Ez a regény tényleg egyre jobb. :-) Szupi, tetszik.
Annyira Éhesek Voltunk 2. Fejezet
Író: RIA Kategória: Romantikus +16
Megbocsátásra éhezve 2. Fejezet
Az iskola vaskapuja hangosan becsapódik, mire egy szende szemüveges fiatal nő összerezzen. Megigazítja lecsúszott vastag keretes szemüvegét, majd megköszörüli halkan a torkát, hogy leplezze zavarát. Karórájára tekint, de abban a percben megszólal a figyelmeztető csengő. Jó tanár révén szól a még mindig kint lézengő diákoknak, hogy most már induljanak be az iskolába. Majd Ő is sietősre fogja.
A tanáriba érkezve egy bolondos, telt tanárnő rohan felé.
- Jó reggelt Kármen! – kiáltja jókedvűen. – Na, milyen volt az estéd? – kérdezi, miközben majd kiugrik a bőréből.
- Jó reggelt neked is Elizabet. Semmi különös nem volt, megfürödtem, aztán lekucorodtam a kanapéra elolvasni egy könyvet, majd lefeküdtem aludni. – válaszolja halovány hangon.
- Most ugye csak ugratsz? – kérdezi a telt kolleganője unott arccal. – Ezt nem mondhatod komolyan, hogy nem mentél el Oliverrel a randira?
- Jaj azt el is felejtettem, de aztán késő este eszembe jutott és felhívtam, hogy bocsánatot kérjek. De mérgesen rám csapta a telefont.
- Áááááá! Mit kezdjek veled? Te soha nem fogsz már megváltozni? Ez a tizennegyedik randi, amit szervezek neked a héten és te mindet csípőből visszautasítottad. Hogy a francba lesz neked így pasid?
- Elizabet kérlek, ne hangoskodj! Mondtam, hogy nem randizom. Jó vagyok így is egymagamba, nem kell nekem férfi. – mondja halkan miközben fájó, szomorú fátyol ül ki arcára.
- Nézd Drágám, ez nem mehet életed végéig. Ezt te is tudod. Nem halhatsz meg szűzen! – kiáltja Elizabet viccesen, majd kicsit visszavesz hangjából. - El kell felejtened végre a múltat és a jövőbe nézni nyitottan. Szóval szedd le a pókhálót a puncidról és randira fel kisanyám! – rikoltja lelkesen.
- Fogd vissza magad! Iskolában vagyunk, és ha még nem tűnt volna fel, mi vagyunk a tanárok, akik jó példát statuálnak a diákoknak. – mondja erélyesen, majd nagyot sóhajt. – Na, pont én beszélek! Én meg a példamutatás. Szégyellhetné magam, az előbbi kijelentésemért.
- Ne csináld már! Nem élhetsz örökké a múlt fogságában. Nincs szégyellni valód, az a diák fiú…– de nem tudja befejezni a mondatát Elizabet, mert Kárment rá néz, és szemei villámokat szórnak.
- Na, most már elég legyen! Menjünk az órára, mert becsöngettek. - jelenti ki keményen Kármen.
A mindig cserfes, telt Elizabet most csendben kullog az osztályterem felé. Kicsit megbánta, hogy felhozta a témát, ami nagyon fájó pontja Kármenek. De Ő csak jót akar. Nem tudja már nézni, hogy kolléganője, aki egyben legjobb barátnője is, mennyire szenved a múltban elkövetett hibáiért. Senki nem vezekelhet ily hosszú ideig egy kis malőrért, amit fiatalként elkövetett. És különben se egészen az Ő hibája volt, de ezt soha nem fogja elismerni magának.
A tanórák hamar leszaladnak és az utolsó matematikán, félidőben megszólal Kármen telefonja. Riadtan rezzen össze, még a krétát is kiejti a kezéből, majd zavartan elnézést kér és kikapcsolja a telefonját. El is feledkezett róla, hogy bekapcsolva hagyta Elizabet miatt. Folytatni akarja az órát, de az osztály szépfiúja, aki minden lánnyal kacérkodik és minden szünetben másnak csapja a szelet, hirtelen odaszól.
- Mi az tanárnő drága? Csak nem rossz a lelkiismerete, hogy így összerezzent?
- Fogd be a szád Gilbert! Folytatnám az órát engedelmeddel. - mondja mérgesen.
- Hú de harapós ma valaki! Elnézést kérek tanárnő. – mondja flörtölő szemtelenséggel a fiú.
Kármen nem akar belemenni a vitába, mert nehéz lelki állapota miatt biztos, hogy olyat mondana, vagy tenne, amit később megbánna. Most erre van a legkevésbé szüksége. Hisz pont egy régi megbánt tette miatt érzi magát annyira nyomorultul. Nem kellene tetéznie a bajt. Ezért mély lélegzetet vesz és mit sem törődve a kacér szépfiúval, hátat fordít és folytatja az órát.
Mikor megszólal a csengő minden diák gyors iramban porbálja minél hamarabb elhagyni a termet. Kármen összepakolja a jegyzeteit, majd megfordul és elkezdi letörölni a táblát. Hirtelen az ereiben is megfagy a vér, amikor válla mellett két kéz a táblának feszül, majd egy erotikus hang belebúg a fülébe.
- Mi a baj tanárnő? Miért ilyen morci ma? Nekem megsúghatja.
- Gilbert mi a frászt csinálsz?! Engedj el, de azonnal! – kiáltja Kármen, majd megfordul és tenyerével próbálja eltolni magától a rámenős kamaszt.
- Na de tanárnő, azt hiszi, nem veszem észre a felém küldött jelzéseit. Tudom, hogy maga is akar engem. Menjünk egy titkos randira, ígérem, nagyon gyengéd leszek.
Csatt! Hatalmas pofon érkezik a fiúnak válasz képen, aki hirtelen meg se tud szólalni a döbbenettől. Kármen pedig dühtől izzó könnyes szemmel néz a csábító kamaszra.
- Hogy merészeled?! Soha többé nem követem el ezt a hibát, megértetted Tony?! – üvölti síró hangon.
- De hisz engem nem is Tony-nak hívnak! Tanárnő miről beszél? Jól van? Én csak tréfáltam, mert maga olyan nagyon gyönyörű és ártatlan, hogy nem tudtam kihagyni ezt a heccet. De most már nagyon bánom. Nem gondoltam, hogy ilyen dühös lesz, azt meg főleg nem, hogy meg mer ütni egy diákot.
Kármen ekkor kap észbe és tér vissza a mérhetetlen düh másik dimenziójából. Lassan tisztuló könnyes szemeivel, most veszi észre, hogy nem is az a személy áll előtte, akit odaképzelt. Csak egy riadt kamasz, aki nem érti az egész szituációt. Az arcán vöröslik az egész tenyér lenyomata az előbbi hatalmas pofontól.
- Én annyira...nagyon...sajnálom! – hebegi Kármen. – Remélem meg tudsz bocsátani nekem! – kiáltja szinte könyörgő hangon, majd zokogva kirohan az osztályteremből.
A fiú csak áll tátott szájjal és néz a kirohanó tanárnő után. Egy cseppet sem haragszik a pofon miatt, hisz tudja, hogy nagyon is megérdemelte. Inkább bánja már tettét, mert nem gondolta, hogy ezt fogja kiváltani a mindig csendes és szerény tanárnőjéből.
Fogalma sincs, hogy milyen mély sebet tépett most fel, oktatójában. De miért lenne, hisz erről a titokról csak pár ember tudott és azok is rég nem beszélnek róla.
Ekkor érkezik oda Elizabet sietve, aki a kiabálásra lett figyelmes. Már csak Kármen árnyékának sziluettjét látja elsuhanni az ajtóban. Az üres tanteremben egy döbbent kamasz áll és arcán egy jókora vöröslő tenyérlenyomat. Elizabet már sejti mi is történhetett, de bízik benne, hogy rossz a megérzése.
- Mi a fene folyik itt Gilbert? – kiált rá a kamaszra, aki az erős hangtól végre kizökken a ledermedéséből.
- Semmi. Én csak szórakoztam, csak hecc volt, nem gondoltam, hogy Kármen tanárnő ilyen mérges lesz. Tényleg csak vicc volt. – hebegi a fiú.
- Tudod mit tettél, te szerencsétlen?! – förmed rá a srácra. – Ezt soha többé ne merd megcsinálni!
Miután leteremtette a fiút, veszi a táskáját és szélsebesen Kármen után ered. Ha valaki hát Ő tudja, hogy most hová menekülhetett a barátnője.
Nem telik el egy fél óra és megérkezik Elizabet, a városi temetőbe. Gyors iramban szedi lábát a parcellák között. Az utolsó sornál, az öreg fűz tövében összekuporodva meglátja végre Kárment. Ismerős a kép, sokszor jött már ide érte. Odamegy, majd gyengéden megsimogatja a vállát. Kármen felemeli kisírt szemeit majd Elizabet nyakába ugrik.
- Gondoltam, hogy megint itt talállak. – mondja kedvesen.
- Jaj Elizabet én ….. – de nem tudja tovább mondani, mert a sírás újra elkapja.
- Tudom mi történt. De szeretném, ha elfelejtenéd. Gilbert csak…de ez most mindegy is. Nézd mit hoztam magunknak. – mondja és táskájából egy jó nagy üveg Martinit húz elő mosolyogva. - Na gyere drágám, igyuk magunkat picsa részegre.
Kármen kicsit mosolyra húzza a száját és bólintva jelzi, hogy rendben. Mire Elizabet házához érnek, már abba is tudja hagyni a sírást. Bemennek nappaliba, majd egy nagy tál chips és tömény édes fagyi kíséretében nekilátnak italozni. Elizabet kivárja a megfelelő pillanatot, amikor Kármen már elégé részeg ahhoz, hogy megnyíljon és beszéljen a múlt fájdalmairól; majd rákérdez.
- Akarsz róla beszélni?
- Miről? – kérdez vissza Kármen, játszva a hülyét.
- Tudod te azt nagyon jól.
- Nos… szóval…nem történt semmi különös ma, csak…jött az a Gilbert fiú….és ….amúgy miért néznek ki a diákok ilyen rohadt jól, ilyen fiatalon? Nem kellene ezt betiltani vagy szabályozni valami oktatási törvényben?
- Kármen drágám, eltértél a tárgytól.
- Jaj bocsánat, csak ez a rohadt pia! Mindig mindennek ez az oka. Ha iszom, hülyeségeket csinálok. Na de visszatérve erre a Gilbert gyerekre…… Szóval minden zokszó nélkül kikezdett velem. Én meg pofon vágtam, majd elrohantam.
- Igen azt láttam. De le "Tony"-tad szerencsétlent. - mondja Elizabet, miközben szeme sarkából figyeli barátnője reakcióját.
- Tony….Tony….a francba is! Teljesen azt hittem, hogy megint Ő áll a hátam mögött. Miért látom még mindig annyira tisztán az arcát magam előtt?
- Mert nagyon szerelmes voltál belé.
- Basszus ez igaz. Hogy lehettem ekkora nagy barom! – kiált fel Kármen. Tudod ez is csak olyan ártatlan kis heccnek indult még évekkel ezelőtt. Tony is a leghelyesebb fiú volt a suliban, az összes lány oda volt érte, olyan bálvány féleség volt. Én még akkor kezdő fiatal kis tanárnő voltam. Alig fejeztem még be én is a tanulmányaimat. Szinte egy idősek voltunk. Ő hamar kiszúrt magának. Nagyon sokáig keményen csapta nekem a szelet. Én persze erősen ellen álltam. De sajnos annyira helyes és vonzó fiú volt. Na és amiket mondott…basszus udvarolni nagyon tudott. Szóval egyszer belementem, hogy feljöjjön hozzám és vegyen magánórákat tőlem. Annyira ideges voltam, hogy meg kellett innom egy két pohár bort, hogy össze tudjam szedni magam. Látod, megint ez a rohadt pia, mindennek ez az oka! – morogja, majd egy hajtásra megissza a Martini-jét.
- Folytasd, kérlek. - mondja Elizabet kedvesen, majd újra teletölti barátnője poharát.
- Szóval ott voltunk nálam. Elkezdtünk matekozni. De csak egymásra tudtunk figyelni. Aztán amikor nem figyeltem, odahajolt hozzám és szájon csókolt. Jaj, úgy tudott csókolni! Sajnos elvesztettem a fejemet aznap este és a szüzességemet is… Nem tudom, hogy gondoltam, de annyira fiatal voltam és annyira szerelmes. Odáig csakis a tanulás érdekelt és az, hogy tanár lehessek. A férfiakkal és magammal nem is foglalkoztam. Szóval elkövettem ezt az irdatlan nagy hülyeséget. De sajnos nem tudtam leállni és minden egyes alkalommal találkoztam vele ezek után. Pedig alapszabály, hogy nem szeretünk bele egy diákunkba se!!! ….De Tony olyan más volt. Sokszor lefeküdtünk, boldogok voltunk. Én mindent erre áldoztam fel. A szüzességem, a becsületem, az állásom, és a tanári méltóságom. De Tony-nak ez csak egy hecc volt. Rajtam kívül még több száz lánynak csapta a szelet. Egyszer nem jött be órára, én nagyon dühös lettem, mert volt egy rossz sejtelmem, hogy hol van. Felmentem, hát az emeletre ahol volt egy régi öltöző, amit már csak szertárnak használtak. Sokszor bújtunk el oda mi is, egy kis etyepetyére. Amikor rájuk nyitottam, még csak meg sem lepődött Tony. Én üvöltöttem és tajtékzottam féltékenységemben. A kislány, akire már nem is emlékszem, sírva kapkodta magára a ruháit és rohant el a helyszínről. Tony nem zavartatta magát még csak egy szikrányit se érzett bűntudatot. Én sírva ordítottam vele. Mire Ő annyit mondott. ..... „ Mi van, mire számítottál tőlem, hogy feleségül veszlek? Nem ígértem neked semmit. Te csak egy felelőtlen tanár vagy, aki egy csettintésre szétdobja a lábát bárkinek. Még egy kurva is jobb nálad, az legalább nem ront meg kamasz, diák fiúkat. Vedd már észre, hogy csak azért kellettél, hogy jobb jegyeket kapjak.” ..... Azt hittem ott nyomban belehalok a szégyenembe és fájdalmamba, amit akkor a szívemben és a lelkemben éreztem. A tehetetlen dühtől égve egy hatalmas pofont kevertem le neki, Ő pedig hanyatt esett és legurult a lépcsőn. Össze-vissza törte magát. Az orvosok próbálták megmenteni az életét, de már nem lehetett és meghalt....Olyan nagyon fiatalon, az én hibámból! Megöltem, féltékenységemben egy kamasz fiút. Jaj Elizabet, hogy lehettem ekkora vadbarom?! Soha nem fogom ezt megbocsátani magamnak! - zokog fel Kármen.
- Na, na, na! Ne kezdj el megint sírni! – csitítja barátnőjét Elizabet. – Az a baj, hogy te csak ennyire emlékszel az egészből. Elfelejted, hogy én is ott dolgoztam, és hogy én értem oda a helyszínre, amikor veszekedtetek. Na meg a mentőket is én hívtam ki, de ez most lényegtelen. Nagyon jól emlékszem mindenre és bárhogy véded a mai napig azt a fiút, akkor sem a te hibád volt. Halottam, hogy hogyan beszélt veled és milyen undorító dolgokat vágott a fejedhez. Te szerelmes voltál, Ő pedig csak szórakozott veled. A lépcsőn pedig nem a te hibádból esett le. Amikor pofon vágtad, Ő ideges lett és rád támadt, meg akart téged verni a pofonod miatt, de mivel elég sokat drogozott és ivott elvesztette az egyensúlyát és ez miatt esett le a lépcsőn. Azt orvosok is megmondták, hogy ha nem most, akkor pár év múlva halt volna meg a sok drogtól és alkoholtól, amit fogyasztott. Szóval nem a te hibád volt !!!! Értsd már meg! Az egyetlen hiba az volt, hogy kezdő tanárként elcsábultál és beleszerettél egy ilyen kamaszba.
- Akkor is bűnt követtem el! Ja Elizabet, drága barátnőm, én annyira éhezem!
- Csináljak neked egy sajtos szendvicset, vagy rendeljek pizzát?
- Nem, nem úgy értem. Én „megbocsátásra éhezem”, de nagyon! Ez az éhség csillapíthatatlan.
Elizabet csak kedvesen néz a teljesen részeg barátnőjére. Majd mikor látja, hogy szemei becsukódnak és elalszik, elővesz egy meleg takarót, majd ráteríti. Megsimogatja könnyes arcát, és egy apró puszit nyom homlokára.
- Te kis butus. Mikor fogsz, te magadnak megbocsátani? Nem élheted le, ez miatt az életed egyedül, pasi nélkül. Keresnem kell neked valami, jó kis férjnek való Adoniszt. – mosolyogja Eliza, majd felhívja egy régi tanár ismerősét Billit.
Reggel iszonyatos fejfájásra ébred Kármen. Még jó, hogy szombat van és nincs tanítási nap. Mert most biztos képtelen lenne bemenni, órát tartani. Feltápászkodik, majd lassan csoszogva, megindul a mosdó felé. A konyhában már meg van terítve az asztal. Elizabet fodros, rózsaszín köténykében serénykedik és süti a palacsintákat. Mint, ha nem lenne már így is egy egész hadseregnek való étel az asztalon. Kármen csak mosolyogva nézi Őt és azon gondolkodik, hogy a francba lehet barátnőjének ennyi energiája, ilyen korán reggel. Vagy jó fél órát tölt a zuhany alatt, mire kicsit jobban lesz a másnaposságból, de az iszonyat fejfájása akkor sem akar alább hagyni. Felöltözik, majd kimegy a konyhába.
- Jó reggelt Elizabet!
- Neked is drágaságom. Nézd milyen finomat csináltam reggelire.
- Meghívtad az egész tanári tantestületet is?
- Jaj, ne butáskodj, csak mi eszünk ketten.
- Hú, én egy hét alatt nem eszem ennyit. – mondja Kármen megdöbbenten.
- Elég baj az! Ezért is vagy ilyen kis csenevész, vézna. De majd Elizabet néni kezelésbe vesz. – mondja éneklő hangon. - Gyere gyorsan és ülj le enni, amíg még meleg. Töltsek kávét?
- Igen köszönöm. – mondja, majd nekilát egy hatalmas pirítósnak.
- Amúúúgy... - nyújtja el a mondatot Elizabet. – Beszéltem egyik régi cimborámmal. Még együtt jártunk egyetemre. Szóval, holnap ráér egész nap, és arra gondoltam találkozhatnál vele.
- Jaj már megint egy randi? Kérlek, hol voltál, amikor azt mondtam, hogy nem érdekelnek a férfiak. Csalódtam bennük és soha többet nem akarok, egyel se közelebbi kapcsolatba kerülni.
- Először is ez nem randi. Csak találkoztok és dumáltok, mint két kolléga. Mivel Ő is tanár. Másodszor, …. csalódtál a férfiakban?! De hiszen egyel se volt még dolgod. Felelőtlenül lefeküdtél egy kis kamasszal, aki csúnyán átvert, de férfival még életedben nem voltál. Kérlek, Te egy gyönyörű, fiatal, okos nő vagy Kármen. Miért ragadsz le a múltban? Találj magadnak egy igazi férfit, szeress bele és alapíts családot. A múltadon meg ne rágódj.
- Én,… nekem ez nem megy! De mivel, annyi mindent tettél már meg értem, ezért elmegyek erre a te baráti randidra.
- Wáááá! Komolyan? – kiált fel a telt Elizabet, aki úgy néz ki a fodros-bodros rózsaszín kötényében, mint egy habcsók.
- Komolyan. – ígéri meg száját mosolyra húzva.
Mivel Kármennek egy normális gönce sincs, ezért elmennek ruhát venni. Elég nehézkesen megy a vásárlás, mivel a két nő ízlése igencsak eltér egymástól. Az egész napot üzletek látogatásával, ruhapróbálással, szépségszalonok nyújtotta kényeztetéssel töltik. Kármen végre egy kicsit kizökken a mindennapi besavanyodásából és élvezettel készül a holnapi napra.
Reggel korán felkel, és elkezdi kicicomázni magát. Felken egy vastag sminket és kontyba tűzi egy ékszercsattal a haját, majd rájön, hogy csak egy baráti találkozóra megy, egy kollegával, nem pedig randira. Gyorsan kibontja haját és letörli sminkjét. Beleugrik az új ruhájába, ami elég dögösre sikeredet Elizabet jóvoltából, majd táskáját hóna alá csapva megindul élete sorsdöntő találkozójára.
Egy jó félórával előbb érkezik a megbeszélt helyszínre. Túlságosan izgatott ezért vesz magának egy rágót. A papírját gyűrögetve, nézelődik a tömegben. Szeme megakad egy édes szeplős kislányon, aki önfeledten játszik édesanyja mellett, míg a taxira várnak. Jó nézni a gyermeki, gondtalan, bolondozást. Majd megérkezik egy nagy fehér limuzin. A sofőr ajtót nyit és egy gyönyörű hölgy száll ki az autóból. A nőn megannyi csodás ékszer ragyog, és az a bunda...?! Kármen még a rágót is elfelejti rágni, annyira bámulja. A nercbundás, vörös hajú nő, egy szálloda prospektust szorongat a kezében. Lehet, hogy eltévedt? Gondolja magában Kármen. Hisz túl kihívó, ehhez a környékhez. De a vörös hajú dáma, nem kér útbaigazítást, csak megáll és fürkészni kezdi a tömeget. Ő is vár valakire. A percek sietve telnek. Kármen az óráját bámulja, majd arra lesz figyelmes, hogy valaki felsikít.
- Jesszus elájult! Valaki hívjon mentőt! - jön a tömegből egy kétségbeesett hang.
Ekkor veszi észre, hogy a csodás nercbundás, vörös hajú nő ájultan fekszik a földön és rengetegen gyülekeznek körülötte. Nem telik el sok idő és meg is érkezik a mentő. Óvatosan beteszik, majd sietve rácsukják az ajtót. A nagy rohanásban észre se veszik, hogy a nő kezéből kiesett a szálloda prospektusa. Kármen gyorsan felkapja, mert gondolja, hogy fontos lehet, majd a mentő után rohan, hogy vissza tudja adni. De a sziréna, hangos ezért nem hallatszik az Ő kiabálása. Ott marad szegény, kezében a prospektussal. Gondolja, ha már így alakult, akkor belenéz, úgyse volt még szállodában. Ekkor egy kellemes mély hang szólítja meg hátulról.
- Kármen? … Te vagy Kármen?
- Igen én vagyok. – válaszolja félszegen. – Te pedig minden bizonnyal a tanár pasas vagy?
- Nos így is fogalmazhatunk, bár már nem tanítok, inkább írok. De ez most lényegtelen. James Marconi vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondja mosolyogva Kármen. Közben arra gondol miért is nem említette neki Elizabet, hogy a régi tanár cimborája, mára már író lett.
De nem sokat foglalkozik ezzel, mivel a pasas igen csak sármos és vonzó. Érzi ebből még valami jó is kisülhet.
A nap hátralévő részében igen csak jól szórakoznak. Elmennek egy lovas bemutatóra, ahol megannyi csodaszép paripát láthatnak és simogathatnak. Kármennek amúgy is nagy kedvencei. Kislány korában mindig arról álmodott, hogy vele is megtörténik a könyveiben olvasott varázslatos legenda. Miszerint a herceg eljő fehér lovon és megkéri a kezét. Na persze tisztába van vele, hogy ez csak tündérmese, de azért oly jó volt gyermekként ezt az álmot dédelgetni. Miközben tűnődik, James egy fakó, szürke lovon jelenik meg. Fizetett, hogy ügethessen vele egy kicsit. Kármen szava is eláll, amikor meglátja. Felnéz, és ahogy a napfény megcsillan a férfi haján, pont úgy néz ki, mint egy herceg. James leszáll, és kedvesen felsegíti a lányt, majd Ő is felpattan mögé. Kármen szíve olyan hevesen kezd verni, hogy fél, nehogy meghallja a mögötte ülő férfi. Észre se veszik, hogy már vagy egy fél óra is eltelt és a paripa tulajdonosa kissé sérelmezi az időelhúzást. De James úriemberként kárpótolja a gazdát.
- Nem éheztél meg? – kérdezi kedvesen udvarlója.
- De igen. Szívesen ennék valamit.
Álmában se gondolta volna, hogy a meglepetések még koránt sem értek véget. Egy csodás vidámparkba érkeznek, ahol már várják őket. Az ebédet a hatalmas óriáskerék egyik kabinjában szolgálják fel. Nagyon lassan halad a masina, pont azért, hogy jól körbe tudják nézni a várost a vendégek.
Kármen annyira jól érzi magát, észre se veszi, hogy lassan kezd beleszeretni a nem rég megismert férfiba. Az étel csodálatos volt, a beszélgető partnerről nem is beszélve. Mivel mindketten tanárok, és hasonló az érdeklődési körük igen jóízűen tudnak minden témában társalogni.
Miután leszálltak az óriáskerékről, James a szellemkastélyba viszi Kárment. Ő pedig nagyokat sikoltozva élvezi a riogatást. Kihasználva az alkalmat, nem feltűnően odabújik a férfihoz. Most érzi csak mennyire is izmos a teste. A ruha takarásából, meg nem mondta volna. Lassan kezdi teljesen elveszteni a fejét Jamestől.
A nap további részében ez az érzés csak fokozódik. Mivel udvarlója mesébe illő helyekre viszi, és pont úgy viselkedik, ahogy Kármen a szőke hercegtől elvárná. Amikor rájuk esteledik, James elviszi luxus szállodába vacsorázni. Gyönyörű terasz van megterítve kettőjüknek. Halk zene szól, és kellemes illat lengi be a teret. A gyertyafényes vacsora közben James elmeséli, hogy nem nagyon szokott randizni mióta felesége elhagyta évekkel ezelőtt. Kármennek ez nagyon tetszik, hisz Ő is hasonló cipőben jár. Annyira jól érzik magukat, hogy a férfi úgy dönt, felkéri táncolni. Végiglejtenek a teraszon, és csak forognak, forognak. Kármen nem tudja eldönteni, hogy a tánctól vagy a szerelemtől szédül jobban. Mikor megállnak, James odahajol hozzá és gyengéden megcsókolja. A levegő elkezd perzselni kettőjük között. Kármen érzi, hogy ez az a férfi akire vágyott, ezért úgy dönt, megadja magát és felmegy hódolója lakosztályába. Nagyon izgul, mert hát elég rég volt szexuális kapcsolata, és az is csak egy kamasszal. Viszont ez most itt egy férfi, méghozzá nem is akár milyen. Kármen csak most érti meg, miről is beszélt Elizabett barátnője. Miközben ezzel a csodálatos mesebeli herceggel szerelmeskedik, jön csak rá, hogy a múltban szeretett kamasz fiú csak egy porszem volt ehhez a férfihoz képest. Egész idő alatt abban reménykedik, hogy nem álmodja ezt az egészet. Viszont mikor szerelmi összefonódásuk véget ér, rájön, hogy nem álmodta, ez a valóság. Méghozzá a rideg, kegyetlen valóság.
James felkel, belebújik köntösébe, majd kabátja zsebében kezd kutatni.
- Nos, ez valami fergeteges volt, igaz? – kérdezi kissé zavartan a férfi. – Tudod álmomban sem gondoltam, hogy ilyen csodás lesz ez a mai nap. Minden pénzt megért. Tudom, hogy sok kuncsaftod van, és nagyon nehéz a listádra felkerülni, de nem lehetne, hogy én is a partnereid egyike legyek?
- Te most mégis miről beszélsz? – kérdezi Kármen nagyra nyílt szemekkel, igencsak rosszat sejtő tekintettel.
- Jaj, ne haragudj, ha tolakodó voltam. Csak nekem ez annyira új. Soha nem voltam még "konzumhölgyel" és nem nagyon tudom, ilyenkor mit kell mondani. Még csak azt se tudom, hogy adjam oda a pénzt. Remélem nem gond, ha ideteszem az éjjeli szekrényre?
Kármen egy pillanat alatt visszazuhan az álomvilágból a valóságba, sőt még annál is tovább, le mélyre egészen a pokolig. Hirtelen azt se tudja, hogy hogyan vegyen levegőt. Csak kapkodva fuldoklik, és érzi, torka elszorul a fájdalomtól. Pont ugyan azt a kegyetlen kínt, szenvedi most át éppen, mint akkor, amikor Tony a képébe vágta, hogy csak szórakozott vele. Erőt vesz magán és feláll, majd felöltözik szótlanul. Odamegy Jameshez és szembe köpi.
- Tudod te féreg, még azt se érdemled meg, hogy pofon vágjalak. Te rohadék. – fröcsögi gúnyosan, majd jól bevágja az ajtót maga mögött.
James csak áll ledermedve, a mély döbbenettől. Még csak megmozdulni se bír, nem, hogy megszólalni. Azon pörgeti az agyát melyik szavával is bántotta meg ennyire a luxus prostit. De a legjobban azt sajnálja, hogy ennek az egésznek így kellett alakulnia. Életében nem találkozott még ilyen gyönyörű, okos, kedves, művelt hölggyel, aki pont az esete minden téren. Mindig is ilyen nőt képzelt el feleségének. Nem egy olyat, mint akit elvett. Érzi, erős fájdalom hasít a szívébe. Tudja, hogy nem közömbös számára Kármen. Még magának se meri bevallani, hogy beleszeretett. De most mit csináljon?! Kármen egy luxus prosti, ráadásul egy híres első számú, akit olyan nehéz megkapni, akár egy éjszakára is, nem hogy egy egész napra. Ha William igazgató nem lenne régi barátja, akkor ez biztos nem sikerült volna neki. Esélye sincs arra, hogy Ő is felkerüljön Kármen bizonyos "vendég listájára". Talán, ha sztár lenne, vagy politikus, vagy csak simán multi milliárdos. De mivel ezek közül egyik sem, ezért sok esélyt nem lát az újabb találkára. Abban viszont biztos, hogy ha bele is döglik, de újra látnia kell a lányt és méltó módon bocsánatot kérni. Bár fogalma sincs miért.
Miközben ezeken töpreng, megcsörren a telefonja.
- Hallo? Itt James Marconi. – mondja monotonon, miközben még mindig máshol jár az esze.
- Szervusz, barátom! Will vagyok. Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak, de minél hamarabb elnézést akartam tőled kérni.
- Miért is? – kérdezi elcsodálkozva James.
- Hogy elszúrtam a randidat. Tudom milyen nehéz volt téged rábeszélni. Erre tessék?! De mentségemre szolgáljon, hogy én is csak pár perce tudtam meg, hogy Kármen nem tudott veled találkozni, mert kórházba került.
- Tessék ?! – kiált bele a telefonba. – Ezt meg mégis, hogy érted, hogy nem tudott velem találkozni? Hisz eddig együtt voltunk.
- Nos, kedves barátom, nem tudom te kivel töltötted a napodat és az éjszakádat, de hogy nem az én dögös vörös luxus hostessemmel, az is biztos. Mert Ő kórházban van, nemsokára megyek meglátogatni.
- Vörös? – James érzi, kezd meginogni talpa alatt a talaj.
- Persze. Kármen egy gyönyörű, dúskeblű, dögös vörös nő. Nos, azt hiszem nem vele töltötted az idődet. - mondja William és közben alig bírja visszafogni, hogy bele ne röhögjön a telefonba.
- Kösz, erre már magam is rájöttem. – csapja barátjára a telefont mérgesen James.
Kommentek, hozzászólások
Dátum: 2013.03.09
Tárgy: .
Na ez nagy király volt. Csóri csaj, de megszívta. Szépek a képek is amiket feltettél a macákról. Tetszett nagyon.
Dátum: 2013.03.09
Tárgy: hozzászólás
Júj de nagy durranás volt !!! Először bevallom azt hittem félreírás, hogy a másik szereplő nőt is Kármennek hívják. Aztán a végére mekkora csavar lett belőle. Nagyon jó. Imádom, hogy nem unalmasak a regényeid és tele vannak fordulattal. Gyorsan olvasom is tovább.
Dátum: 2013.03.05
Tárgy: kommi
Na pont ahogy vártam, és itt is van a nagy fordulat amitől az ember hanyatt esik. Ez valami eszméletlen, nem tudom honnan veszed ezeket az ötleteket de meg kellene jelentetned könyv formájában is, annyira jó a sztori. Nagyon remélem még megörvendeztetsz pár ilyen jó regénnyel. Köszönöm, hogy olvashatom.