnyek kezdenek patakzani a szememből. Bred odajön és lábaim közé térdel, majd rám néz. Smaragdzöld szemei most fájó sötét színben játszanak. Átkarol és magához húz. Megszoktam, hogy mindig Ő ölel erősen, de most és szorítom magamhoz. Csak szorítom egyre görcsösebben és zokogok hangosan és szomorúan. Ekkor érzem, hogy forró könnycseppek hullanak a vállamra. Ö is sír. A fiúk néznek minket némán miközben a szívük hasad meg. John, aki nemrég tért magához leül mellém, és mint ha csak tehetne bármiről is sajnálkozóan rám néz.

Ekkor végre odaérkezik egy újabb fehérköpenyes csapat hozzánk és kezelésbe kezdenek venni minket is. John-t elviszik, hogy összevarrják. Engem egy kis helységbe szállítanak, ahol kapok fájdalomcsillapítókat, majd megröntgeneznek. Két ujjamat sínbe teszik a kezemet meg begipszelik, mert az is megrepedt egy kicsit. Valahogy nem is érdekel mit csinálnak velem, csak egy dolgon jár az eszem. Hogy mi van a Főnökkel? Megpróbálok nem zokogni többet. Visszakísérnek a váróba, ahol a fiúk fel alá járkálnak. Leülünk és próbálunk mindannyian megnyugodni. Bred vállára hajtom a fejem, Ő pedig átkarol. Érzem, kezd hatni a nyugtatóval kevert fájdalomcsillapító, mert szemeimet alig bírom nyitva tartani. Hosszú percek telnek el, rohadt idegőrlő percek. A legrosszabb várni. Arra ébredek, hogy Bred megmozdul és szemeim előtt egy orvos áll. Úgy ugrok fel, mintha kötelező lenne. Az doktor arca nyúzott és nem éppen vidám.

• Túl van az életveszélyen. Szerencséje volt a golyó nem ért létfontosságú szervet – mondja komolyan.

Ekkor érzem csak, hogy testemben kezd szétáradni a megnyugvás érzése. Majd a doki folytatja.

• Nézzék, nem vagyok az a kis kíváncsi típus, és jó pénzért nem jelentem a zsaruknak se az esetett. De azért szeretném ha elárulnák, hogy mi a szart csinált magával ez a fiatal ember? - kérdezi, szemeiben nem kis érdeklődéssel.    

Bred feláll és odajön mellém. Rá néz az orvosra, mint ha csak azt akarná kérni gyönyörű smaragdzöld szemeivel, hogy ne mondjon többet. De Ö folytatja.

• A teste tele van régi sérülésekkel. Szúrás, vágás és golyó ütötte sebekkel. Számtalan varrás és műtéti heg van rajta. De ami a legmegdöbbentőbb még egy magamfajta orvos számára is az a röntgen felvételei – látom, hogy döbbenet ül ki az arcára, miközben mondja. -  Szinte nem találtam olyan csontot a szervezetében, ami ne lett volna számtalanszor eltörve. A bordáin megszámolhatatlan a régi repedés és törés nyom a kezei pedig... úristen a kezei pedig tele vannak csavarokkal és fémekkel! Elképzelésem sincs hányszor verhette szilánkosra, hogy most így néz ki -  folytatni akarja de Bred leállítja. Jelzi neki, hogy ezt nem előttem kellene megbeszélniük.   

Bred a tárcáját húzza elő nem feltűnően és félrevonul a dokival. Beszélgetnek egy jó darabig, majd visszajönnek hozzánk. Közli velünk, hogy most hagynunk kell a Főnököt pihenni, de holnap után bejöhetünk és meglátogathatjuk. Nekem csak az jár a fejemben, hogy nem akarok hazamenni. Fogalmam sincs, mit mondjak Nikolasznak. Bred vállalja magára a hálátlan feladatot és felhívja Nik-ket aki végre felveszi a telefonját. Elmondja neki egy kamu mesét, ami hihető, de meg sem közelíti a valóságot. De persze erről neki nem kell tudnia. Majd leteszi a telefont. Pokrócba bugyolálva már félálomban vagyok, amikor Nikolasz megérkezik a kórházba és lángoló dühvel igyekszik felénk. Nagyon sok önuralomra van szüksége, hogy ne rendezzen jelenetet. Szemével a Főnököt keresi. Látszik, hogy meg tudná ölni. Majd odajön és felemel, karjába veszi pokrócba tekert testemet és kiviharzik köszönés nélkül az épületből. Egy vállalati autóval jött.

Betesz az anyósülésre, majd beszáll Ö is és elindulunk. Megkér, hogy ha tudom, vegyem magam elé a biztonsági övet, mert neki kiment a fejéből idegességében. Megpróbálok mozogni ami nagyon fáj, hisz nem kis dolgokon mentem keresztül nem rég. Aztán kibogozóm magam a takaróból és béna gipszelt kezemmel próbálom megoldani a dolgot. Ekkor egy hatalmasat fékez az autó és Nikolasz rémült, megdöbbent tekintettel néz rám. Ekkor veszem csak észre, hogy az a mese amit Bred próbált beadni neki most nem fogja megállni a helyét. A testem kék zöld foltos, nyakamon a sokkolótól égési sérülés keletkezett, a csuklómon, amit nem fed a gipsz, mélyvörös bevágás nyom van a kötéltől, amivel a székhez kötöztek. A ruháim szakadtak és az ingem merő egy vér.

A hülye is láthatja, hogy ez nem csak egy véletlen kis baleset volt. Hátunk mögött mérgesen dudálnak az autósok, majd káromkodva kikerülnek minket. De Nikolasz még ekkor se bír megmozdulni csak bámul rám nagy szemekkel. Látom, elönti az agyát a méreg, de próbálja magát visszafogni. Nem kérdezi meg, hogy valójában mi történt. Mert úgy is tudja, hogy hazudnék csak, hogy megnyugtassam.

                                                       xxx

Két nap telik el mire annyira összeszedem magam, hogy be tudjak menni a kórházba. De nem is baj, mert Dominik amúgy se volt látogatható állapotban. Fél úton járok, amikor a fiúk hívnak fel, hogy igyekezzek mert a Főnök magához tért, és engem akar látni. Folyamatosan a nevemet hajtogatja. Már a kórház bejáratán rohanok be, amikor elgondolkodom, hogy nem is hoztam semmit, pedig illet volna annak, aki már másodjára mentette meg az életemet. Felmegyek a lifttel és végigszaladok a folyosón. A szobában az ágy körül állnak a fiúk. Dominik rám néz, egyenesen a szemembe én pedig csak állok az ajtóban és meg se birok mozdulni. Halkan elrebegek egy köszönöm imát majd erőt veszek magamon, hogy beljebb menjek. A fiúk kimennek és magunkra hagynak, mert már erős nikotin hiányban szenvednek. Még jó, hogy a kórteremben nem gyújthatnak rá, mert ha rajtuk múlna, akkor már nem látnánk egymást a füsttől. Odamegyek és az ágy szélére ülök. Mereven a padlót bámulom. Merengésemből Dominik gyengéd érintése zökkent ki. Lassan végig simogatja gipszes kezemet majd keserveset sóhajt.

• Annyira sajnálom. Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy nem voltam veled. Ha ott lettem volna... ujjamat a szájára téve megakadályozom, hogy folytassa.

• Én pedig, ha tudtam volna, hogy golyó elé állsz... - én se fejezem be a mondatomat.   

Rikító jég kék íriszébe nézek némán. Látom, Ő se bírja levenni a szemeit rólam. Szótlanul elmerülünk egymás tekintetébe. Dominik gyengéden megfogja gipszes kezem és szájához emeli, majd megcsókolja. Behunyom a szemem. Mikor kinyitom, kedvesen de komolyan szólók hozzá.

• Könyörgöm, soha többé ne ijessz rám ennyire! Ne tedd, ezt velem kérlek! – ismétlen el szóról-szóra Dominik szavait.

Elcsodálkozik, hogy így megjegyeztem, amit anno nekem mondott, majd kedvesen elmosolyodik.

• Nem igérhetek neked ilyet. Maffia fővezér vagyok, az életem része a veszély. Minden nap az életemmel játszom. De egyet megigérhetek, soha többet nem engedem, hogy te veszélybe kerülj! Ha kell golyó elé állok, ha kell az egész világgal is szembe szállok, de nem hagyom, hogy mégegyszer ilyen történjen!!! Erre megesküszöm!   

Érzem, szavaitól kezdek lángvörös lenni, és vissza kell tartanom könnyeimet. Ekkor gyengéden átölel és magához húz. Óvatosan terülök el izmos mellkasán. Nem akarok neki fájdalmat okozni, bár ez most Őt egy cseppet sem érdekli. Hallom, ahogy hevesen dobog a szíve akárcsak az enyém. Annyira jó érzés. Bárcsak örökre így maradhatnék vele. Ekkor Bred köszörüli meg a torkát feltűnően az ajtóból. Felemelem lassan a fejem és Dominikre mosolygok, jelezvén, hogy most már mennem kell. Elköszönünk tőle és hazafelé vesszük az irányt.