Annyira Éhesek Voltunk  3. Fejezet

Író: RIA   Kategória: Romantikus +16

                       Pénzre éhezve  3. Fejezet

Az Aranypart magánkórház bejáratánál hatalmas a nyüzsgés. Rengeteg tehetős, gazdag beteget próbál bejutni ide. Magánkórház lévén igencsak magas színvonalon, látják el a rászorulókat. Az orvos csoport is világhírű, doktorokból áll. A legtöbb híresség itt kezelteti magát. Vagy ép, szabatja át testét a legjobb plasztikai sebészekkel.

A fotocellás üvegajtó szétnyílik és egy öltönyös sármos férfi lép be az intézménybe, hatalmas virágcsokorral a kezében. Odasiet az információs pulthoz, majd csábos stílusát elővéve köszönti az ott lévő nővéreket.

• Kézcsókom a hölgyeknek. Megtudnák mondani, hányadik emeleten találom a 108-as privát szobát. Kármen ismerősömhöz jöttem. William Lambert vagyok.

• Csak nem Dr. Nils Lambert rokona? – kérdezi az egyik nővérke miközben elpirul a férfi bájától.

• De igen, a bátya vagyok. – mondja az igazgató, majd egy újabb bugyi szaggató mosolyt küld a hölgyeknek.

• Wááááá! Ez lehetetlen, maga még szívdöglesztőbb, mint a doktorúr. Pedig aztán Ő se panaszkodhat. Hogy lehet egy családon belül két ilyen félisten kinézetű Adonisz? – mondják elalélva a nővérkék.

• Köszönöm a bókot. Megtennék nekem, hogy idehívják az öcsémet. Majd Ő felkísér Kármenhez.

• Természetesen magának mindent. – csacsogják lelkesen. -  „ Dr. Nils Lambertet várják a földszinti információs pultnál.” -  hangzik el a hangosbemondóból kétszer.

Nem telik el sok idő és megjelenik fehér köpenyben Lambert doktorúr, aki tényleg nagyon hasonlít William igazgatóra. Nils talán nem annyira magas, mint bátya és a vonásai is lágyabbak és kecsesebbek. Több szépségjegyet örökölt bájos, törékeny édesanyjuktól, mint kemény és izmos apjuktól. Ez utóbbit inkább Will tudhatja magáénak. A két férfi udvariasan kezet fog, majd mikor elhaladtak és nem látja Őket más, jól megölelgetik egymást. Mindketten nagyon magas pozíciót töltenek be, adniuk kell a hírnevükre.

• Drága bátyám, nem gondoltam, hogy ilyen hamar ideérsz. Rám csöröghettél volna és akkor előre lejövök eléd.  -  mondja kedves hangon a bájos Nils.

• Ne butáskodj. Nem foglak zavarni amikor, fontos orvos-kongresszusi megbeszélésen vagy. Na meg nagyon siettem is, mert aggódom Kármen miatt. – válaszolja William az öcsének.

• Aranyos vagy, de a kongresszusi megbeszélést elnapoltuk. Kármennek meg kutya baja. Csak enyhe ételmérgezés, amit inkább gyomorrontásnak diagnosztizálnék.

Folytatná tovább, de a hangosbemondó újra Dr. Nils Lambertet hívja. Ezért gyorsan letelefonál a recepciós pulthoz, hogy megkérdezze, miért kéretik a nővérkék. Mivel nem olyan fontos, ezért telefonon keresztül lebeszéli a dolgokat.

• Ne haragudj, de ezt el kellett intéznem.  –  mondja bátyának, elnézést kérően.  

• Csak természetes, hisz te vagy itt a főnök. Jut is eszembe. Miért engeded, hogy csak simán Dr. Nils Lambertnek szólítsanak? –  kérdezi William csodálkozva.

• Ööö, talán azért mert így hívnak ?!

• Ne viccelődj. Tudod, hogy értem. Te vagy ennek a magán kórháznak az igazgatója és tulaja. Az egészet te építetted és üzemelteted. Minimum az „igazgatóúr” megszólítás dukálna.

• Jaj Will! Elég, ha a családon belül egy valakit szólítanak így. – mosolyogja szerényen. – Nem ragaszkodom, hogy a doktor megszólításon kívül mást is használjanak a beosztottjaim.

Míg a rangbeli hovatartozásukról beszélgetnek, odaérnek a 108-as privát szobához. Nils kopog, majd benyit. Kármen letörten gubbaszt az ágyon, miközben küzd a még mindig kínzó hányingerrel. William előre megy a nagy virágcsokorral, hogy köszöntse Őt.

• Jesszus, eltévesztettük a szoba számot! Ki ez a nő? – kiált fel az igazgató. 

• Ha-ha. Rohadt vicces vagy Will. – mondja mérgesen Kármen.

• Bocs, de a vastag vakolat nélkül, amit állandóan az arcodon hordasz, már meg sem ismerlek.

• Gonosz vagy bátyám. – állítja le Nils. – Kármen így sokkal szebb. Úgy néz ki, mint egy kislány.

• Na azért ne túlozzunk. – gonoszkodik tovább Will. – Bár el kell ismernem, tényleg nagyon szép vagy a sok cicoma nélkül. Így legalább nem nézel ki 40 évesnek. – röhögi.

• Elég legyen! Ha azért jöttél, hogy kigúnyolj és nevess rajtam, akkor húzd is el a beled. Nem vagyok kíváncsi rád. – mérgelődik Kármen. – Amúgy meg te vagy az, aki elmúlt 35 éves, én csak 26 vagyok.

• Bocsi Édesem. Tudod, hogy imádlak, és csak ugratlak. Tényleg gyönyörű vagy és nagyon fiatal így a valós kinézetedben. – mondja mosolyra húzva a száját az igazgató. – Aggódtam érted te hülye.

Megöleli Kárment, majd vázába teszi a hatalmas virágcsokrot. Még egy jó ideig beszélgetnek. Észre se veszik, hogy elszalad az idő. De olyan rég volt, hogy így hármasban trécselhettek. De ha az ember ennyire elfoglalt fontos ember, mint Ők hárman, akkor bizony nincs ideje ilyesmire. Pedig régen milyen jót játszottak, amikor még kisgyerekek voltak. Nils volt a kis törékeny nebáncsvirág, akit mindig jól elvert az apja, amikor részeg volt. William volt az erős, és kemény báty, aki mindig védelmére kelt és szembeszállt brutális és szemét apjukkal. Kármen pedig a szomszéd lány, aki a sebeiket és a lelküket gyógyította. Mindig a kertjük végében lévő kis fakuckóban bújtak el és várták meg, míg a fiúk kegyetlen apja kidühöngi magát és elmegy otthonról. E kemény időszakokat nehéz volt nekik átélni, de az összetartásuk, segített nekik.

• Jó így, megint hármasban. – mondja gyermeki bájjal Nils.

Mindannyian mosolyognak egyet, majd William közli, hogy neki mennie kell, öccse pedig lekíséri. Kint már besötétedett pedig még nincs is olyan késő. A két fivér még beszélget egy darabig a kórház hátsó kijáratánál.

• Na jó Nils, nekem mennem kell. Igaz senki nem vár otthon, de rám fér egy kis alvás.

• Rád inkább, egy kedves kis feleség férne, nem egy kiadós alvás. – jegyzi meg élesen Nils.

• Na, ezt pont te mondod öcsi. Neked se lesz soha feleséged.

• Az már egyszer biztos. De engem legalább vár valaki otthon és szeret tiszta szívéből. – vág vissza Nils komolyan.

• Amúgy jól megvagytok Taylor-ral? Remélem jól viseli gondodat?

• Persze minden rendben, dúl a szerelem. Minden nap vacsorával vár haza és egy jó kis masszázzsal.

• Na, ezt nem akarom tudni. – mondja Will, majd gyorsan átöleli öccsét és bevágódik luxus autójába.

Nem mind, ha bármi gondja lenne a homoszexuálisokkal. Soha nem zavarta, hogy öccse „más” beállítottságú, csak a részletekről nem szeretne hallani.

Másnap reggel Kármen újjászületve, távozik a kórházból. Vidáman érkezik vissza a szállodába, de hamar lelombozzák. Sakamoto úr jelezte, hogy végzett bokros teendőivel és visszajön hozzá sietve. De mint lehet tenni, ha egyszer a vendéglistája élén van az öreg.

Kármen sietve megy lakosztályába, hogy elkészülődjön a találkára. A liftnél összefut Barbara kolleganőjével, aki lelkesen, ingyen cukorkákat oszt a szálloda vendégeinek.

• Szia. Kérhetek én is cukrot? – kérdezi Kármen letörten.

• Hányat?

• Hányat! Basszus akkor nem kérek! Ép elég volt az elmúlt két napban folyamatosan rókázni. – mondja kezét a szája elé téve.

• Juj de hülye vagy. – nevet fel Barbara, majd jól megölelgeti. – Annyira aggódtunk érted.

• Köszi. Már jól vagyok.

• Amúgy, meg sem ismertelek így, smink és cicoma nélkül. Úgy nézel ki, mint egy bájos egyetemista leányzó, aki még szűz.

• Szuper. Akkor így maradok, mire jön a japán Sakamoto. Aztán meglátjuk szívinfarktust kap–e az öreg a kislányos imidzsemtől. – nevet fel Kármen epésen.

De jókedve nem tart olyan sokáig, mert a japán vendége nagyon hamar odaér. Addigra gyönyörű földig érő estélyi ruhába bújik. Sakamoto úr háta mögé megy, majd átöleli szíve nőjét. Fekete ékszerdobozt húz elő, melyben egy csodálatos nyaklánc van, ezernyi gyémántkővel kirakva. Kármen szava egy pillanatra eláll, de aztán csábítóan félresöpri vörös hajzuhatagát és kecsesen odatartja nyakát, hogy rákerüljön új zsákmánya. A nyakék mellé egy hatalmas gyémántgyűrű is dukál. Kármen már kezdi sokkal jobban érezni magát. El is indulnak szaporán az öreggel kikapcsolódni.

Egész nap luxus helyeken szórakoznak és szórják a pénzt. Majd megkérdezi Sakamoto, hogy nem –e baj, ha most egy kicsit szolidabb, de hangulatos helyre mennének enni. Ugyanis az egyik ismerősének itt van a közelben egy gyönyörű kis étterme. Kárment különösebb képen nem érdekli, csak azt várja, hogy vége legyen a napnak és lefeküdhessen aludni. Mikor az étteremhez érnek, az öreg üdvözli japán ismerősét és beszélgetésbe elegyedik. Kármen unja magát, mert az idegen nyelvből semmit nem ért, ezért egy csöppet arrébb araszol, hogy a szemközti kirakat kínálatát nézhesse. Ekkor egy kocsi nagyot fékezve megáll és egy rossz kinézetű pasas, kilök belőle egy szakadt ruhás kínai lányt. Ráüvölt és kényszeríti, hogy menjen árulni a testét.

Szegény lánynak a legutolsó hajszála se kívánja a dolgot, de nincs más választása. Szégyentől sápadó arca, tiszta könny. Látszik, hogy napok óta nem igazán evett. Megverve is többször volt. Kármen szíve összeszorul. De nem tehet semmit, itt most Ő is dolgozik, és igencsak játszania kell a dámát. Sakamoto úr befejezi a társalgást, majd elnézését kifejezve kezet csókol és bevonulnak az étterembe. A kínai lány, nagyra nyílt szemekkel nézi Kárment, ahogy mint egy királyné vonul a gyönyörű bundájában és ragyog a megannyi ékszerében. Ajtót nyitnak neki, Ő pedig előkelő gőggel megindul. De mikor senki nem figyel, odaszól a még mindig Őt bámuló lánynak.

• Nem muszáj így lennie. Lehetnél akár az én helyemben is. 

A kínai lány feleszmélve a csodálatból, próbálja megfejteni a vörös hajú dáma szavait. De mire meg tudna szólalni, már eltűnik a díszes társaság a szeme elől. Magányosan és szomorúan sétál el a sarokig, hogy nagy nehezen rávegye magát a kurválkodásra. Bármit megadna, hogy ne kelljen most itt lennie és ezt csinálnia. De nincs más választása. A szerencse ma este neki kedvez, mert a környéken egy árva lélek sem járkál. Csak az éttermekben mulatnak a vendégek, amúgy kihalt minden. Mikor Sakamotoék végeznek a pazar vacsorával, kimennek friss levegőt szívni, míg megérkezik a limuzin értük. Kármen szeme sarkából figyeli a szakadt ruhás lányt, ahogy magányosan ácsorog a sarkon. Nem telik el sok idő és újra visszajön a kocsi, amelyből nemrég kirakták Őt. Az ipse kiszáll, majd üvölteni kezd vele, pár perc múlva már csattannak is a nagy pofonok. Kármennek itt lelik be a pohár. Felfújja magát, mint egy pulyka és odavonul hozzájuk.

• Elnézést Uram! Megtudhatnám, mit csinál a fiatal lánnyal?  

• Mi közöd hozzá te… - elakad a férfi szava, amikor megfordul és észreveszi Kárment, aki mint egy királynő áll előtte.

• Bocsánat hölgyen, de nincs köze hozzá, hogy mit csinálok ezzel a lánnyal. Megvettem, az enyém. Ezért bármit megtehetek vele.

• Igen?! Ez esetben, megvenném magától.

• Miiii? – nyújtja el a kérdést a strici, nagy csodálkozásában. Meg akarja tőlem venni? …..Nincs magácskának annyi pénze.

• Tegyen egy próbát, hátha. – mondja Kármen főlényesen, majd alig észrevehetően úgy igazítja bundáját, hogy a temérdek drága ékszere jó látható legyen.

• Rendben. Ennyi lesz. – mondja és átnyújt egy papír fecnit, amire az összeget ráírta.

Kármen pár percet kér, amíg felhívja William-et és elmondja a szituációt és kéri, hogy fizessen a lányért, majd dolgoztassa a hoteljében, mint luxus hostesst. Úgyis hamar vissza fogja hozni az árát. William persze elsőre tajtékzik, mert annyiszor elmondta már, hogy Ő nem strici, de aztán beleegyezik, mert neki is vaj szíve van.

Kármen közli, hogy rendben van, ki lesz fizetve a pénz. Egy csekket állít ki, amit majd az igazgató fog az aláírásával hitelesíteni. A strici húzza a száját, mert kápét szeretett volna, de a lóvé az lóvé. Így is jóval nagyobb összeget írt a papírra, szóval Ő csak jól jár. Kármen, dölyfösen, mint egy páva, aki csatát nyert, megfogja a kínai lány kezét és magával viszi. Közli Sakamoto úrral, hogy lesz még egy vendégük az út hátralevő részében. Az öreget nem zavarja, mert Ő úgyis csak Kármennel van elfoglalva. Mikor visszaérkeznek a szállodába, a kínai lány megszédül a csodálatos fényűző pompa láttán. Akaratlanul is megszorítja Kármen kezét, és egy kicsit a háta mögé bújik. Ekkor esik le a vörös hajú dámának, hogy így nem viheti be ebbe a luxus hotelbe a lányt. Ezért kiveszi az egyik ékszer hajtűjét és a leányzó hajába tűzi, majd a csodás hatalmas nercbundáját is ráadja. Így talán megússzák a vendégek csodálkozó tekintetét. Már a lifttel mennek fel, amikor végre megszólal a lányka.

• Tiéd ez a szép szálloda? – kérdezi cincogó hangon. Kármen majdnem felnevet.

• Nem szívem. Én is csak itt dolgozom. Ugyanis kurva vagyok, mint te. Csak az elit luxus fajtából.

A kínai csajszi a döbbenettől majdnem hanyatt esik. Nem akar hinni a fülének. Mikor bemennek Kármen lakosztályába, csak akkor kezd egy kicsit felocsúdni a mély döbbenetből.

• Érezd magad otthon. Pár napig nálam fogsz lakni, amíg nem találunk neked szolgálati lakást a munkás szárnyban. Ehetsz, ihatsz kedvedre, de semmit ne mozdíts el a helyéről, mert arra háklis vagyok. Ja, amúgy Kármennek hívnak. Meg akarsz fürdeni?

• Igen. Vagyis én is örvendek. Bocsánat, nem akartam szemtelen lenni. – mondja szégyenlősen. – A nevem, Miao Ying és kínából származom.

• Igen ezt erősen sejtettem. Amúgy nem biztos, hogy meg tudom a fura neved jegyezni. Hívhatlak Miának?

• Persze. – mondja kicsit vidámabban a lány. – Ha gondolod, leírom neked. – majd egy papírt vesz elő. 

A lapon a következő látható.  –  „ 秒 影  Miao Ying - második árnyék ” – Kármen csak nézi az érdekes írásjeleket. De úgy dönt, most nem fogja a lányt a kérdéseivel bombázni, inkább enged neki egy kellemes, illatos fürdővizet. Aztán mivel, csak egy szakadt ruhája van Miának, előkeres régi göncei közül párat, amit már úgyse hord és neki adja. A lányon eléggé lóg mellben a felső, mert hát nem mindenki olyan dús keblű, mint Kármen. Még egy kicsit próbálgatják a ruhákat, aminek a leányzó nagyon örül, majd nyugovóra térnek.

Hajnali kettő körül Kármen éktelen sikításra ébred. Felugrik és riadtan felkapcsolja az éjjeli szekrényén lévő lámpát. Ekkor látja, hogy a vendégágyon hánykolódva dobálja magát Mia. Merő egy víz az egész teste és a sírástól püffedtek, csukott szemei. Gyorsan felkelti szegény lányt, aki világfájdalommal a tekintetében, Kármen nyakába ugrik, és szorítva magához zokog tovább. Vagy jó fél óra is eltelik, mire annyira megnyugszik, hogy beszélni is képes.

• Most már jobban vagy? Rosszat álmodtál? – kérdezi aggódva Kármen.

• Bocsáss meg, hogy felébresztettelek. Sajnos én mindig rosszat álmodok. 

• Hogy-hogy? Akarsz róla beszélni?  -  kérdezi, majd mikor látja, hogy a lány lassacskán, de meg fog nyílni, felhozatat egy méregdrága pezsgőt, meg egy rakat márkás csokoládét.

• Nem akarlak untatni a sztorimmal. Mert nem tündérmese az egyszer biztos. – mondja, majd nagyot sóhajtva belekezd. -  Anyukám szegény lány volt, és egy jobb élet reményében elszökött kínából. De akkor már terhes volt. Minket már itt hozott világra.

• Minket? –  vág közbe Kármen csodálkozva, majd tölt egy kis pezsgőt maguknak.

• Igen, engem és az ikertestvéremet. Mivel csak nyűg voltunk számára, ezért a Ying (árnyék), nevet kaptuk családnévként mindketten. A testvérem született elsőnek ezért Ő lett, 首次影  Shouci Ying, azaz első árnyék. Mivel én bújtam ki másodiknak ezért lettem én Miao Ying, második árnyék. Az anyánk nem sokat törődött velünk, ép csak annyi ételt biztosított számunkra, hogy ne haljunk éhen. Lakásunk se volt. Sikátorokban meg pincékben húztuk meg magunkat. Egyedül a karácsony volt meleg, mert akkor az egyik boltos pasas, aki anyu egyik állandó kuncsaftja volt, aznap éjszakára befogadott minket. Mi az előszobában aludtunk Shouci-vel egy matracon, addig Ő meg anyuval hentergett a hálóban. Anyám kurva volt. De erre már biztos rájöttél. Aztán egyik reggel anyu túladagolta magát heroinnal és meghalt. Ott maradtunk egyedül, árván, minden nélkül. Én minden időmet arra szenteltem már kicsi korom óta, hogy könyveket kukáztam és tanultam. Kettőnk közül csak én beszéltem folyékonyan a nyelvet, és én tudtam írni meg olvasni. Ezért mikor megárvultunk, el tudtam látni magunkat alkalmi munkákkal. Minden reggel korán keltem, hogy kimenjek a piacra. Ott összeszedtem az összes kidobott gyümölcsöt, hogy legyen mit ennünk. Aztán segítettem az újságkihordó srácnak, Ő meg adott némi kis pénz a fizetéséből. Meg kutya ürülékeket is szedtem, de ezeket inkább nem mesélem el. Szóval nagyon nehezen, de megéltünk egyik napról a másikra. Viszont a testvérem más szemszögből nézte a dolgokat és Ő megtanulta a zsebtolvajlást. Igaz, így sokkal könnyebb volt némi pénzhez jutni, de én ezt nagyon elleneztem. Mint ahogy azt is, hogy szajhák legyünk, mint az anyánk. Egyetlen dolog volt az életemben, amit halál biztosan tudtam, „ hogy nem leszek kurva soha sem ” !!! Aztán egyik nap nagyon későn jött meg Shouci , tudtam, hogy valami baj van. Egy fekete bőröndöt hozott, amiben rengeteg pénz volt. Én üvöltöttem vele, hogy azonnal vigye vissza oda ahol találta. De Ő nem hallgatott rám és csak azt szajkózta, most gazdagok leszünk. Rossz megérzésem beigazolódott. A bőrönd egy maffia tagé volt, aki zokszó nélkül visszavette a táskát és lelőtte Shoucit. Már majdnem elvérzett mikor odaértem. Csak szorítottam a kezem a lőtt sebre és zokogtam. Segítség képében megjelent a boltos pasas, aki anyánk régi kuncsaftja volt. Felajánlotta, hogy elviszi a testvérem egy orvos ismerőséhez, aki igen magas összegért, de megműti és megmenti az életét. Mivel se személyigazolványunk, se betegbiztosításunk, se pénzünk nem volt, az esélyeink igencsak megfogyatkoztak. Ekkor ajánlotta fel a boltos pasas, hogy menjek Gordonhoz a rossz kinézetű stricihez, és tőle kérjek pénzt, mert Ő biztos ad. Nem tudtam mit tenni. A lelkemet is eladtam volna, csak, hogy a testvéremet megmentsem. Persze a strici azt kérte, hogy legyek kurva, és amíg le nem dolgozom ezt a nagy összeget addig neki striheljek. Beleegyeztem és eladtam magam. A pénzt gyorsan odaadtam a boltosnak, hogy megmentsem a testvérem. Bevallom ez az egy járt a fejemben, amikor az első kuncsafttal le kellett feküdnöm. Hogy bármilyen rossz volt, de legalább megmentettem Shouchi életét. Egyszer kaptam fél óra kimenőt, amikor egy felvigyázóval elmehettem sétálni. Én, mint az örült rohantam a boltoshoz, hogy megkérdezzem, hogy sikerült a testvérem műtéte. Ekkor tudtam meg, hogy lelépet a pénzzel és a testvéremet hagyta egyedül meghalni a pincéjében. ........ -  nagyot sóhajt és megtörli könnyes szemét, majd folytatja. – .......... Utána már nem láttam értelmét az életemnek. Egy dolog van már csak, amit szeretnék, amire mindennél jobban vágyom. Pénzre !  Méghozzá annyira, hogy kifizessem az összes tartozásom és ne kelljen többé azt csinálnom, amit soha nem akartam. Kurva lenni.

Kármen sírva átöleli a lányt és magához szorítja. Még ha az Ő élete se volt habos torta, ilyen borzalmakat akkor sem kellett soha átélnie. Neki inkább a vigasztaló szerep jutott osztályrészül. Kiskorában mindig Nils-t pátyolgatta amikor az apja majdnem agyonverte, vagy Will-t csitította amikor meg akarta ezért ölni az apjukat. Most meg ezt a szegény lányt babusgatja.

• Kármen. Te soha nem voltál örülten kiéhezve valamire? Mert én igen. „Pénzre éhezem, de nagyon” ! És ez az érzés csillapíthatatlan.

• Dehogynem. Nagyon jól tudom, miről beszélsz. Én is éhezem valamire. Szabadságra.

Kármen is elmesélte a történetét és a vágyálmát. Rokonlelkekre találtak egymásban. Érezték ez még egy nagyon erős barátság kezdete is lehet.